Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-10-21 / 42. szám

6 KOVARVIDE K 1906. október 21. De meg honnan is tudom, mert az ez ügyben kitűzött tárgyalás alkalmával éberen vártam megjelenését, hogy őt nyilvánosan fel­pofozhassam. Nyílttéri közleményének azon részére vo­natkozólag pedig, melyben engem gorombának és műveletlennek nevez, csak annyit jegyzek meg, hogy az igen tisztelt publikum Ítéletére bízom annak megítélését, hogy ki a műveletlen és goromba kettőnk között én-e, aki a nővé­remen tudatosan és szándékosan ejtett sére­lemért lovagias elégtételt kértem, vagy pedig ő, aki egy általa nem ismert nőt minden ok nélkül, teljesen indokolatlanul férfihez nem illő gyáva módon megsértett. Szilágyi Ferenc, a gróf Teleki László Gyula összes uradalmainak főintézőjének Kendi-Lónáról kelt és hozzám szeptember 16-án intézett levele imigy szól: „Tek. Szeráf in Elemér urnák Nagysomkuton. Bárha ágyban fekvő és orvosi kezelés alatt levő beteg vagyok, folyó hó 14-én kelt levele birtokában, a következő választ adom: Mint hogy T. Címeddel soha, semminemű privát vonatkozásban nem voltam — nincs is és nem lehet személye ellen a magam részéről semmi kifogásolni valóm. Hivatalos állásomból kifolyólag azonban adtam alantossaimnak olyan utasítást, a minőre Szotyory ur hivatkozik. Hogy miért? mint nem privát ügy, ide nem tartozhat. Ha netalán ezen magyarázatom ki nem elégítené a pártatlan magyar bíróság segítsége még mindig rendelkezésére áll. Ezzel az üg}ret a magam részéről be­fejezettnek tekintem. Kelt Kendi-Lóna, 1906. szeptember 16. Előttünk: Lomjanszky Béla. Szilágyi Ferenc.“ Szőke Géza. Szerafin Elemér vállalkozó. Eladó virágpalánta. Őszi kiültetes alá, jutányos áron ajánl legszebb tavasszal virágzó évelő virág­palántákat. Nefelejts, királykék 1 drb 1 fill. 100 drb 90 fill., 100 drb 7 K 50 fill. Silena pendula, gyönyörű égővörös 1 drb 5 fill. 50 drb 2 kor. Digitális, gyűszűvirág 1 drb 2 fillér, 50 drb 80 fill. Dianthus barbátus téli török szekfii 1 drb 4 fill. 50 drb 90 fillér. Óriási eper faj-palánták, melyek jó ke­zelés mellett 20—25 dkgr. súlyúak lesz­nek a leghíresebb fajokból 1 drb 4 fill. 25 drb 80 fill., 50 drb 1 K 20 fill. Készlet 100.000 drb. Nagyobb vétel­nél engedmény. Megrendeléseket posta­utánvét mellett pontosan eszközöl, cso­magolást nem számit. Uradalmi kertészet, Pribékfalva. u. p. Fehérszék. Vértes és Krámer bútoráruházában, Nagybánya, Főtér. Teljes fényezett hálószoba. . 160.— K Modern világos „ bárok 195.- „ Díványok 20 koronától feljebb 3 rétü madracz. . . , . . 10. - „ Aczélsodrony ágybetét . . . 11.— „ Usszecsukó vaságy 3 rétü mad­raccal ................................24. — „ Hajlítot t (Thonet) szék . . . 3.70 ,, 1707 KÍ./1906. Tölgyfa eladás. A gyökeresi volt úrbéres közbirto­kosság erdősült legelőjének 57‘1 k. hold területén fennálló és legnagyobbrészt cser­hántásra alkalmas tölgyfa 1906. év. október 30-án délelőtt 11 x/2 órakor Gyökeresen, a községi biró házánál zárt írásbeli verseny- tárgyalás útján megtartandó nyilvános árverésen el fog adatni: Kikiáltási ár. . . 7200 korona. Bánatpénz . . . 720 korona. Árverezni szándékozók felhivatnak, hogy az ivenként 1 koronás bélyeggel ellátott ajánlatukat a fenti határidőig az árverező bizottságnál annál inkább nyújt­sák be, mivel utóajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az ajánlatban az is határozottan ki­teendő, hogy ajánlattevő az árverési rész­letes feltételeket ismeri, s magát azoknak feltétlenül aláveti. Az árverési feltételek a nagybányai m. kir. járási erdőgondnokságnál, valamint a nagynyiresi körjegyzőségnél megtekint­hetők. Gyökeres, 1906. október hó 14. Dunka Gerő Petrisor János jegyző. a közhírt, elnöke. TOROK • • • • szerencséje OKOK ÜT1JT« 1 Pi »fl Ibt -ru.'I'jra -8-ff ura az a szerencse> mely banhá­■ “ § ” ■ M■ 5*II zunknak kedvez. Rövid idő alatt 27 millió koronánál több nyereményt fizettünk ki nagyrabecsülf vevőinknek; ezek között a két leg­nagyobb nyereményt, és pedig: kétszer a nagy jutalmat, a 600.000 koronás főnyereményt, a legnagyobb 400.000 koronás főnyereményt, továbbá 5 ä 100.000, 3 ä 90.000, 3 ä 80.000, 3 ä 70.000, 4 ä 60.000. több 50.000, 40.000, 30.000, 25.000, 20.000, 15.000 és ezeken kívül számtalan 10.000, 5.000, 3.000, 2.000, 1.000, 500 koronás és egyéb nagy nyereményt. Ennélfogva ajánljuk, hogy a legközölebb kezdődő, a világ legesélydusabb osztálysorsjátékában vegyen részt és rendeljen nálunk egy szerencsesorsjegyet. A most kezdődő 19-ik uj magyar osztálysorsjátékban 125.000 sorsjegyre 62.500 pénznyeremény jut 16 millió 457.000 korona hatalmas összeget sorsolnak ki. es összesen Legnagyobb nye­remény esetleg 1,000.000 korona, továbbá 1 jutalom 600.000, 1 nyeremény 400.000, 1 ä 200.000, 2 ä 100.000, 2 ä 90.000, 2 ä 80.000, 2 ä 70.000, 2 ä 60.000. 1 ä 50.000, 3 ä 40.000, 3 ä 30.000, 6 ä 25.000, 9 ä 20.000, 13 ä 15.000, 44 ä 10.000 korona és még sok egyéb nyeremény. Az I. osztályú sorsjegyek tervszerű árai: Vs eredeti sorsjegy frt —.75, vagy K 1.50; 1/i eredeti sorsjegy frt 1.50 vagy 3 korona. k » ” ” > »> i> b. , /j ,, „ „6. „ 12 „ A sorjegyeket utánvéttel vagy az összeg előzetes beküldése ellenében küldjük. Hivatalos tervezet díjtalanul. Megrendeléseket eredeti sorsjegyekre kérünk azonnal, de legkésőbb folyó évi olitóL>er lió 28-ig hozzánk bizalommal beküldeni, miután szerencse-sorsjegyeink igen keresettek gyorsan elfogynak. TÖRÖK A. és Tsa Torökék, Budapest, Bankház R.-T. BUDAPESTEN. Hazánk legnagyobb osztálysorsjáték-üzlete. Főárudánk osztálysorsjáték-űzletei: Központ: Szervita-tér 3/a. I. Fiók: Váci-körut 4/a. II. Fiók: Teréz-kőrut 46/a. III. Fiók: Muzeum-körut n/a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom