Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-09-30 / 39. szám

4. 1906. szeptember 30. KŐVÁRVIDÉK Sokan, ha este egy pohár jó sört isznak, csak­hamar elálmosodnak és könnyen el is alszanak. Jó alvószer gyanánt ajánlható a cork is. A hip­notizmus barátai azt erősitik, hogy sok ember, ha egy időig szakadatlanul egy csillogó pontra néz és ez alatt mit sem gondol, csakhamar könnyen elalszik. Azok, kik este sokat dohá­nyoznak és sokat esznek, nehezen tudnak el­aludni. Legegyszerűbb alvásunk könnyítésére, ha lefekvéskor kellemes emlékeket vagy ábránd­képeket idézünk elő. Légvárak közepette köny- nyen alszunk el, a kellemes emlékek kellemes álmokat hozhatnak, de egyúttal vidámabb gon­dolkodásra szoktatják szellemünket, ami ismét fontos eszköz életünk meghosszabbítására. Sok ember nem bir aludni, ha lefekvés előtt sokat járt, mások ha kávét isznak. Ha egészséges emberek netán nehezen tudnának elaludni, ezek számára a legtermészetesebb szer nem előbb ágyba menni, mig fáradtnak és bágyadtnak nem érzik magukat. A megszokott sok alvás ellen is van több egyszerű és természetes szer. Feküdjünk le például mindennap öt perccel később és kelt­sük fel mapunkat öt perccel korábban mindad­dig, mig a normális 7-8 órai alvásra szoktatjuk természetünket. Az általános jól érzés főkelléke, hogy köz­vetlen felkelésünk után szájunkat jól kimossuk és azután testünket mossuk hideg vízzel. A száj mielőbbi kimosása által megakadályozzuk hogy a nyelvünkön avagy szájpadlásunkon az éjen át netalán berakodott kellemetlen anyagok a gyo­morba jussanak. Szájunk kimosására legalkalmasabb a egy gyenge kalisavas szénéleg oldatot használni, testünket pedig fokról-fokra minél hidegebb vízzel való teljes megmosdására szoktassuk. Doktor. HÍREK. Szeptember 29. Igen tisztelt előfizetőinkhez! A niennnyi ben számta lan előfizetőnk, illetve olvasónk van, kik már két évi előfizetési dijjal vannak hátralékban és a mennyi­ben minden lapnál az előfizetési dij előre fizetendő, nagyon kérjük mindazon igen tisztelt előfizetőinket, illetve lapunk t. olvasóit kik hátralékban vannak, hogy hátralékos tartozásaikat most már lehetőleg S nap alatt kifizetni szívesked­jenek és a mennyiben lapunkra tovább igényt nem tartanának, úgy kérjük lapunkat vissza küldeni és el nem fogadni. — Azon tisztelt előfizetőinket pedig kiknek előfizetési idejük már lejárt, tisztelettel kérjük, hogy azt megújítani szíveskedjenek. Személyi hírek. Dr. Olsavszky Viktor járási tiszti orvos, lapunk főszerkesztője Karlsbadból haza érkezett. Mán Lajos tak. pénztári vezér- igazgató két hétre maromari birtokára utazott. Kinevezés és előléptetés. A m. kir. pénzügy- miniszter Fleischer Dezső az itteni kir. adóhiva­talnál működő adótisztet számellenőri ranggal az aknasugatagi járásba járási számvevőnek nevezte ki. Sajnáljuk, hogy egy minta tisztvi­selőt veszítünk, de őszintén örvendünk e rég megérdemelt előléptetésnek. Bottlik Géza járá­sunk számvevőjét ugyan csak számellenőri ranggal Nagybereznóra helyezte át járási szám­vevőnek, helyébe pedig járásunkba, járási szám­vevőnek Szabó Lajos okleveles jegyző, budfalvi lakost nevezte ki. Vármegyei közgyűlés. Az őszi rendes köz­gyűlés tárgyát a költségvetés megállapításán kívül a közművelődési, tisztviselői, székház építési és vasutak segélyezésére pótadó kivetése is fogja képezni. Anyakönyvvezetói kinevezés. A m. kir, bel­ügyminiszter Ambrus Mózes hosszuíalusi állami anyakönyvvezetőt ezen állásától fölmentette, és helyébe anyakönyvvezetőnek Rácz Dezső hosszu- falusi körjegyzőt nevezte ki. Pályázat a gilvácsi vasúti vendéglőre. A nagykároly-somkuti h. é. vasút igazgatósága a gilvácsi vasúti vendéglő bérbe adására pályá­zatot hirdet. A szabályszerűen felszerelt aján­latok f. évi október 31. déli 12 óráig nyújtan­dók be a nagykároly-somkuti h. é. vasút gilvácsi üzletvezetőségéhez. A bérlet kezdete 1907. január 1. és tart 1909. december 31-ig vagyis 3 évig. Uj kir. ügyészek. A király Papp Béla nagy­károlyi gyakorló ügyvédet a szatmárnémeti ügyészséghez ügyésszé és dr. Papp Szilviusz zsombolyai járásbirósági albirót alügyésszé nevezte ki. Előmunkálati engedély meghosszabbítás. A kereskedelemügyi miniszter Kriegler Miksa, v'asutigazgató, budapesti lakos részére a ter­vezett nagysomkut-magyarláposi keskeny vá- gányu vanathoz Magyarláposon csatlakozólag Oláhlápos, Rákosfalva, Batiza, Szurdok, Váncs- falva és Farkasrét irányban Máramarosszigetig, valamint Magyarlápostól Boéríalva, Hollómező, Pecsétszeg és Alsókosály irányában a számos- völgyi vasút Dés állomásáig, esetleg ugyancsak Magyarlápostól Alszőcs, Felsőegres, Felsőilosva, Lonkafalva, Kiskaján, Nagykaján és Alsóilosva, vagy Macskamező és Drágosfalva irányában a Galgó állomásig vezetendő rendes nyomtávú gőzmozdonyu helyiérdekű vasútvonalra kiadott előmunkálati engedély érvényét egy év tarta­mára meghosszabbította. Havazás. Már napok óta annyira le hült a levegő, hogy a múlt hét folyamán erős dér volt sőt e hó 26. és 27-én községünkben és környékén, főleg a hegyeken erősen havazott. Néhány szó a vármegyeháza ügyében. Mint tudjuk községünk képviselőtestülete nyilatko­zott a vármegyeháza átvétele ügyében. Kö­zölte a vármegye alispánjával, hogy minő fel­tételek mellett hajlandó a nagysomkuti székházat tulajdonába átvenni. Mint a napilapokból ér­tesülünk a honvédelmi minisztériumban a hon­védség szervezetét érintő nagy jelentőségű reformmunkálaton dolgoznak, állítólag 1908-ban uj beosztást léptetnek életbe a honvédségnél. Minden ezred három zászlóaljból fog állani s uj honvédezredek alakíttatnak. A honvédség uj beosztása újabb kaszárnyák építését teszik szükségessé, a melyre vonatkozólag a minisz­térium már érintkezésbe is lépett, a városok és nagyközségek vezetőségeivel. E célból a hon­védelmi minisztérium műszaki osztályának főnöke személyes tárgyalások felvétele céljából már el is utazott a fővárosból, hogy érintkezésbe lépjen a honvédség uj testületi beosztásával kapcsolatos építkezési ügyekben az illetékes közigazgatási hatóságokkal. Ez indokból ki­folyólag helyesnek tartanók, ha a megyeháza sorsának eldöntése megsürgettetnék, hátha sikerülne községünknek az újonnan alakítandó honvédezredek egyikét ide helyeztettni, annál is inkább mert itten kész laktanya várja a honvédeket. Mindenesetre célszerűnek tartanók, ha ezen községünkre nézve igen fontos kérdés a legközelebbi őszi vármegyei közgyűlésen vég­leg eldöntetnék, hogy községünk a vármegye- háza épületét esetleg más közcélra, mint pl. a sokszor hangoztatott polgári iskolának felajánl­hassa. Kövessünk el mindent, hogy célunkat mielőbb elérhessük. Kivándorlás. A múlt hét folyamán közsé­günkből újabban a következők kérelmeztek Amerikádba szóló útlevelet: Kecskés József kő- mives, Ávrám Mária, Bartha Gyuláné magánzó, Lukács Kálmán lakatos és neje Percsi Juliánná és Antal Béláné szül. Baczai Matild, gépész neje. Gazdag bányatelep Szatmárvármegyében. A kiépült szatmár —bikszádi s az épülőfélben levő bikszád—komorzáni vasút vonalak mentén rend­kívül nagyértékü bányatelepek vannak, amelyek most már feltárhatók lesznek. Arany- és ólom­bányák s rendkívül gazdag kőszéntelepek vár­nak megművelésre, mert most már a jó vasúti összeköttetés folytán az ércek s bányatermékek elszállíthatok. A „Szatmárvármegyei orvos-gyógyszerész-egy- let“ szeptember 13-án tartott közgyűlésén fel­oszlott. Az egyletnek 2106 K 44 fillér készpénze a szatmári takarékpénztár egyesületben lesz elhelyezve és ha 10.000 koronára felnő, kama­taiból a Szatmárvármegye területén lakó orvosok és gyógyszerészek özvegyei és árvái nyernek egyenlő arányban segélyezést. Az orvosok kötelező kórházi gyakorlata. A tudományegyetem uj orvosdoktori szabályzata értelmében Magyarországon az orvosdoktori oklevélnek és az egyetemes orvosgyakorlat jogának elnyerése a doktori fölavatáson felül valamely arra feljogosított közkórházban eltöltött egy évi kötelező orvosi gyakorlat kimutatásához van kötve. A közoktatásügyi miniszter a bel; ügyminiszterrel egyetértőleg 47 kórház, illetőleg gyógyintézetet jogosított fel arra, hogy azokban az uj orvosdoktori szabályrendelettel kötelezővé lett egy évi kórházi gyakorlat eltölthető. Ezek az intézetek a következők: budapesti balparti és jobbparti közkórházak, az egyetemi klinikák, a Stefánia-gyermekkórház, a Bródy Adél gyer­mekkórház, a budapesti izr. hitközség kórháza, a budapesti bábaképző, a lipótmezei és az angyalföldi állami elmegyógyintézet, az aradi, gyulai, kaposvári, mármarosszigeti, miskolci, nagyváradi, nyíregyházai, nyitrai, sátoraljaúj­helyi, segesvári, szekszárdi, szentesi és szolnoki vármegyei közkórházak, a bajai, győri, komá­romi, nagyszebeni, pécsi, szabadkai és székes- fehérvári városi közkórházak, a marosvásárhelyi és pozsonyi áll. közkórházak a debreceni, nagy­váradi, pécsi, pozsonyi, szegedi és szombathelyi bábaképző, a nagykállói és nagyszebeni állami elmegyógyintézetek, a hódmezővásárhelyi szem­kórház, a kolozsvári „Karolina“ közkórház, a nagyváradi „Sztaroveczky“ és a pozsonyi „Fe- rencz József“ gyermekkórházak s a temesvári szülőház. E kórházakban összesen 15.273 ágy van s évente arányos beosztás szerint 305 orvos nyerhet, mint gyakornok, alkalmazást. Kivándorlási ügyek. A belügyminiszter a következő körrendeletetet intézte az összes közigazgatási hatóságokhoz: „A cs. és kir. közös hadügyminiszternek hozzám intézett átiratából arról értesültem, hogy az amerikai bevándor­lási hatóság a f. évi április 18-án New-Yorkba érkező „Carpathia“ gőzösről kilenc magyar kivándorlónak kihajózását a következő okokból tiltotta meg: egy házas férfi és egy férjes nő­nek azért, mert egymással vadházasságban éltek; aggkori gyengeség miatt egy 46 éves és egy 48 éves férfinak, egy házaspárnak a férj gyengeelméjűsége miatt, egy kivándorlónak azért, mert Fiúméban lopással volt vádolva, egy másik férfinek vérfertőző betegség miatt, egy 12 éves leánynak pedig azért, mert szülői nélkül utazott, kik Magyarországon maradtak, sőt e leánynak 22 éves nővérét is arra kény- szeritették, hogy őt hazakisérje. Miután ebből látható, hogy az amerikai bevándorlási hatóság a fennálló szabályokat igen szigorúan kezeli és nehogy a jövőben kivándorlóink hasonló módon járjanak, a körülményeket hatósága területén a legkiterjedtebb módon leendő közhirrététeí végett közlöm.“ Az őszi sorozás. A hivatalos lap mai száma közli a honvédelmi miniszter körlevelét az 1906. évi katona-kötelezettek besorozása ügyében. A sorozás október 10-ikétől november 30-ikáig | tart s a besorozottak december 31-én fognak i bevonulni. A miniszteri rendelet némi részben módosítja a sorozási eljárást, mert elrendeli, hogy az egy nagyközségből való katonaköte­lezetteket egyszerre sorozzák be, a kis köz­ségekből valókat pedig körjegyzőségenkint vizs­gálja meg a sorozó bizottság. Újítás az is, hogy az egy évi önkéntesjelőltek külön csoportban s ahol csak lehetséges, a többi katonakötelesek­től elkülönítve vizsgálandók meg. A rendelet immár ismét megengedi a három évi szolgálatra az állítás köteles kor elérése előtt való önkéntes belépést. Ezt tudvalevőleg a parlament tiltotta meg a Fejérváry-kormány idején, mert az abszolút kormány a nemzet ujoncmegajánlási jogát önkéntesek besoroztatásával akarta ki­játszani. Bizottsági ülés. A szatmárvármegyei köz­ségi és körjegyzők egyesületének az egyes járásokból megjelent megbízottai e hó 24-én tartották meg Szatmáron bizottsági ülésüket Bodoky Béla elnöklete alatt. A bizottság, a közgyűléstől nyert megbízásához képest az alapszabálynak megfelelően az összes hivatalban levő rendes és segédjegyzőkre nézve kivetette, illetve megállapította a tagdijakat, a bevehetet­len egyleti tagdíjakat a közgyűlés határozatá­ból törölte, az egyleti pénztáros által beter­jesztett számadásokat felülvizsgálta és jóvá­hagyta. Ezután a bizottság az egyleti adósságok mikénti törlesztése tárgyában intézkedett s ezzel ülése tárgyát kimerítette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom