Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-23 / 38. szám
2. KŐVÁR VIDÉK 1906. szeptember 23. delmük a mainál majdnem felével többet tenne ki és a tiszti nyugdíj alapokra nézve is, amelyek ma már a magasabb jövedelmezőségre ugyancsak rá vannak utalva, mivel a nyugdíj tőke a jelenlegi kamatozás mellett nem hajtja a nyugdíjasoknak szükséges összegeket. Az általunk készített szabályrendelet tervezetek szerint a vármegye a tulajdonát képező és keze alatt álló mindennemű alappénzeket (pld. árvapénzek, nyugdíj alap stb.) valamint a községek készpénz törzsvagyonait, amelyek eddig is takarék- pénztári kezelés alatt állottak, saját pénzintézetébe vonná össze és venné kezelés alá, amely az alaptőkével, és a még várható magán betétekkel megerősödve megfelelő alapját képezhetné egy ily nagyarányúvá tervezett pénzintézetnek annál is inkább, mivel az intézet erős alapokon nyugodván, a legnagyobb pénzintézetek is szívesen fognak a szükségletek kielégítésében, — nagy összegű, és olcsó visszleszámitolások által — segédkezni. A szabályrendelet tervezett 6. §-ában foglalt azon intézkedésnek, hogy a vármegye területén fekvő nagy és kis községek lokosságuk minden 500 lélek után 1 drb. 200 koronás névértékű részvény vásárlására köteleztetnek“ intentiója az, hogy az intézet kizárólag a községek és a vármegye tulajdonát képezze és előnyeiben is csupán ezek részesedjenek, amivel szemben a részvény vásárlásra vonatkozó kötelezettség a községekre nem nagy teher. Az igazgatóság elnöke hivatalból a vármegye alispánja lenne, mivel a létesítendő intézet a vármegye érdekeit lévén hivatva előmozdítani és szolgálni, ennek ügyeit, e cél figyelembe vételével csak a vármegye közigazgatási életét vezető egyén irányíthatja. A felügyelő bizottsági elnöki tisztre, hivatalos állásánál fogva a vármegyei főszámvevő van hivatva. Hogy az intézet a tervezet 12. §-a szerint magán feleknek kölcsönt ne adjon, az azért történne, hogy a központi ügykezelés egyszerűbb és kevés munkával j lesz elegáns fogatom; földjeimet . . . Tovább nem fűzhettem a kalauz harsány hangon kiáltotta:- Kis-Terpény, egy perc! Ez fölrázott merengésemből! Gyorsan fölkeltem és leszáltam. Velem együtt az est is leszállóit . . . II. Kis-Terpény szép város, de csak — este. Ekkor ugyanis egy szikrát se lát belőle a földi halandó. Egyetlen lámpája van a városháza előtt és — az sem ég soha: megesett már, hogy két szembe jövő atyafi a nagy sötétben összeütötte az orrát. Kölcsönösen megragadták egymás nyakát. Mindketten rablót véltek a másikban s tele torokkal és üres zsebekkel segítségért kiáltoztak. A hangok után tudták meg, hogy régi jó szomszédok. Lassú léptekkel ballagtam az utón. Körülöttem nyomasztó csend és feketeség uralkodott. Fejem fölött a csillagok ezrei hunyorgatták egykedvűen szemüket. Egyszerre csak valami szomorú melódia csapott fülemhez. Fölneszel- tem. Messze, távol busongott, ritt a hegedű száraz fája. Egyre tisztábban csengett a nóta! Valahol cigányok húzták. Gyönyörűen szólt a néma éjszakában: „Kitették a holttestet az udvarra.“ Fölsóhajtottam. Talán éppen a néniék szomszédságában muzsikálnak. És ezt a stil- szerü nótát. Talán már nem él; szegény jó Elvira néném, hogy lányként kell meghalnod! Midőn nagynéném háza elé értem, oly érzés fogott el, mintha éhes lennék. Nesztelejáró legyen, továbbá, hogy a községek a 17. §-ban említett és a közvetítésért neki járó jutalék élvezetétől el ne vonassanak. A szabályrendelet tervezet 13. §-a a kölcsön kérelmek megvizsgálását és megszavazását a nagyközségek és kör- jegyzőségenkint megalakítandó helyi bizottságok hatáskörébe utalja, amivel az volna elérendő, hogy mig egyrészt a kölcsönt kérő felek a sok utánjárástól megkiméltetnének, másrészt a kölcsönök elhelyezésére nézve nagyobb garanciát nyújt a viszonyokat alaposan ismerő helyi bizottságok ítélete, amelyek megfelelő útmutatás és ellenőrzés mellett a kölcsön ügyletek lebonyolítása körüli teendők (pl. esedékes kamatok, tőke törlesztések átszá- molása stb.) elvégzésére teljesen alkalmasnak és képesnek bizonyulnak, amire példát a sokkal bonyolultabb ügykezeléssel biró községi hitelszövetkezetek szolgáltatnak. A tervezet 16. és 17. §-ainak beállításával kettős célt óhajtunk elérni és pedig először, hogy a kikölcsönzendő alap, mint közpénzek, teljes garanciával legyenek elhelyezhetők, úgy hogy a vármegye részéről a károsodásnak lehetősége is ki legyen zárva és erre vonatkozik a 16. § azon rendelkezése, hogy „az adós lakhelye szerint illetékes község a helyi bizottság által megszavazott minden kölcsön visszafizetéséért felelős,“ a másik célunk pedig az volt, hogy a községek ezen anyagi felelősséggel szemben valami haszonban is részesittesenek, ami a 17. §-ban említett jutalékból állana és amely községi tartalékalapként tőkésitettvén, esetleges károsodás esetén arra fedezetül szolgálna, sőt a legjobb esetben a község magának abból meglehetős összegű hasznot biztosíthatna. A terveze 18. §-a szerint ezen in- j tézmény keretébe csupán a vármegye területén fekvő nagy és kis községeket vonnánk be, mivel a rend. tanácsú városok lakóinak hiteligényeit a kereskedelmi, vállalati stb. hitelezéseket a meglevő, sőt fölös számú nagy pénzintézetek olcsón nül surrantam be a kapun. Sehol egy lélek, ki fogadott volna. Félve közeledtem a néném > lakása felé. Szivem hevesen dobogott, agyam lázasan lüktetett, térdem meg-megingott, gyomrom féktelenül háborgott. — Vájjon él-e még? — Szakadt föl lelkem mélyéből. A mint a konyha küszöbét átléptem . . . Oh, hogy ezt a pillanatot meg kellett érnem . . . Röpült felém nagynéném s ő csüngött ajkamon szótlanul, mint a gyümölcs a fán . . . — Hát ... izé ... a ... né ... ni . . . ne . . . e . . . em . . . be . . . e . . . teg? — kérdém a meglepetéstől akadozó hangon. — Láthatod, pubikám, nem! (nagyon szeretett, pubikának hívni.) — Hát akkor . . . Hagyjuk ezt — vágott szavamba - te nyilván megéheztél? — Köszönöm néném már jóllaktam ! — Csakhogy itt vagy, aranyos pubikám! Be megférfiasodtál, már bajuszod is kezd ütögetni . . . — De miért sürgönyözött a . . . — Jöjj keblemre, édes fiacskám, hadd csókoljalak össze-vissza. Hisz oly jól esik! (Nekem egyáltalán nem.) — Miért húzódozol, drága gyermekem, mi bánt, mi fáj? Magához ölelt, bármennyire ellenkeztem, hogy igazán nem vagyok érdemes kitüntető kegyére, odaadó szeretetére. Nem használt, annál jobban szorított magához, annál szenvedélyesebben csókolt. — De néni . . . és helyben is lebonyolítják, mig a községek szegényebb lakossága sok utánjárás és még több költséggel tudja pár száz koronás kölcsön ügyletét lebonyolítani. Az intézet belső ügykezelését, szervezetét stb. tárgyaló alapszabálytervezetét, valamint a helyi bizottságok szervezetére vonatkozó részletes szabályzat kidolgozását, mivel ezek később is megállapítható részlet és forma kérdését mellőztük, de annak idején azok elkészítésére is szívesen vállalkoztunk. Tekintetes Alispán Ur! ügy hisszük nem szükséges tovább részleteznünk mindazon előnyöket, amelyek egy intézet létesítésével vármegyénk lakosságára hárulna, akkor, amikor otthon 6'V'o-os kamatú kölcsönt tudnánk rendelkezésére bocsátani és a szegény nép nem volna kénytelen 10—12%-os kamatú kölcsönöket igénybe venni, ami uj eredményében a tönk szélére juttatja és kivándorlásra készteti, hogy elviselhetetlen terhű adósságaitól megmenekedjék. Jól megérdemelt jövedelmi forráshoz jutnának az amúgy is sok helyen tulma- gas községi pótadók terhe alatt görnyedő községek, amely terhek leszállítása érdekében komoly és számottevő kísérlet évtizedek óta semmi irányban sem történt. Nyerne a vármegye is, mert mig egyrészt anyagiakban egy ily mérvű intézmény a vármegyének szépen jövedelmezne, másrészt a vármegye közigazgatási tiszti karának a közéletbeni tekintélye és befolyása meghatványozódnék. Mindezek után a mellékelt szabály- rendelet tervezetet azon kéréssel terjesztjük fel Alispán úrhoz, miszerint az abban foglaltak megvalósítása iránt a szükséges intézkedéseket megtenni méltóztassék. Kelt Nagysomknton, 1906. szeptember 3-án tartott tiszti értekezletből. Rácz Dezső, Dr. Péchy Péter, t. értekezleti jegyző. járási főszolgabíró, elnök. A fentebbi fölterjesztéssel kapcsolatosan a Rácz Dezső által elkészített szabályrendelet tervezetet adták át a kiküldöttek. — Lelkem Lacikám, én egyetlen virágom, I nem szoktam meg, hogy ily eurcásnak, ily komolynak lássalak. Talán nem vagyok ínyedre? — Oh dehogy, sőt . . . (No még ez kellett!) — Hát akkor mi van veled? — fagga- tódzott. — Oldalszurásom van nénikém. — Talán „szivszorulás“ lesz az, kis hamis? — jegyzé meg, majd danolni kezdett: Semmi babám semmi, Úgy kell annnak lenni, Mindenféle szerelemnek Vége szokott lenni. Egy nagynéniről ilyen előrehaladott korban, ilyesmiket nem hittem volna. Más nénik az ő korában meghalni készülnek és testamentumot csinálnak. A néni lángcsókjaitól a hideg kezdett rázni. Hiába szabadkoztam, hiába mondtam különféle ürügyeket, rám se hederitett. Gyönyör- ittasan szorított magához és én - elájultam. Levendula ecettel locsolt fel. Egyben abba is hagyta a tengernyi ölelgetést, csókolgatást. Lefeküdtem, de az éhség miatt álmatlanul kellett végig nyöszörögnöm az éjszakát. Másnap a néni már kora reggel fenn volt és lótott-futott, sürgött-forgott. Fürge volt miként az ürge. Megetetett engem, megetette a libáit, meg a csirkéit, a malacait, csak bogarait nem etette meg. Jobb is: így ezek éhen í vesznek és a néni kigyógyul egy némely hibáiból.
