Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-16 / 37. szám
1906. szeptember 16. KO VARVIDEK 5. mely vidéki városban állítják fel a krematóriumot. A fővárosi lapokban olvasható volt, hogy Bárczy István, a főváros uj polgármestere most újból kezébe vette a halottégető felállításának ügyét s most már ismert erélyével valószínűleg végre is hajtja azt. A krematórium ügye a közegészségügyi ügyosztályban most komoly tanulmány tárgyává tettek s az ügy előterjesztése után felállítják az első magyar halottégetőt. Van tehát remény rá, hogy Budapesten nemsokára felépül a krematórium s a halottégetés céljából nem lesz már szükséges a gothai, vagy más külföldi krematóriumhoz fordulni. „Assidolin“ a neve annak az orvosságnak, mely nagyon sok embert a kellemetlen izza- dástól megmentett. A köszönő levelek ezrei igazolják, hogy ha valakinek keze, hónalja, lába izzad, az Assidolin használata után a betegsége megszűnik. Megóvja a bőrt az izzadás- ból eredő bőrbetegségtől, vagy ha ez már megvan, a legbiztosabb szer, amely ezt ki- gyógyitja. Az Assidolin kapható Nány János gyógyszerésznél Erdőszádán. Lapunk jelen számában közzé tett hirdetésére ez utón is felhívjuk olvasóközönségünk b. figyelmét. Sikerült az Orsz. Posztókiviteli Aruháznak (Budapest, Rottenbiller-utca 100. sz.) 1000 vég nagyon jó minőségű tartós férfi ruhaszövetet egycsődbe jutott posztógyárostól potom áron megvenni. Ez okból vidékre a fenti szövetből egy teljes férfi öltönyre elegendő 3 méter szürke, barna és drapp férfi ruhaszövetet csak 6 koronáért, fekkete vagy sötétkék szövetet 7 koronáért utánvéttel szétküldenek. A fenti céget t. olvasóink figyelmébe ajánljuk. CSARNOK. Szakítás. Tölcsváryné mosolyogva fordúlt Demeter László felé.- Meg fog bocsátani, kedves barátom, de itt a szabóm. Fontos értekezésem van vele. Meg kell beszélnem az uj estélyruhámat. Majd mulattatja Margit. Demeter némán kezet csókolt az asszonynak, aki egy sokat jelentő pillantást vetett leányára. A szép Margit összeszoritotta ajkait és igent bólintott. Mintha mondaná: — Igen mama, azt fogom cselekedni, amit parancsoltál. Demeterné kirebbent a szobából s egyedül maradt a két fiatal. A férfi hosszan nézett a szoba arany festésű menyezetére. Látszólag hideg, unott volt az arca. Csak az ajka körül jelezte hébe-hóba egy-egy ideges rángatás, hogy bensejében forrong valami. Margit csodaszép fekete szemeit Demeter László nyílt férfias arcán felejtette. S ennek a becsületes egyenes lelkű úri embernek a szivébe döfje most a hideg kést? Mondja meg neki, hogy nincs már mit keresnie a házuknál ? S mi lesz azokkal a csókokkal, amit önfeledt perceiben adott Demeternek? Azok a lányos, erős forró ölelések, azok a lángoló végtelen csókok? Mi lesz ezekkel? Elmúlnak nyom nélkül mint légben a pára? Demeter ha akarta volna, százszor is szerencsétlenné tehette volna a lányt, de nem tette, mert szerette. A leány tudta ezt. S ezt a nagylelkű férfit, a ki imádja őt, most rúgja el magától, mint valami tolakodó idegent? Mégis csak szörnyű dolog az, amit az anyja kívánt tőle . . . Aztán érdemes? . . . Egy hónap előtt kérte meg a kezét Csöbör Illés, a negyvenhat éves nábob és anyja odaígérte neki. Azóta ostromolta a leányát, adja ki az útját Demeternek, mert ha még sokáig jár a házhoz, a miliiomos még meggondolja a dolgot és visszavonul. Margit szerette Demetert, de a milliók csábjának ellent- állani nem tudott. Azon felül az a Csöbör nem is volt olyan csúnya ember. Elegáns, magas alak, arca kissé kiélt, de markáns és érdekes ... És most itt a tizenkettedik óra . . . Demeternek nem szabad többé eljönnie . . . Hogy mondja el neki, hogy kezdjen bele? . . . Borzasztó feladat ... De mégis meg kell lennie. Halotthalványan, remegő ajkkal kezdett bele a leány. — Tudja-e Demeter, mi az újság? A férfi a leány felé fordította fejét. Hosz- szan nyugodtan nézett a fekete szemekbe, amelyek sajátszerü fényben villogtak. — Nos, Margit, mi újság? — Csöbör Illés megkérte kezemet. — Pillanatnyi csend aztán lázasan szinte hadarva tette hozzá a leány: — És az anyám odaígérte, egy hónap múlva lesz az esküvő. Margit kimerültén dűlt vissza székére. Csakhogy kimondta! Úgy érezte, hogy megkönnyebbült. Demeter megdörzsölte a homlokát. Szinte vadul nyomkodta öklét a fejéhez, mintha valami rémet akarna kiűzni. — Nem értem . . . szólt végre bágyadtan. Nem lenne szives megismételni . . . — Szívesen. Hát arról van szó édes László, hogy a mi regényünknek vége. Az álmok világa lejártba valóra ébredtünk. Égő pirosság szállt a férfi arcába. Valami nagyon durvát, sértőt akart mondani, de úrrá lett indulata felett. — Igazán nem tudom mit mondjak, mor- mogá í ogai között. — Ön meg van lepve. Nem is csodálom. — Igen, én bíztam . . . Egy nőben?! Egy nőben bíztam . . . Borzasztó ostoba voltam. Hallgatott néhány percig, aztán folytatta Demeter: — Nézem magát Margit. Az arca szép, a bőre fehér, mint a liliom. Csupa nőiesség, csupa jóság és ártatlanság. A homloka magas, mint valami gótstilü templom boltozata. Tiszta, fenkölt gondolatokat sejt mögötte az ember. A szája, az a piros szája, amelylyel oly forrón tudott csókolni, mintha sohasem nyílt volna hazugságokra, hamis esküre. És most kiderült, hogy minden, amit kívülről láttam magából: a leggyalázatosabb csalás. Hazudik a fehér arca, mert fekete a lelke. Hazudik a boltozatos homloka, mert sivár önzést rejteget. Hazudik a tiszta, forró ajka, mert bűntől és bujaságtól forr a maga vére. Mi külömbség van maga és egy utcai nő között? Kevés higyje el. A különbség csak puszta formaságból áll; ön még nem ment keresztül fizikailag azokon az eseményeken, melyeken egy utcai nőnek keresztül kell mennie, de a lelke telítve van már az utca salakjával . . . És higyje el, ezek között is talál az ember szivet, érzést vagy legalább megbánást. — De ön minden emóció nélkül, hidegen, nyugodtan tud rossz lenni. És én szerettem magát. Nemcsak szerettem, tiszteltem is. Midőn az érzékiségétől félájultan feküdt a karjaimban, mikor kínálta magát nekem, mint valami közönséges némber, én a tiszta, szerelmes nő odaadását láttam ebben és semmi kincséért a világnak le nem téptem volna azt a liliomot . . . Hej de ostoba voltam . . . Liliom maga? Haha! Pipacs az ut mentén, melyet letéphet minden vándorló legény! . . . Rettentő mit velem tett . . . Itt a szivem táján úgy érzem, mintha valami nehéz, esetlen kő lüktetne. Az agyam majd szétpattan. Undorodom, kimondhatatlan undorodom magától. — László! sikoltott a leány. Megőrült. — Eh, hagyjuk a komédiát. Demeter László elővette revolverét. A leány felugrott, menekülni akart. A férfi azonban vasmarokkal fogta el. — Maradj kígyó. Megérdemled, hogy kiirtsalak. Csak azt nem tudom, beszenyezzem-e magamat véreddel. . : . Miért tettél tönkre? Miért gyilkoltad meg a lelkem? Miért mondtad, hogy szeretsz? — Irgalom rebegé a lány. — Végem van, folytatta inkább önmagához szólva a férfi. Nincs miért élnem. Egy kártyára tettem mindent, életem célját, boldogságomat. Elvesztettem . . . Vesztettem . . . Nincs itt már mit keresnem. Zsebre dugta a revolvert. A leány ájultan dűlt a szőnyegre. Demeter hosszasan nézte: — Milyen szép ez a ... . Szólt és vette a kalapját s lassan, fáradt léptekkel ment ki a házból. Kondoros Elemér. KÖZGAZDASÁG. * Útmutatás a peronospora elleni védekezésre. (Folytatás.) A bordói levet pedig úgy próbáljuk meg, hogy az összetöltés vége felé mikor még vagy 4-5 liter mésztej van hátra, belemártjuk a piros lakmuszpapírt a jól felkavart lébe s ha a papír már megkékül, az annak a jele, hogy a bordói lé már kész. Ha pedig még nem kékült meg, akkor megint töltünk a kádba mésztejet s újból megpróbáljuk mindaddig, a mig a piros lakmuszpapír megkékül. Lehet, hogy némelykor megmarad a mésztejből valami. E helyett azonban tiszta vizet töltünk a kádba, hogy a hektó teljes legyen. A bordói levet nem szabad egy napról a másikra eltenni, mert megváltozik. Mindig csak annyit készítsünk egyszerre, amennyit ki is lehet permetezni. A lakmuszpróba révén arról győződünk meg, hogy váljon a rézgálic elvesztette-e savanyúságát, a mit úgy mondunk, hogy közömbösítve van. Különben, ha igen kevés a mész, savanyu marad, vagy pedig, ha túlságos sok meszet adtunk hozá, lúgos lesz a lé. A jó bordói lének tehát közömbösnek kell lennie. Sokan igen unalmasnak tartják ezt a készítési módot s ezért inkább áttértek a Burgundiái lére, melyben a meszet a íüszerkereskedésbeli kristályos szóda pótolja. Ezt a levet nem szükség úgy gróbálgatni, könnyebb eltalálni, nem tömi el a permetező száját. Ára egy pár krajcárral több. Egy hektoliter 1%-os burgundiai lére keli: 1 kiló rézgálicz, 1 kiló közönséges kristályos szóda. A rézgálicot feloldjuk 70 liter vízben, a szódát pedig egy másik edényben 30 liternyi vízben. Azután hozzátöltjük a rézgálicos vízhez, felkavarjuk s kész a permetező lé. A burgundiai lének az a tulajdonsága, hogy kipermetezve a szőlőn nem látszik annyira, mint a bordói lé. Újabban a közömbös ecetsavas rézzel (verdet neutre) készült levek is igen terjednek. 100 liter vízben '/z-l kilogramm ecetsavas réz oldatik, közömbösiteni nem kell. Miután igen világos szinü, hogy jobban lehessen ellenőrizni a munkást, finomra iszapolt agyagot kevernek hozzá némelyek. A megfelelő minőségű közömbös ecetsavas rezet azonban még nem árulják mindenütt. A bordói, meg burgundiai levek készítésére összerakott porokat is árulnak. Ezeket egyszerűen feloldjuk a megfelelő mennyiségű vízben, jó azonban tudni, hogy csak egész frissen felelnek meg s az állástól könnyen meg- romlanak. flennyi levet permetezzünk ki? Az átlagos, szabályszerű ültetést számítva (1 kát. holdon 5760 tőke), az első permetezésre 3 — 4, a másodikra 6, a harmadikra 7 — 8 hektolitert vehetünk a levekből. Persze a szőlő fejlettsége, hogy buja növésű vagy visszamaradt, a művelési mód, a munka végzése, a permetező fajtája stb. mind sokat tesz, azért a mennyiséget pontosan megadni nem lehet. Igen fontos dolog a jó munka. Csendes, egyenletes, gondosan, jó permetezővel, kellő nyomás mellett végzett tempós munka kell, ez mindig többet ér, mint az elsietett vagy rossz permetezővel végzett. Rázza meg a munkás a hátán gyakran bordói lével teli permetezőt. Finoman permetezzen, erre is ügyelni kell. A cseppek ugyan elég hamar megszáradnak, de csak nehány napi szárazság után tapadnak meg egészen. Ezért lehetőleg jó időt kell a permetezésre kiszemelni. Védekező porok. Más megint a rézkénpor, mely rézgálicpor és kénpor keveréke. Ez és még más összetételű uj porok*) inkább a virágzó megkötött, zsendülő fürtök megvédésére valók, mert a levek nem tapadnak meg egykönnyen rajtuk. A beporozás révén a fürtökön úgyszólván tartalék halmoztatik föl a védekező szerből. A porok a kiegészítő, pótló védekezésre valók. *) Ilyenekkel az Ampelológiai intézet most foly' tat beható kísérleteket.
