Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-16 / 37. szám
Nagysomkut, 1906. szeptember 16. 37-ik szám. III. évfolyam. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Slófiüsetésl ár : Egész évre ..................8 K Negyed évre . . . . 2 K Fé l évre.......................4 „ Egy szám ára . . 20 fillér Főszerkesztő: Dr. O'savszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadőhjyiátal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. st . --------i----ME GJELEN niNDEN VASÁRNAP. Általános drágaság. A legutóbbi évtizedekben az élet igényei még az alacsonyabb néprétegekben is oly magasra szállottak, hogy a mai szegény ember élete sorát és jövedelmét már alig hasonlithatjuk össze a régi idők szegény emberével. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a mai szegény ember jobban él, mint az apja, hanem azt, hogy a mai szegénység sokkal, drágább, mint a régi volt. Többet keres a munkás, többet a hivatalnok és mindenféle alkalmazott, de ezzel szemben a haladókor annyi uj kiadást sóz az emberek nyakába, az életfeltételek oly drágák lettek, hogy e többlet kereset dacára sem mondhatnók, hogy az élet ma jobb és könnybb, mint annakelőtte volt. Mindazonáltal sok tekintetben gonosz, erőszakos behatásoknak tudható be, hogy az ember élete ennyire megdrágult. A nagy tőke, amely a közszükségleti cikkeket előállítja és a közönség rendelkezésére senyt a maga jól felfogott érdekében kiirtja, kartelleket köt és e kartellek nagyobb adókkal sújtják a fogyasztóközönséget, mint akár az állam, akár a község. A legújabban tapasztalható drágaság, amely miatt általános a felzúdulás Magyarországon, nagyobbrészt a kartellek visszaéléseinek tudható be. A husdrágaság elnevezés már nem aktuális. Inkább husinségről lehetne beszélni, nemcsak a fővárosban, de a vidéken is. Nagy dérrel-durral indult meg Budapesten a mozgalom a husdrágaság ellen, anélkül azonban, hogy csak a legkisebb eredményre is vezetett volna. Aminek okát abban kereshetjük, hogy e mozgalmat felsőbb helyről semmivel nem támogatják. Nem azért, mintha a m. kir. kormánynak kedve telnék abban, hogy husdrágaság, illetve husinség dúl, hanem azért, mert a Monarchiánk és Szerbia között fennálló konfliktusban szegény Magyarországnak nincsen beleszólása, a határ el van zára most is a szerbiai álamelyek viribusz unitisz emelik a legfontosabb élelmiczikk árát. Nem állja útját semmiféle diplomácia konfliktus a kenyérdrágaság leküzdésének, azért még sem küzdik le. Semmiféle magasabb diplomácia, vagy politikai okot nem találunk, amely a kenyérdrágaságot megokolná. Nem találunk annál is inkább, mert már esztendők sora óta nem volt olyan jó termés, mint az idén. Van egy másik, felette fontos közszükségleti cikk, amely különösen a városokban s a gyáriparban játszik főfontossági szerepet. Ez a szén. Ennek az ára is olyan magasra szökött fel az utóbbi időben, hogy szénárak tekintetében Magyarország vezet ma Európában, dacára annak, hogy az utóbbi évtizedekben számos uj bányát tártak fel és hogy gyári iparunk az uj kőszénbányákkal arányban nem fejlődött. A szén drágaságát, éppen úgy, mint a kenyérét és lisztét, nem okozza más, mint a kartell. bocsátja, kénye-kedve szerint szabja meg latbehozatal előtt. Ennek ellenében most Kartellt kötnek a malmok és tekinujabban az árakat, az egészséges veris fennáll a vásárpénztár és a huskartell, tét nélkül a búzaárakra, amelyek ezidőA „KÖYÁRVIDÉK“ TÁRCÁJA. £nsébet királyné emlékezete. őszi hervadás volt, ciprusok avarja Hullott idegenben egy bus ravatalra; Elmúlás fuvalma sirt át a haraszton, Meghalt messze tőlünk egy királyi asszony ... Most is hervadás van és a szivünk innét Bolyongva indul el hosszú útra ismét, Jajgatva-zokogva keres egyre téged Áldott nagyasszonyunk, szenvedő Erzsébet. Zokogva kérdezi e nemzet, az árva: Gondolsz-e onnan is szép Magyarországra ? Küldesz-e majd, enyhet gyötrött sziveinkre? Hisz nem tudott senki úgy szeretni, mint te. Szentséges királynénk, asszonyunk Erzsébet, Az örök halálon győz a te emléked, őszi hervadáskor ezerszin virágba Borul idelent az emlékezés fája. Áldott legyen a te szent neved örökké. Áldott legyen a hant, amely lágyan föd bé — Erzsébet királyné, légy ezerszer áldott, Ki az árvaságból bennünket kiváltott! ......... Pa kol« József. A gyöpsoron. Kiengedett az idő. Be régen is várta mindenki, de kiváltképen az, akinek a szalmája fogytán volt. A fiatalok ilyenkor szokás szerint elkezdték a labdázást, meg a cikázást a gyöpön; délutánokon oda sereglettek a fiuk meg a leányok, volt köztük 5 esztendős is, meg meglett legény is. Vegyest játszottak a legények a leányokkal és volt aztán nagy sikongás, amikor a lányok közé tévedt a hajított labda, meg ha a cikázásnál a legény már-már elérte a leány szoknyáját. Az emberek is összejöttek ilyenkor a gyöpsoron és elnézelődtek a fiatalokon, meg elbeszélődtek. A Mócsi Pali háza előtt szoktak rendszerint a legtöbben összejönni, mivel, hogy az a sarkon volt és igy két irányba is lehetett tekinteni. Most is láthatunk ott néhányat. Beszélgetnek az élet sorjáról; előhozakodnak a régi időkről, megvitatják, hogy húsz esztendő előtt később engedett-e ki az idő, vagy előbb, majd meg a termésről konferálnak nagy szaktudással. A Mócsi Pali meg a Csönögi Jóska pedig abban nem értenek egyet, hogy hát igazat mond-e a kalandárium, vagy pedig lódít. A bőbeszédű Mócsi zsebredugott kézzel akarja I a komát meggyzőni avval, hogy az a kalendárium csináló maga sem tudhatja, hogy mi van a jövendőbe Írva; a Csönöge koma meg, aki ' nem ért annyit a szóköpködéshez, mind a két kezével iparkodik megmagyarázni a hitetlen Mócsinak, hogy hát az a kalendárium csináló nem olyan pápaszemmel nézi ám a világot, mint az az öreg Katónéni, hanem hogy van annak annyi ördöngős instramentuma, hogy azzal még a csillagok lakóit is möglátja. Sehogyse akarták egymást megérteni, még végre Mócsi koma megelégelvén az eredménytelen vitát, csavarintott egyet az uj makra pipáján s másfelé terelte a beszéd rudját. Ekkor a szomszéd háznak a kis kapuja nyikorgóit és azon egy alacsony, öreg emberke lépegetett ki. Meglátszott már rajta, hogy nem ebben a korban élte le ifjú éveit; a feje tetején kopasz volt, csak körös-körül csüngtek alá a ritka, hosszú hajszálak, le egészen a nyakába. Arcán az élet nehéz gondjai mély barázdákat ástak és erőtlen szemeiben az utolsó reménysugár is kialudt s helyette eseményekben gazdag, de boldogságban szegény, hosszú múlt feküdt. Egy kifordított suba volt a vállaira vetve; őneki még nem volt elég meleg ez az idő. Köhécselve topogott aztán ő is a „bandához.“ Dicsértessék, köszönt s összébb fogta a mellén a bundát. - Mindörökké volt a válasz s tisztességet tudva, billentették meg a kalapjukat. — No mire végzik? — Ehun e, beszélgetünk, magyarázá ki Mócsi. — Üljön le kend a padra, öreg, biztatta
