Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-08-19 / 33. szám

1906. augusztus 19. KŐVÁRVIDÉK 3 kéményseprési szabályrendeletben előirt nyilvántartás egyöntetű vezethetése cél­jából készítesse el elnök a szükséges nyilvántartási mintát és azt alkalmazko­dás végett minden jegyzőnek küldje meg. Ferenczy József indítványára ki­mondta a közgyűlés, hogy a jegyzők vas­úti menetdij kedvezmény iránti kérelmé­nek elintézését illetékes helyen meg­sürgetik Stern Mór az elnöki megnyitó be­szédében tett azon megjegyzésére nézve, hogy a gyűléseken a jegyzői kar nagyon csekély számban jelenik meg rendesen, konstatálja, hogy ennek magyarázata abban rejlik, hogy sok jegyző nincs azon helyzetben, hogy az azzal felmerülő költ­ségeket viselhesse. Ebből kifolyólag in­dítványozza, hogy a jegyzőknek az éven­ként kétszer megtartandó rendes gyűlé­seken való megjelenéssel felmerülő költ­ségeket éppen úgy, mint a tanítóknak az iskola fenntartó fizeti meg, a jegyzőnek a községek térítsék meg, természetesen az elnöknek a gyűlésen való megjelené­sét igazolt úti számlája alapján. Az előterjesztett indítványt egyhan­gúlag elfogadta a közgyűlés és megbízta elnököt, hogy e tárgyban tegyen vármegyei alispánhoz előterjesztést. Becsky György indítványára elhatá­rozta a közgyűlés, hogy az esetről-esetre megtartandó vármegyei közgyűlések előtt azon jegyzőket, kik vármegyei bizottsági tagok, egyleti elnök értekezletre hívja egybe, amelyen megállapodás történjék a gyűlés elé kerülő tárgyak állásfoglalá­sára nézve. Még több kisebb indítvány letárgya- lása után jegyzőkönyvi köszönetét mon­dott a közgyűlés Gellért Endre nagy­bányai városi polgármesternek a tanács­terem szives átengedéséért. A közgyűlés után a Rupold-féle ven­déglőben társas ebéd volt. Hasznos tudnivalók. Közli: Csdvolszky Mihály, a „Kővárvidék“ belmun- katársa. (Folytatás és vége.) Az egyedüli valóban olcsó és legtöbb főzelékre nézve a legalkalmasabb eltartási mód a főzelék szárítása. A szárítást akként eszkö­zöljük, hogy a nagy tömegű vizet, mely kü­lönböző nemeknél 70-90 százalékát teszi a zöldségnek, oly módon távolitjuk el, hogy e mellett az összes, főleg az izszerek, szintúgy a a természetes szin a friss főzelékhez lehetőleg hasonlítva megtarthatók maradjanak. Ezen fel­tételeket azonban csupán csak egy megfelelően alkotott szárító készülék segélyével lehet el­érni, melynél a nem igen forró légáram a fő­zelékkel megrakott cserényt gyorsan érinti és fölül a főzelékektől elvont nedvességgel szaba­don távozhatik. Némely főzeléknél mint pl. kalaráb, kel­káposztánál stb. a megtisztított és megfelelően felvágot főzelékeket előzetesen párologtatni szükséges, vagy rövid ideig fel kell főzni. A sütőkemencében vagy a pecsenye sütőjében való szárításnál a termény elvesztené az egész friss főzelék izét, miután előbb sülne meg min­den, mielőtt szárításra kerülne a sor. Az aszalt főzelék használatánál figyelembe kell venni azt, hogy ezeket nehány óráig a főzés előtt friss vízben kell beáztatni, hogy a szárítás által tő­lük elvont vizet újból felvehessék, mert ha szá­raz állapotban kerülnek azonnali főzés alá, izüket elvesztik s kemények maradnak. A főzelékszáritására a legjobb tűzhely- szárító szerkezetet a Pollák cég gyártja Bécsben, IX. Waisenhaus Gasse 6. Az ilyen tűzhelyszá- ritó nem igényel saját tüzelést, hanem főzés alkalmával a tűzhelyre állítandó. A cukor borsó hüvelyeit, mikor még ben­nük a szem alig fejlődött ki, megszárithatjuk. Igen jó pótszer a megszáritott hüvely télen a húslevesbe. Egy maroknyit a zöldséghez ke­verve kitűnő izt ad a levesnek. A szárítás leg­alkalmasabban akkor történik, ha kenyérsütés­kor, sütés után a borsót tiszta papírral leteri- tett plehen a kemencébe rakjuk. A megszári­tott borsó száraz helyen tartandó. A virág hordása a gomblyukban nagyon légi és a legfelsőbb körökből ered, melyek ennek a divatnak már rég múlt századokban hódoltak. XVII. Lajos diszkabátján állandóan burgonyavirágot viselt Parmentier, a burgonya behozójának tiszteletére. Azóta a virághordás divatja a gomblyukban egyre terjed és ma már a divat a nap minden órájában más virágot ir elő a gomblyuk számára. Az előkelő francia társaság reggel, ha puha kalapban és felöltő­ben kimegy, hogy kutyáit megsétáltassa, vagy egészségi szempontból maga mozogjon egy kissé, kis ibolya csokrot tűz a gomblyukába; délután fehér szegfűt, ebédnél orchideát, este a színházban a divatos Gardéniát. Volt idő, mikor a párisi divathősök semmiféle virágot sem hordtak, mert hire terjedt, hogy a wa­lesi herceg, a férfidivat királya a virágot szám­űzte gomblyukából, de ez a hir szerencsére valótlannak bizonyult és a régi kedves szokás újra felelevenedett. A párisi nőnek a virág nem is divatcikk már, hanem valóságos életszükség­let. Szalonja, boudoirja olyan, mint egy illatos kert csak az a baj, hogy a tudósok utóbb na­gyon veszedelmeseknek mondták ki ezeket a szobákban elhelyezett virágokat. Egy londoni orvos azonban az ellenkezőjét állítja azzal, hogy a virág a beteg kedélyét felvidítja. A po­litikában is van szerepük a virágoknak. így a royalisták ibolyát, a legitimisták liliomot és a boulangisták vörös szegfűt hordtak. Ez utóbbit használják jelvényül a szocialisták is, mig az osztrák antiszemiták a fehér szegfűhöz folya­modnak. I. Vilmos császár kedvenc virága a mákvirág volt, melyet az ő tiszteletére egész Németországban hordanak. Boldogult emlékű Erzsébet királynénk, valamint ő felsége is ta­vaszi gyopárt kedveli. Vegyünk egy dértől megcsípett csipke­rózsa magtokot, préseljük ki erősen, öntsünk egy liter mennyiségű bolyóra 3 liter tiszta pá­linkát, adjunk hozzá 3/4 kgr. törött fehér kan- dis cukrot, kavarjuk össze jól és öntsük az egészet egy kőkorsóba, mely 8 napig meleg helyen tartandó. Az igy készült oldatot korsós­tul együtt itatós paprion szűrjük keresztül s öntsük üvegekbe, melyeket óvatosan dugaszol­szinezte magának, hogyan fogja az urának pár napos élményeit előadni. De leírhatatlan rémületére — csak egy levél várta - kusza, gyors betűkkel odavetve — azt a vádat, mely női büszkeségét vérig sértette s lelkén zokogásra fakasztó vérző sebet ejtett. „Méltatlanná váltál szerelmemre, máig nem hittem bűnösségedben, bárha olvastam a . . . . Piros szegfű esdeklését, de azt kép­zeltem, hogy büszkeséged agyon sújtja azt, ki szemet mer reád emelni. Oh! én vak férfi! De ma láttalak, bár befátyoloztad magadat, mikor a légyottra megjelentél. Én leszámoltam ma­gammal. Te elparentáltad a boldogságomat. A te számodra uj életre van feltámodás. Váló pörünk után azé lehetsz, kiért engem bemocs­koltál. Kerülöm a botrányt. Mert kardomtól nem akarok megválni; ez mindenem. Bele­egyezem, hogy a válópört te indítsd meg, a világ szemében legyek én a hibás !“ így szólt a levél, melyet Irén alig birt kibetüzni. Már a vonaton ült, amely szédítő gyor­sasággal száguldott vele leánykori otthona, szülei hajléka felé, mikor derengett az a vilá­gosság körülötte, hogy milyen gyalázatos áru­lással a hitvesei hűség ellen — gyanúsítja őt a férje. Most már nem hiúságból, hogy flast- rommal fedett pattanásait eltakarja a fátyol, vonta azt összébb, de azt hitte, hogy minden szem leolvassa az ő nagy szégyenét. Azon hevenyében elbeszélte meglepett szüleinek a dolgot, miért kellett távoznia, miért akarja okvetlenül azonnal beadni a váló ke­resetet. Az öregek hibáztatták mindkettőjük el- hamarkodását - hisz elvégre szeretik egymást, mindent rendbe lehet hozni. De Irén nem tágított, ha már olyan mélyen alázta meg férje, hogy olyan vádakat birt emelni ellene, meny­nyire kiűzhette a szivéből, mikor már el is hitte azokat. De a meglepetés sora azután rajta volt, mikor az édes anyja megkérdezte: „És kivel gyanúsít az urad?“ Bizony erre még harmadnap sem talált feleletet, mikor már az ügyvédnek alá is irta a váló kereset beadására a meghatalmazást. Simán, minden akadály nélkül gördült le a válóper abban a kiszabott tempóban, ahogy az már vánszorogni szokott, egyik fórumtól a másikig. Azóta sok álmatlan éjjelen gondolt erre az aktusra. Egyiknél sem hazudott, mert az > oltárnál szeretett a bírói teremben válni akart s ha azt kérdezte volna a békéltető biró, amit ezeken az éjjeleken a lelke kérdezett: „hát már nem szereted te halovány asszony azt a férfit, kinek holtodiglan esküdtél hűséget“ — vájjon arra mit feleltél volna, hiszen te nem tanultál meg hazudni?! Hányszor érezte azt az ellágyulást, mely leolvasztotta a haragot torló jégkérget is a szivéről. Most már tudatt volna sírni, meg­tagadni asszonyi méltóságát és ez a gyöngeség is jól esett neki. De csak addig tartott, mig ismét emberek közé került, ami ugyan ritkán történt meg. Nem járt sehova, őt sem keresték fel. Hallgatag lett, némává tette a lelki bánat. Még levélben sem érintkezett senkivel s hogy az urát előléptetve egyik vidéki garni- zonba helyezték, azt is attól a rokonától tudta meg, aki már az első tárgyalás előtt békéltetni akarta őket s bünbocsánatot kért a férje szá­mára, ki a féltékenység szenvedélye által, el­vakulva csak napok múltán ocsúdott fel any- nyira, - hogy az asszony üresen maradt szo­báját felkereste — hol az Íróasztalon fekvő, befejezetlen kézirat vázlata tiszta képet helye­zett eleibe szörnyű tévedéséről. De táviratai válaszolatlanul maradtak, leveleit felbontatlanul küldte vissza. Békéltetésre felkért nénjét, kinél Irénnel megismerkedtek — nem engedte — betegség ürügye alatt magához. Minden köze­ledési kísérlete hasztalan lett. Csak most évek múltán, mikor már a Curia is helyben hagyta, hogy két szív örökre idegenné váljon egymáshoz - akkor tudta meg, — hogy férje, az az Bodor százados be­látta milyen ártatlanul vádolta őt meg. II. Már szívesen levetette volna Irén a szoba­leány jelmezét, de nem akarta barátnőjét cser­ben hagyni, kihez gyermekkori tiszta barátság fűzte s kiért tuszkulumából emberek közé tért hogy megpróbáljon ismét társas lény lenni', akkor is mosolyogni, mikor a heggedő seb még mindig fáj. Ámde most nem kell meg­erőltetnie kedélyét, csak összeszedni ügyességét s azzal kimenteni a háziasszonyt a zavarból. Már hallja is a Bradácsné lépteit, ki a szobába lépve elragadtatva szemléli a bájos székelyleányt. „Kijöttem drágám, hadd lássalak, féltem, hogy elárulom magamat, ha akkor látlak először ebben az alakban, mikor szerepedet megkezded odabenn.“ „Remélem, jó nevelésű emberek a ven­dégeid s engem nem fognak észrevenni?“ - kérdezte félig szorongva, félig tréfásan Irén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom