Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-15 / 28. szám
2. KÖVÁRVÍDÉK 1906. julius 15. sok, vándor felolvasások és sok minden más ezzel kapcsolatban levő közgazdasági vezérfonál, melyek nélkül vidékünk elmaradott s fakultás nélki|l vesztegel. Az intézet államivá tétele ne okozzon senkinek sem fejtörést, mert az ezen vonalon levő alapkő letétele jelenlegi kormányunk alatt kedvező viszhangra lel s megoldásában földmivelésügyi kormányunk segédkezet nyújt. Tehát nem-e inkább szüksége van megyénknek gazdaságilag képzett emberekre, mint arra az ócska régi szeretetházra, mely most úgy sem áll hivatása magaslatán. A gazdasági iskola eszméjének lelkes felkarolása, közgazdasági, nevelésügyi törekvéseink az egész megyében csupán örömet és csatlakozást keltenének. Hazánknak elsőrendű gyümölcsészeti fekvésével vagyunk megáldva, termékeny földjeink, vízhiányt nem ismerő viszonyaink, szőlészeti proseratio, társadalmi állományunk a nemzetgazdaság legkimagaslóbb színvonalára képesítenek arról nem is szólva, hogy fizikailag mily erővel tudnánk egy mondjuk gazdasági szakiskolát a már meglevő szakiskolákkal versenyképességgel ellátni. Hiszen hova tovább megyénknek legközelebb síkra kell szállni egy gazdasági intézet megteremtésének kieszközlése végett. Ha tehát Szatmármegye egy gazdasági intézet megteremtésében megoldást keres, úgy alkalmasabb rész, mint a megye kebeli része nem lelhető. Úgy tudom, hogy a napokban az alispán urnái községünkből egy küldöttség járt, körülbelül a megyeháza kisajátítása most újjáalakítanak, illetve kibővítenék. Úgy látszik, jól hajt a barlang. Itt van a hercegségnek székhelye. A vár állandóan nyitva áll a látogatók részére s ágyuk őrzik, azaz az őrzést inkább csak jelképezik, melyek a vár udvarán a tenger felől körben vannak felállítva. Minden ágyú mellett nagy rakásban ágyúgolyók vannak gúla alakban elhelyezve. A hercegségnek ösz- szesen csak 150 katonája van. A pénznem ugyanaz, mint Franciaországban. Innen tovább utazva következik Beauleiu, majd Villa Francha hadi kikötővel, hires a villa franchai békekötésről. Nizza (Nis) 120.000 lakossal csak a tenger felől nyitva, a háttérben a havasok által mintegy bekerítve, honnan egy mérges patak folyik alá ó- és uj városra osztva Nizzát. A város Krisztus előtt 500 évvel alapit- tatott s Niceanak hívták. Birtoklásáért a rómaiak, longobárdok és saracenok folyton vetekedtek egymással, mialatt összes remek szobraik meg lettek semmisítve. Később a genuai köztársaság fennhatósága alá került, majd Conte Rosso savojai fejedelem vette be a várost 1543-ban. Később Piemont és Francziaország harcoltak birtoklásáért, mígnem 1860-ban Francziaországba lett bekebelezve. A bekebelezés után az a ház, ahol Garibáldi született, le lett rombolva, azonban az anyagot megvette Craprani Lotelier s azt Nápolyba szállította, hol abból a Vezúv lábánál uj épületet emeltek a tiszteletére s emlékezetére. Kiimája Nizzanak enyhe és száraz, tekintettel azonban az ottani gyakori hideg szelekre, az ott üdülők és oda utazók lássák el magukat téli felöltővel s meleg ruhával is s ügyében s a megyeházának egy intézet átalakítása tárgyában. Én tehát ezúttal tisztelettel felkérem a küldöttségben részt vett bizottsági tagokat, hogy ha hajlandók az egész megyére áldást hozó intézet, de különösen Nagysomkut kerületének gazdasági magasabbra nevelését kivívni, úgy támogassák azt az eszmét, amely a gazdasági fejlődésben keresi az érvényesülést. Én azt elhiszem, hogy a megyeház alkalmas volna más célra is, de minek és miért nekünk a javító intézeteket alapítani. A gazdasági teendőket felkarolni — ez legyen főelvünk. Megemlítésre méltónak találom még azon esetben is a gazdasági szakiskola létrehozatalát, ha a földművelésügyi kormány nem nyújtana segédkezet, ebben az esetben is könnyen létrehozható. Legyen az tehát akár megyei, akár községi épület, szavazza meg a községi képviselőtestület olyan formán, mint saját, tnlajdonjogi internátust tandíjjal az évfolyamok. Ebben az esetben kiköthető, hogy kizárólag Szatmármegyei illetőségűek részesülhetnek ezen intézet jótéteményeiben. Példa reá az algyógyi, a csákvári földműves iskola. Ez azonban csak föltételes eset. Hogy a jelenlegi földművelésügyi magas kormány ezen eszmét Magyarország keleti részének gazdasági viszonyainak a kulturális gazdasági fejlődés céljául ki fogja tűzni, az kétségen kívül áll. Sőt, ha a község egy gazdasági szakiskola létrehozatalában óhajtja a megyeház jövőjét kidomborítani s célul kitűzni, gondoskodjanak arról, hogy a szoba jó fűtővel legyen ellátva. Ritka tünemény itt, hogy júniustól szeptember végéig csak nagyon ritkán s akkor is csak nagyon kevés eső esik. Növényzete a magasabb helyeken fenyő- és olajfák, lejebb narancs, citrom és cipressák, legalól a pálmák teljes pompában, kaméliák, kaktuszok és oleander diszlenek. Nagyon szép kertjei miatt Nizzjít méltán Europa virágos kerjének nevezik. Evenkint különösen virágokért 5,000.000 frank bevétele van. A virágok között első helyen áll a rózsa és kamélia, narcis hyacinth nem sokkal kisebb arányban. Kiviteli cikkei még narancs, citrom, füge és olajbogyó. Híresek az olajfából itt készített különféle dísztárgyak. A város kedves találkozó helye a világból idesereglett vagyonos osztálynak, kiknek kényelmes ellátásáról gondoskodva van a legelegánsabbul s megfelelő conforttal berendezett hotelek által, valamint gondoskodva van az idegenek szórakoztatásáról is. Van itt is szolidabb alapon berendezett játékterem, kitűnő színház circus s elegáns kávéházak, virágkorzók, panorámák és muzeum. Az üdülők részére gazdag növényzetű s nagyon gondozott sétányok s gyönyörű kertek, sanatoriumok. Az élet itt is elég drága, azonban mégsem annyira, mint Monte Carlóban. 5-6 frankért elég jól meg lehet egy személynek ebédelni. Van itt 7 említésre és megtekintésre méltó kath. templom, azonkívül 4 evangelicus templom és orosz templom. Minden nemzetnek consulatusi képviselete. hogy hazánk keleti részének gazdasági viszonyai orvoslása a fő cél, akkor meg keresi az összes gazdasági egyesületeket, kik ezf az eszmét jóakarólag támogatni fogják. És ami a gazdasági szakiskolagyakorlati és kísérleti telepét illeti, arra nagyon alkalmas Nagysomkut területe. S ha ez létesül, amit szivemből kívánok, akkor felírjuk a megyeház homlokára: „Kővárvidék a gazdaságnak.“ Csávolszky Mihály. A tápszerek hygieniája. VI. közlemény. A tejet, mint árucikket, gyakran hamisítják» A felül összegyűlő tejszint leszedik és a lefölözöttet adják el. A tej zsírját elvesztvén, sokat veszt tápláló értékéből. Vizet kevernek hozzá, miáltal több lesz, de higabbá, kevésbbé táplálóvá, de meg könnyebben meg is romlik. A nagyon higvizelt tejbe keményítőt is tesznek. A sokáig álló tejbe szalicilt, borsavat, szódát tesznek, hogy a megsavanyodást megakadályozzák. Mindeme hamisítások szigorúan büntetendők. A sajt és vaj szintén igen jó tápláló szer. A vaj könnyen emészthető. Ha sok vizet, vagy tejet tartalmaz, rósz ízűvé válik. A hús és ételeknél sokkal jobb mint a zsir. Avas vaj gyomor és bélhurutot okozhat. A mesterséges vaj, a margarin, fagygyúból készül nem olyan jó, mint az igazi vaj, bár nem egészségtelen. A sajt közel 40% fehérjét tartalmaz; kétszer annyit mint a hús, de nagyon nehezen emészthető, sós izű. Csak a friss vaj jó és egészséges; régi vaj izgatja a gyomrot. Gabona és liszt szintén kitűnő tápláló szer; valamint a tejből, úgy a kenyérből is egymagából meg lehetne élni, különösen ha zsíros ótelekkel kapcsoljuk össze. A búza, rozs, kukorica, árpa, zab lisztje egyformán tápláló; csak az izük és megőrlésük különböző. A legjobb és legfinomabb lisztet a búza adja. A legfinomabb liszt könnyebben emészthető, mint a durvább, a dara, vagy a korpa. Egészségtelenné válik, ha anyarozsot, konkolyt stb. tartalmaz. Az anyarozs gomba, mely lassanként mérgezi meg az embert. Jelenleg ritka az ilyen mérgezés, mert a vetőmagot megtisztítják. A dohos (penészes) liszt is ártalmas. A kenyér lisztből készül és a sütés által keményítő tartalma dexrinné és cukorrá lesz. A kenyér héja könyebben emészthető mint a bele; a jól kelt, mint a szalonnás, rosszul sült; a kétszersült, mint a kenyér; a fehér kenyér mint a fekete. A kenyér tartalmaz: 6 — 9% fehérjét, 45% szénhidrátot és 38% vizet. A kétszersült úgy készül, hogy 1 cm. vastag kenyérszeleteket kissé forró kemencébe tesznek és megsütik sárga-barnává. A kenyeret timsóval, rézgáliccal hamisítják, hogy likacsosabbá, fehérebbé tegyék. Mások sok vizet kevernek hozzá. Ilyen kenyér ártalmas az egészségre; ép úgy a dohos lisztből készült, vagy a penészes. (Folytatjuk.) Nagysomkuton a Fő utcán levő melléképületekkel !rtekezh:tni velem.Erd5d8n- «."rfA EÖTVÖS ROBERT ©SUflIll főszolgabíró.