Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-22 / 16. szám

4 KŐVÁRVIDÉK 1906. április 22. érdekeit mindenkor szem előtt fogja tar­tani és oda fog törekedni, hogy annak javát mindenben előmozdítsa. Kiemelte még, hogy a nemzeti küzdelemmel elért eredményért a legnagyobb érdem a vár­megyei tisztviselőké és azok közül mint egyik kitartó harcosé az Eötvös Róbert tb. főszolgabíróé, a kinek a maga részé­ről is hálás köszönetét mond. Eötvös Róbert tb. főszolgabíró egy pár szóval megköszönve az elismerő nyi­latkozatot, mire a menet a közszeretetben álló grófi csálád lelkes és igaz szívből fakadó éljenzése közepette a legnagyobb rendben eltávozott és eloszlott. Dal a tulipánról. Virágos a kedve szép Magyarországnak ! Az Ür zsámolyához hálaimák szállnak. Öröm ejtett rabul minden magyar szivet, Akár nyíltan, avagy csak titokban hívet. Aranyszállat tont a nemzet géniusza, Hej! de rég nem is volt ehhez neki jussal - Királyt s hű nemzetét hogy úgy kösse [össze : Áldott béke tartson köztük mindörökre. De az őrangyalnak másrészt is volt gondja, Kellett, hogy a nemzet lelkét összefonja. Arany fonalával nő — sziveken által, Legyen minden igaz magyarra hatással. Magyar embernek a legszebb virág: nője; ő az ő lelkének ékes díszítője. S mit lehetne másat egy virágtól várni: Virággal indult meg a harczba kiállni. S mit sok gyászos éven törekvéssel, ésszel Férfi nagyjaink erélye nem ért el: Asszonyok vívták ki egy szelíd virággal, Jelvényül választott kedves tulipánnal. Az osztrák sokszor, de sokszor volt megverve, Hisz a futamodás volt mindig az elve. Megverték férfiak puskával, ágyúval, De soha úgy — mint most nők a tulipánnal! Százszor szép virága nemzet ébredésnek ! Zengjen rólad hű, szép, mindig hálás ének! Hogy mindenki tudja: Hazafias vétek, Venni olyan árut, mi osztrák, vagy német! Dr. Olsavszky Viktor. HÍREK. Április 21. Személyi hir. Péchy Péter főszolgabiránk huzamosabb távoliét után haza jött s hivatalát átvette. Szatmárvármegye főispánja. Mint a fővárosi lapok közük, vármegyénk főispánjává dr. Falussy Árpád a budapesti ügyvédi kar egyik kiváló tagja neveztetett ki. Mayer püspök lemondása. Szatmári tudósítónk írja, hogy Mayer Béla szat­mári róm. kath. püspök, aki betegsége miatt még nem is foglalta el állását, beadta lemondását. Lemondásában évi 24 ezer koronát kötött ki ellátási dijjul. Eljegyzés. Dr. Winkler Jenő nagybányai orvos eljegyezte Steinfeld Mariskát Nagybányán. Választási mozgalmak a vármegyében. Teljes erővel megindultak a választási mozgalmak a vármegye egész területén. Nagykárolyban ismét Károlyi István grófot jelölték; Mátészalkán Szunyogh Mihályt, Csengerben Luby Bélát, Fehérgyarmaton Luby Gézát, Nagybányán Föl­des Bélát, kik mindannyian függetlenségi pártiak. Nagysomkuton gróf Teleki Pál alkotmánypártit és Dr. Vajda Vojvoda Sándor nemzetiségit. E kerületekben a régi képviselők tehát meg­maradnak. Szerfölött kétessé vált a krassói kerületben Károlyi György gróf s az aranyos- medgyesi kerületben Szentiványi Gyula hely­zete, kik az előző czikluson szabadelvüpárti programmal képviselték e kerületeket. Itt em­lítjük meg, hogy hir szerint a választás egész Szatmárvármegyében valószínűleg május hó 2-án lesz. Községi gyűlés. Nagysomkut nagyközség képviselőtestülete a f. hó 17-én rendkívüli gyűlést tartott, mely alkalommal a következő ügyeket tárgyalta: 1. A tűzoltóság szervezésére elvileg kimondotta a közgyűlés, hogy rendes fizetéses tűzoltókat alkalmaz a befolyó tűzoltó váltság­díj terhére. Az erre vonatkozó javaslat előter­jesztésével gróf Teleki Jenő tűzoltó főparancs­nokot bízta meg. Addig is azonban felhatal­mazta a főparancsnokot, hogy a szükséges számú tűzoltókat fogadja fel, azok diját állapítsa meg és a tűzoltó pénztár terhére utalja ki. Megbízta továbbá főparancsnokot arra is, hogy a tűzoltó szerek jókarba hozatalát az egylet pénztára terhére eszközöltesse. 2. Barna Benő községi jegyző ama indítványát, hogy tegyen a község illetékes helyen előterjesztést arra nézve, hogy a község belterületén levő nagy­bányai-kolozsvári állami útvonalon a „Berszó“ patakot áthidaló rozoga és elavult fahíd helyett — a mely tekintettel arra, hogy a legforgalma­sabb közlekedési helyen van, — az állam egy, úgy a közbiztonság, mint a szépészet szem­pontjából megfelelő vashidat készíttessen, egy­hangúlag elfogadta a közgyűlés és az előter­jesztés megszerkesztésével indítványozó községi jegyzőt bízta meg. 3. A községi szolgák fizeté­sét havi 24 koronáról 30 koronára emelte és a szervezési szabályrendeletnek ekkénti módosí­tására utasította a községi elöljáróságot. Végre Talpas Grigor kérvényére megengedte, hogy a régi vágóhíd telkéből egy, a telkéhez vezető ut jelöltessék ki részére. Főszerkesztőnk gyásza. Súlyos csapás érte dr. Olsavszky Víktorné szül. Husovszky Kornélia úrnőt szeretett k. nagybácsija Diósadi Deák Károly hirtelen elhunyta által. Gyermekkorának legszebb éveit az ő háza kedves környezetében töltötte el, ezért kétszeresen nehéz az ő fáj­dalma most. Adjon az Ég a lesújtott úrnőnek és családjának vigasztaló megnyugvást a meg­másíthatatlan végzet rendelkezése felett. Az el­hunyt nagy idők tanúja volt, 48-as honvéd­hadnagy Damjanich a hősök hősének táborában s bár Écskánál jobb karját szilánkokra lőtték, erőteljes, tiszta fiatal vére által újra munka­képessé lett. A gyászoló család az alábbi „Nyilvános köszönetét“ tétette közé a „Nagy­bányában“: „Köszönet nyilvánítás. Önfeláldozó orvosi kezelés és napot-éjjet szakadatlan tartó gondos családi ápolás dacára, rövid egy pár nap alatt elhunyt a szeretett hitves, a családnak kedves jó „Károly bácsi“-ja, diósadi Deák Ká­roly. Nagy vigasztalásunkra volt azok részvéte, akik őt utolsó útjára elkísérték, amiért is nekik e helyen hálás és szívből értékelt megbecsülés­nek ad kifejezést e szerény sorokban. A gyá­szoló család.“ Nemzetiségi képviselő jelölés Nagysomkuton. Nyilván Miklós a „Chiorana“ takarékpénztár vezérigazgatója és többen e hó 16-án d. e. 11 órára hivták egybe a román nemzetiségű választókat képviselő jelölő gyűlésre. Ez alka­lommal Dr. Lukácsiu László lacfalusi görög katholikus lelkész is megjelent. A jelölő gyű­lésen dacára annak, hogy husvét ünnep másod napja volt, igen kevesen vettek részt. A gyű­lést Nyilván Miklós nyitotta meg és ismertette az összejövetel célját mondván, hogy a köz­pontból nemzetiségi programmal Dr. Vajda (Vojvoda) Sándor jelöltetett ezen választó kerületnek. Felhívja tehát az egybegyült válasz­tókat. hogy jelöltjüknek jelentsék ki. Ezután Dr. Lukácsiu László rövid beszédben szintén ajánlotta jelöltül Dr. Vajda (Vojvoda) Sándort, mire a jelen volt választók jelöltüknek kikiál­tották. Mint értesültünk Dr. Vajda a jelöltséget elfogadta, a napokban ide érkezik és hó 23-án hétfőn tartja meg programmbeszédjét. Tanitó-gyülés. A szatmárvármegyei álta­lános tanítóegyesület nagybányai köre 1906. évi gyűlését Nagybányán a Polgári Kör társal­gójában május 8-án d. e. 10 órakor tartja meg, melyre a tagokat s az érdeklődőket tisztelettel meg­hívjuk. Székely Árpád elnök. Sólyom Ferencz jegyző. Tárgyak: 1. ’/2 9-9. A veresvizi iskola I. osztályában a tavaszról tanít Stiglicz Etelka községi tanítónő. 2. A gyűlés megnyitása a ta­nítók törvényének méltatásával. 3. A múlt évi gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 4. Nehány őszinte szó a tanítói tekintélyről, felolvassa Do- roghy Ignácz községi isk. igazgató. 5. Az uj tantervről felolvas Ambrus Mózes állami tanító. 6. A gyermekvédelemről előad Simon József állami tanító. 7. Folyó ügyek. Indítványok. Elhalasztott táncestély. Lapunk múlt számá­ban közöltük a sárosmagyarberkeszi ifjúsági egyesület által e hó 16-ára kitűzve volt tánc­estély meghívóját. Mint értesültünk, a táncestély előre nem számított akadály miatt bizonytalan időre elhalasztatott, mely alkalomra a rendező­ség uj meghívót fog kibocsájtani. Állandó műkedvelői kiállítás. Főúri körökben mozgalom indult meg egy jótékonycélu állandó amateur kiállítás létesítése céljából. Az alkalom- szerű rövidtartamu kiállítások által eddig elért eredmények igazolják a tervezett állandó ki­állításnak a létjogosultságát. A kiállításon részt vehet a legszerényebb munkával is minden műkedvelő, annak tagja lehet minden magyar honpolgár. E kiállítások nemcsak serkentik a műkedvelők ambícióját, hanem cselekedetre is késztetik, miáltal azok fokozatos fejlődése sem maradhat el. A szervező-bizottság felhívja mind­azon műkedvelőket, akik a kréta, szén és tus­rajz, az aquarell, olaj, porcellán és üvegfesté­szet, a szobrászat, a faégetési munkák, nem­különben a kézi ügyességre valló egyéb munkák egyikével foglalkoznak, jelentsék be címüket Hohlfeld Lajos földbirtokos, mint a szervező- bizottság elnökénél. Budapest, Vas-utca 15. a. szám, aki a tervezett kiállítás iránt érdeklődők­nek prospektust szívesen küld. Bérbeadás. A fehérszéki kincstári erdő­vágás területén pótlandó csemetéknek kapás­növény termesztésével egybekötött miveletre 284. kát. hold terület fog e hó 25-én délelőtt 10 órakor, a fehérszéki erdőőri lakban nyil­vános szóbeli árverés utján három évi idő­tartamra bérbeadatni. Kikiáltási ár holdanként 4 korona. Talált hulla. A költői elöljáróság bejelen­tette, hogy Koltó határában a Lápos vizének úgynevezett Sziget-száján egy női hullát találtak. A megejtett orvos-rendőri vizsgálat a követ­kezőket derítette ki. Virtolomej Anika szappanos­pataki lakos f. hó 16-án eltűnt hazulról A 45 év körüli különben elég jómódú asszony az utóbbi időkben elmezavartnak látszott. Fia és hozzátartozói a legnagyobb gonddal ápolták, sokszor teljesen búskomor asszonyt és állan­dóan őrizték. Egy őrizetlen pillanatban az asz- szony kiosont s úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Az aggódó rokonság bejárta az összes szomszédos községeket és igy Koltóra is el­jutván, azon meglepő értesítés jutott tudomá­sukra, hogy Rusz Grigor koltói erdőkerülőnek egy Hermán Ónucz nevezetű hidegkúti lakos értésére adta, hogy a koltói határban a Lápos vize közepén (az úgynevezett Sziget-szájon) egy női hullát találtak Virtolomej Joszip kölesei lakos a községi őrrel, azonnal a helyszínére sietett s a megapadt folyó közepén kiemelkedő kavics halmon fekvő tetemben azonnal felismerte szerencsétlen testvérét. A járási orvos meg­vizsgálva a halottat, minthogy azon sem kül- erőszak nyomai, sem mérgezési tünetek nem voltak megállapíthatók, ellenben kétségtelennek bizonyul, hogy nevezett asszony halálát vizbe- fulladás okozta, bírói boncolás mellőzését véle­ményezte az elöljáró közigazgatási hatóságnak. Tavaszi újdonságok! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű vevőközönséget, hogy a szokásos tavaszi bevásárlási utamról hazaérkezve, divat=, vászon=, diszmű=, rövid= és pipereáru üzletemet pernek szép női ruha­kelme újdonságokkal láttam el, mit meglepő olcsó árak mellett bocsájtok a nagyérdemű közönség rendelkezésére. ----­Ti sztelettel ^5S.A_3p;iP.A_!I>J‘"'5rOSI «FENŐ, TNJ“agyS0Hll5.11t011, (Városház-épület.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom