Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-08 / 14. szám
1906. április 8 KŐVÁRVIDÉK 5 NEVETŐ KŐVÁR. Nem áruljuk el, hogy ki beszélte el nekünk ezt a történetet, arról sem állunk jót, hogy megtörtént-e, de elmondjuk azért még is, mert érdekes. A hatvanas évek táján felment két atyafi Budapestre, gyönyörűen megcsodálták a várost, de még jobban a lánchidat, ugyannyira, hogy kedvük szottyant átmenni a hídon Budára. A mint a Duna jobb partjára érkeznek, feltűnik az egyik atyafinak, hogy valami hosszú lyuk, üresség tátong éppen a lánczhiddal szemben. Gondolkodóba esik. És mert megszeretett volna győződni az úgynevezett lyuknak a mivoltáról, neki indult az alagútnak, de már átmenni nem mert rajta, hanem mély meggyőződés hangján, társainak a vállára ütött: — Hát tudod-e, hogy mire való ez a nagy hosszú kőcsür? — Nem én! - felelt rá a társa. — Hát azért, mert a hid drága és azután nem lehet éjszakára csak úgy kint hagyni, hát éjszakára behúzzák ebbe a hosszú kőcsürbe. * * * De ez már megtörtént. Egy szegény kővárvidéki izraelita ember nem tudván boldogulni itthol és hallotta, hogy Budapestre jött valami hires Barnum nevezetű ember, a ki rendkivül jó szivü és nagyon sok embernek nyújt foglalkozást. Ebben a reménységben erélyes öngyüjtést rendezett és felutazott Budapestre. Hogy Barnum hol van, azt neki nagyon könnyű volt megtudni, mert minden hirdetési oszlopon ott voltak az ő ánonszai, tehát egyenesen a városliget felé tartott, ott meglát egy libériás embert, kérdi tőle : — Hol találhatom én meg Barnum urat ? A lakáj csendesen mosolyogva azt mondta: — Azt hiszem, hogy a Brisztol-szállóba, mert ott szokott villásreggelizni. — No hát hol van az a Brisztoll-szálloda? — kérdé a mi elkoptathatlan erélyű földink. — Hát jó ember — igy a lakáj — hát menjen itt ki az ajtón, forduljon jobbra, azután van egy lámpa, azt kerülje meg, fog látni sok magas házat, az előtt menjen el, de csak a végéig és akkor megint térjen egy kicsit jobbra és azután menjen egyenesen a pokol fenekére. A mi szegény emberünk nem igen értette meg a sujtásos büszke embernek gúnyos és ferde útbaigazítását, de azért csak nyakába szedte a várost és mégis oda talált a Brisztolba. — Nagyságos ur - szólt a megjelenő cirkus direktorhoz - nem tudok megélni, tessék nekem valami szolgálatot adni. Barnum jóságosán reá tekint a szegény emberre és igy felelt, nagyon szívesen adnék valami szolgálatot, de minden állás már be van töltve. — Én nem bánom, ha nem tetszik nekem egy állást adni, a mi van, hanem újat. Emberünk arcáról leritt a kiállott szenvedés és nyomor, Barnum megsajnálta. — No hát mihez ért maga tulajdonképen? — Mindenhez és semmihez, Nagyságos ur. Úgy látszik tetszett a felelet, mert Barnum igy felelt: — Hát tud maga bőgni mint egy oroszlán ? — Kérem szépen oroszlánt nem láttam soha, bőgni nem bőgtem soha, de ha muszáj, fogok tudni mindent. Ez a felelet bejuttatta az adoma hősét Barnum kegyeibe. Gyönyörűen kihizlalták és egy karmester szorgalmasan tanította naponta oroszlán stólusba bőgni. Később már oroszlán bőrt is adtak reá, sőt a mi emberünk annyira beléjött szerepébe, hogy már a farkcsóváló rugót is igen ügyesen kezelte, Bréhm szerint ásított és nyújtózkodott. A mi annyira megnyerte Barnumnak a tetszését, hogy egy uj ketreczbe internálta emberünket, az oroszlán embert, melynek homlokzatán ez volt Írva: „Trilbi, a Szahara császárja, 12 éves.“ Pompásan ment minden egy darabig, de az ál-állatot mégis utói érte egyszer végzete, a mi azonban igen derűsen végződött. Ugyanis egy magas látogatót maga kalauzolt az ő Monstre cirkuszában, a kinek feltűnt a gyönyörű Trilbi és úgy ötletszerűen oda eresztette Barnumnak, hogy nyissák ki a ketrec másik ajtóját, ereszszék be a másik oroszlánt, hadd lássuk, hogy fognak össze barátkozni. Mikor Barnum rendeletére a tápfelvigyázó egy vaskampóval megnyitotta a szomszédos ketrec ajtóját, ilyen különös oroszlán nyelvű sóhaj hangzott el:- Smá jiszroel! (Hallgass meg engem Izráel!) Erre a másik ketrecbe levő oroszlán vérbe forgó szemekkel és kitátott prédára leső szájjal, nyilszerü ugrással egy pillanat alatt a másik ketrecbe termett a reszkető mű oroszlán elé és csak ennyit szóllott:- Edenaj etohéni adonaj echod! (A te Istened, az én Istenem!) És a magas látogató nem győzött eléggé bámulni, hogy ezek a felséges termetű állatok milyen hamar megbarátkoztak. CSARNOK. Poros az út . . . Poros az út merre járok, Két oldalán két nagy árok. Vissza mennék, de el jöttem, Zárva már az ut mögöttem. Kedves rózsám, ha te tudnád, Mit szenvedtem az utón át, Rácsos kapud hejl kinyitnád, Ha még egyszer mennék hozzád. ¥ Syalog járok . . . Gyalog járok, nem paripán; De szeret is az én rózsám Ha lóháton járnék hozzá, Falu bosszant ki-ki tudná. Szépnek hittük a szerelmünk, Hogy titokban szerethetünk S lám a falu mégis tudja, Hogy lettünk mi egymás rabja. De ha tudják én nem bánom, Te vagy édes gyöngyvirágom; Forró szerelemtől ringó Napsugáros rózsa bimbó. Nollens. Szerkesztői üzenetek. (Kéziratokat nem adunk vissza.) Csávolszky Mihály urnák Pribékfalván. Aktuális volna, ha szakszerű tollából az idénynek megfelelő gazdasági cikket lenne szives lapunk számára Írni. Üdvözlet. Dr. Kozmutza Kornél miniszteri titkár urnák Sarejevo. Szives soraidat köszönöm és elvárom, hogy Novibazárból egy nem zsebbe, de lapunkba való tárcát fogsz küldeni. De úgy legyen. Géniusz Mór urnák Ráckevén. Azt állítja ön, hogy egyik tiszteletreméltó barátja úgy nyilatkozott ön felől, hogy ön egy gyógyult elmebeteg. És ezt ön sértésnek veszi? Hiszen sokkal rosszabb lett volna ha azt mondta volna önről, hogy egy nem gyógyult elmebeteg. Művésziélek. Ön azt kérdezi tőllünk, hogy mi kell a festészethez ? Hát ennyi kell: vászon, pemzli, festékek, festéktartók, a többi azután magától jön csak azért még is célszerű arra vigyázni, hogy melyik pamacsot mikor veszi elő és még egyet, hogy el ne felejtsük: igen gazdag és lelkes mübarátok. Humanista. Daánfalu. Ne tessék azon nagyon meg ütközni, hogy Dánországba behozták a bot büntetést, mert megvan annak a humánisz- tikus szempontból is beigazolható alapja. Vegyünk egy példát, valaki szándékosan lop. Befogják. Vizsgálatot indítanak ellene és tényleg kisül a szándékossága. Elitélik és ekkor elmegy a börtönbe, a hol egészséges lakást, jó ágyat kap és mindezt a másik és sok becsületes tisztességes embertársa rovására napokon keresztül, a mi az adó alapnak jobb célra fordítható tekintélyes összegét emészti fel. Dániába nem igy tesznek, ott az a felfogás uralkodik, illetve jutott jogérvényre, hogy az etikai és a tulajdonnal szemben megállapított jogrend paragrafusaival szemben szórakozottnak mutatkozó egyénre nézve egy pár bot ütés igen idütő hatással van. Tehát ott a tolvajokat nem ápolják, hanem büntetik. Természetes tehát, hogy ilyen berendezés mellett kulturális célokra a nemzet vagyonából aránylag több jut, mint nálunk. Nálunk nem felejti el a tolvaj a jó ellátást. Dániában pedig fél a szívélyes bűnügyi találkozástól. Erős dohányosnak. Hogy hogy lehet az erős dohányzásról leszokni?! Nagyon egyszerűen. Semmi nem kell ehhez, csak erős akarat. Határozza el magában, hogy nem fog dohányozni és akkor biztosan nem is fog dohányozni. Lélektani, vagy testi, értelmi vagy érzelmi indokok vezették önt arra a törekvésre, hogy a dohányzásról leszeretne szokni. Maga ez a törekvés már egy bizonyos fokú akarat. Ha pedig ez a kisfoku akarat, az ön egyéniségének megfelelő saját javát előmozdítani iparkodik a fenyegető bajokat elhárítani, késztető méret és formában fog kialakulni, akkor igen könnyű lesz ezen probléma megoldása. De ehhez bizonyos önfegyelem és megalkuvás nélküli hozzá szoktatás kell. Aki megtudja magát úgy rendszabályozni, hogy például elhagyja megszokott grimasszait, az feltétlenül képes lesz később cselekvéseit teljesen szándékos pontossággal intézni legjobb meggyőződése szerint. Ezen a téren is áll az a közmondás „Übung macht dem meinster.“ Ifjabb Incze Kálmán urnák Budapest. A gyönyörű tárcákat köszönjük. Első száma a húsvéti ünnepi számunkba fog megjelenni. Mély köszönet. Érdeklődőknek. A tápszerek egészségügyéről szóló cikk helyszűke miatt valamelyik következő számba fog megjelenni. X. Y. Lapunk március 25-iki számában megjelent Szalon rovatot nem Szűcs Gyula ur irta. Sz. G. Köszönet és szívélyes üdvözlet. Főmunkatárss ACKERMANN BÉLA. Laptulajdonos i BARNA BENŐ.
