Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-04-09 / 15. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. II. évfolyam. íiagysomkut; 1905. április 0. 15. szám. Előfizetési ár : Egész évre .................8 K Negyed évre .... 2 K Fé l évre......................4 „ Egy szám ára . 20 fillér Szerkesztő: Barna Benő. Főmunkatárs: Bonjida József. ! Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. fi tűz. Április 8. Előre bocsájtom, hogy nem értekezni akarok a tűzről, mint a természettudomány egyik tényező eleméről. Mithoszi alapon álló keletkezésének történetét sem óhajtom elmondani. Úgy sem akarok róla szólni, mint istenről, melynek egyes népek áldozatokat mutattak be. Kizárólag az április elsején éjjeli tűzről, helyesebben azzal kapcsolatban községünk tűzrendészetéről kívánok egyet-mást elmondani. Április elsején éjfél után kigyuladt egy, a Fő-utczában levő ház fedélzete és leégett. Valaki, aki a tüzeset színhelyére az elsők között érkezett, mondotta, hogy ha létra lett volna a háznál, avagy közelében kapni lehetett volna, a tüzet feltétlen még csirájában el lehetett volna fojtani. Pedig épen e lap múlt heti számában közé tett községi elől járósági „figyelmeztetés“ is világosan mondja, hogy az egyes háztulajdonosok és lakók kötelesek magukat ellátni: egy tetőzetig érő támasztó létrával, egy tűzhoroggal, egy szikracsapóval, két vederrel és egy lámpással. A mostan leégett háznál mindezek hiányzottak, aminek következtében semmi egyéb, csak a szép csendes idő óvta meg a községet nagyobb veszedelemtől. A községi elöljáróság a tavasz beálltával közhírré tette a tűzrendészed szabályrendelet ide vonatkozó részét. Ebben körül van írva, hogy mi e tekintetben a háztulajdonosok kötelessége s nem teljesités esetén kiszabandó büntetés nagysága is közhírré van benne téve. Saját, jól felfogott érdeke minden háztulajdonosnak, hogy e figyelmeztetés követelményeinek eleget tegyen. Az anyagi áldozat oly" esek élj, hogy valósággal bűnt követ el, aki ennek árán nem igyekszik biztosítani egész vagyonát a tűz, e haragjában oly veszedelmes elem támadása ellen. A községi elöljáróság híven fogja kötelességét teljesíteni: megtartja e tekintetben a pontos, a tüzetes szemlét. És ne akadjon egy háztulajdonos sem, a kinél a szabályrendelet előírta eszközök hiányoznának! Mert az nem számíthat könyöriiletre! Nehogy aztán az olyan lelketlenséggel vádolja az elöljáróságot. Mert az elöljáróság csak tartozó kötelességét fogja teljesíteni, ha az iyen mulasztásért a legnagyobb büntetést szabja vagy szabatja az illetőre. Mert lelketlen ember az, aki saját érdeke ellen cselekszik, aki javait biztonságba helyezni nem iparkodik. Nem-e őrültnek vagy bolondnak tartanok azt a hadvezért, aki az ellenség fegyverei elé állítja katonáit azzal a parancscsal, hogy védeni ne merjék magukat? Avagy: nem szándékozunk azon a betegen,, a ki a biztos gyógyulást igérŐ orvosságot eltolja magától? Ezekhez hasonlítanak azok, akik nem sietnek, hogy az elöljáróság által megjelölt eszközöket beszerezzék. Az ilyen nemcsak maga, hanem az egész község lakossága ellen vét. Mert itt az egész község biztonságáról van szó. Ne tétovázzunk tehát! Tegyünk eleget a törvény követelményeinek. E tekintetben inkább, mint másban. A „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCZÁJA. Egykor és most.- Heine Vissza, vissza szép hazámba, Hol öröm volt életem, Hol leéltem ifjúságom Gondtalanul, csendesen! Kedves honom, — tőle távol — Látni igy epedtem én, Hívén, ott a régi béke Ujolog mosolyg elém. És a sorsom engedé, hogy Újra lássam völgyemet; Óh, de nem találom újra Régi, vidám kedvemet. Kis patak ott fenn az ormon - Üdvözöl bár vig szavad, De lelkemnek derűt, élvet Zizegésed már nem ad. Az ösvény még áthúzódik A bús erdő közepén, De nem jő már azon többé Alkonyat anyám elém. Lomb ! — hová lett fülmiléd, mely Csattogott oly bájosan ? Rét! - virágod ? . .. Rózsikám itt Andalgott ábrándosán . . . Lomb, virág, madár, leányka Mind óh, mind tovaveszett; És tovatűnt ifjúságom Mint tavaszi lehelet . . . Komor. ¥ Kóroczék nem válnak. — Irta: Csizmadia Sándor. — [Folytatás.] Egyik-másik odaszólt neki néha : — Hogy van az asszony, Pista ? A kis Kórocz ilyenkor megvidult egy kissé a részvét láttára és jobb kedvvel, bár szomorúan felelte: Azt mondta a múlt héten is, hogy ha odamegyek hozzá elrúg. Tudod-e mit csinálj vele? No? Szerezzél egy kötelet, készítsél rája hurkot, aztán mikor oda akarsz menni az asszonyhoz : vedd magadhoz a kötelet, hirtelen vesd a lábára és kösd meg az ágy végéhez: Majd meglátod nem tud elrúgni! Nagyot kaczagtak erre a gödörben. Még a kis Kórocz is elmosolyodott a bajusza alatt, de azt nem látta senki, csak ő tudta maga. Nem sokat mert azonban erről a témáról beszélni, mert félt, hogy a felesége fülébe megy a szóbeszéd. Az asszony különben minden délben kivitte az ebédet, csak úgy, mint más rendes asszony. Csak annyi volt a külömbség, hogy mikor leültek a fazék mellé, mindig háttal ült az urának és nem szóltak egymáshoz az evés ideje alatt egy szót sem. Mikor az ember bekanalazta a csipedett - vagy más féle levest, akkor szólt: — Most már megint megbirjuk estig! Ez jeladás volt az asszonynak, hogy vége az ebédnek. Az még a fazék felé fordult, belekötötte a csetrest a kendőbe, leverte a szoknyájáról a nagyobb göröngyöket, mormogott valami köszönés félét és ment haza felé. De ezek mind régi dolgok. Régi idők óta nem tud már Kóroczék házatájékáról senki semmit. Az ember nem igen jár másnak dolgozni. Nem is beszél senkivel. Ha az utczán megy is kötélen vezetve a két-három tehenet meg a borjut, fel se néz. Ha akad még olyan ember, a ki köszön neki, csak ilyen formán fogadja: — Hm ... Nem tudni abból meg, hogy köszönés volt-e, vagy hangos gondolkozás. Az asszony éppen olyan, mint ura. Semmiféle szomszédot nem ismer. Beszélgetni az ut-
