Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-11-12 / 46. szám
KOVARVIDEK Egyesület. 16. A m. kiír. posta és távirda hivatal. 17. A vármegyei tisztikar. 18. A vármegyei bizottsági higök. A küldöttségek tisztelgése után délben 1 órakor vette kezdetét a főispán tiszteletére adott ebéd a Régi Kaszinó termében. Az ebéden körülbelül 300-an vettek részt. A főispánt belépésekbr zajosan megéljenezték és tnegtapsolták. Az ebéd alatt Fátyol Józsi zenekáta szolgáltába áz asztali zenét. Az első pohárfelköszöntőt Nagy László főispán mondotta a királyra, a melyet a társaság állva hallgatott végig és zajosan megéljenzett. Ezután Böszörményi Sándor országgyűlési képviselő lelkes szavakban éltette az uj főispánt. Majd Bi'án Dénes erdőszádi gör. kath. esperes a főispánnéra és gyermekeire emelte poharát. Buhatiel János hagymás- láposi gör. kath. lelkész a főispánt éltette, valamint Orosz Árpád váraljai körjegyző. Rába László árvaszéki ülnök a tisztikar nevében emelte poharát. Dr. Lucz Ignátz, hogy az ország békenapjai bekövetkezzenek. Majos Károly a békére ürítette poharát. Komoróczy Jenő körjegyző a jegyzői kar nevében a főispánra emelte poharát. Végre Nagy László főispán búcsút vett a társaságtól és eltávozott; távozása alkalmával a társaság zajosan megéljenezte. %. közgyűlésen járásunkból megjelentek : Gróf Teleki Géza v. b. t. tanácsos, Gróf Teleki Sándor, Gróf Teleki János, Gróf Teleki Pál országgyűlési képviselő, 2 ______________________________ Pa p Sándor országgyűlési képviselő, Mán Lajos takarékpénztári vezérigazgató, Dr. Olsavszky Gyula ügyvéd, Dr. Pap József ügyvéd, Syllaba Ernő uradalmi főerdész, Brunner Károly birtokos, Pap László gör. kath. esperes, Buhatiel János gör. kath. lelkész, Hirsch Ignátz béflő, Barna Benő, Erdőss Aurel, Dúhka Gerő, Keresztény Lajos, Simon Ignátz, Szabó Ernő és Vámfálvi Jónász jegyzők — vármegyei bizottsági tagok. Pályaválasztás. A gyermekek nevelése alkalmával főképen arra kell törekedni, hogy azok csak szépet, jót, hasznosat sajátítsanak el. Ha azután érettebbek lesznek, a pályaválasztás nehéz kérdését önmaguknak kell megoldaniok. Sokszor történnek ebben a tekintetben nézeteltérések szülő és gyermek között s a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a legtöbb esetben azok a gyermekek boldogulnak később az élet pályáján, a kik a pályát szabadon választották s a kiket ebben a tekintetben a szülők nem befolyásoltak és meg nem akadályoztak. Viszont azok, a kik akár a szülők, akár más hozzátartozóik, vagy rokonaik kérésének engedve, más pályát, foglalkozást, választottak, mint a minőhöz kedvük lett volna, ezek a legtöbb esetben nem boldogulnak, mert ahhoz a foglalkozáshoz a melyet hozzátartozóik választottak részükre, kedvük nincsen, mindent kényszerűségből csinálnak. A gyermek mikor a 17-18 éves kort eléri, elég érett ahhoz, hogy szabadon válasszon olyan pályát magának a melyhez kedve van, mely életkedvét fokozza, azért tehát a szülők bátran bizhatják gyermekükre ennek a kérdésnek a megoldását és itt legjobban beválik az a közmondás, hogy mindenki saját sorsának á kovácsa. Lássunk egy példát. Valaki a 8 közép- osztályt kijárja, érettségi vizsgálatot tesz. A szülők vagy hozzátartozói megkérdik tőle, hogy mi akar lenni. Ő habozás nélkül kijelenti, hogy a legtöbb kedve a mérnöki pályához volna. DÖ a hozzátartozók jobban szeretnék, ha doktor, orvos lenne belőle. S ezt hangoztatják is ííük élőtt. A gyermek, a ki az engedelmesség mintakéné s a ki mindig szorgalmasan tanult, osztá- lyáhak dísze volt, hogy szülei óhajának eleget tegyétí; magáévá teszi az ő óhajtásukat, elvégzi az előtanulmányokat, az utolsó vizsgát is leteszi (szülei előtt természetesen eltitkolja, hogy közben ínilyen nehezére esett pld. egy boncolást végig nézni, vagy annál közreműködni) és azután megkezdi gyakorlatát. Természetesen mint orvosnak rendkivül erős természetének kell lennie, a mi azonban emberünknél hiányzik. S mi a vége ? Az hogy kénytelen a szülők által választott pályát abbahagyni, mert érzékei az izgalmakat nem bírják el. Ezek után újabb pályát választani, nehéz dolog . . . Vegyünk egy más példát. Valaki épen orvos akar lenni, de szülei az ügyvédi pályát kedvelik. A fiúból az összes előtanulmányok befejezése és a vizsgálatok sikeres letétele után csakugyan az lett. Egy foglalásnál van jelen felperes képviseletében. Épen a lefoglalt kecskét, vagy tehenet árverezik, azután jönnek a párnák, dunnák stb. Az alperes családjával nem tudja ezt érzék- telenül végignézni. A kis porontyok anyjuk szoknyájába kapaszkodnak és úgy sírnak. Az ügyvéd a jelenettől elérzékenyül, hazamegy. Az a kép a mit az árverésen látott folyton előtte lebeg. Nincs benne meg az életerő, hogy pályáját folytatni képes legyen s más foglalkozás után néz? . . . Ezért nem maradt Jókai sem ügyvéd, hanem más pályára lépett, de hát Jókai csak egy volt . . . Számtalan ilyen eset fordul elő. Legjobb tehát a pályaválasztás nehéz kérdését azokra bízni, a kik később saját sorsukat önnönmaguk fogják intézni. S akkor a fentiekhez hasonló példák nem fognak előfordulni. 1905. november 12.- Nem vagyok még áz utolsó legény. Azt a bánsági rózsaszálat feltüzhetem még. S miután éppen itt volt már az ideje, kocsiba vágta magát és a tanácsosékhoz hajtatott. Rendkivül szívesen fogadták. A jövendőbelije már várta az anyja karján. Szép büszke arcú leány volt s ahogy hideg nyugalommal tetőtől- talpig végig mustrálta Vitályost, a férfi úgy érezte, hogy elpirul. Úgy nézett meg, mint egy lovat a vásáron, gondolta magában. Aztán visszanézte a leányt. Tetőtől talpig. Hidegen és büszkén. Tetszhettek egymásnak. Mosolyogva fogtak kezet s néhány perc múlva már élénk beszélgetésbe merültek. Vitályos mihamar tisztában volt vele, hogy egy művelt, öntudatos leánnyal van dolga, aki ismeri a maga értékét, tudja mennyi hozományt káp s fétáit akar vásárolni magának. Nem botránykozott meg ezen, hiszen ő is épen igy gondolkozott. Régen tisztában volt már azzal, hogy csak érdekházasságot fog kötni. Alaposan összebarátkoztak s a leány anyja meghívta Vitályost bánsági birtokukra vadászatra. — Ez lesz a háztüznéző, sugtá Vitályos fülébe á barátja, á k| a fényes pártit összehozta. Vitályos helyeslőleg bólintott. A zsurnak vége szakadt. Vitályos az első távozók között volt. A klubba sietett lapokat olvasni. Forró csókot nyomott a jövendőbelije fehér kezére s lekisérte a kocsiig, a hol megint búcsúztak. Vitályos gyalog mént a clubba. Az eső elállott, ezer és ezer ember tolongott az utcákon. Sok ember koszorút, virágokat, mécseseket szorongatott a kezében; azzal siettek a nyüzsgő élet városából a halottak városába a Kerepesi-temetőbe. Gondolat nélkül haladt Vitályos a tömegen keresstül s egyszerre a mint a Kerepesi-ut sarkára ért, valaki gyöngéden megveregette a vállát. — Édes Istenem, á Kázmér urfi, a nagyságos ur ! Egy kicsiny, egyszerűen öltözött kedves arcú asszonyka volt. Az egyik karján két gyermeket vezetett. A másikon egy hatalmas koszorút tartott. — Jó estét Fehérné. Hová azzal a nagy koszorúval ? — Ki a temetőbe. — Hát kié fekszik ott magának ? — Ilonka, a szegény nővérem. Vitályos hideg szive feldobbant. — Hát meghalt ? — Igen. Tavaly ilyenkor temettük. Mellbeteg volt és elvitte az ősz. Forró könycseppet érzett Vitályos a szemén. Ilonka volt az egyetlen leány, a kit szeretett. Náluk lakott mint diák, idestova tíz éve annak és a tizenhétéves egyszerű szőke Ilonka iránt szerelemre gyuladt Vitályos. A leány viszont szerette. Viszonyuk volt. Vitályos azonban^ valami akart lenni. Érezte magában az alkotás erejét, a törhetetlen engiát, a mellyel valamivé lenni lehet; de tudta azt is, hogy ha elvenné Fehér Ilonkát, a szegény iparos szülők gyermekét, elvágná a nagynak Ígérkező jövőjét. S egy napon elköltözött Ilonkáéktól. Azt hitte, a szive szakad bele a bucsuzáskor, de nem szakadt bele. Forró érzéseket keltett Vitályosban a múlt, az első tiszta szerelem, Ilonka a hű, az édes. Meghalt! Be kár. És Fehérné beszélni kezdett Ilonkáról. Mennyire szerette a Kázmér urat. Három évig nem volt olyan nap, hogy ne sirt volna utána. Jöttek kérők a házhoz, jóravaló mesteremberek, kishivatalnokok, de egy sem kellett Ilonkának. Talán Kázmérra várt. De Kázmér nem jött és Ilonka meghalt. Szépen, simán, mindén pánaszos mellékiz nélkül mondta el mindezeket Féhérné s Vitályost mégis mintha tűkkél szúrta völna. Tudós vagy ? Hires ? Gazdag ? Valami lettél ? Felér az egy leány életével ? Megölted őt! Te vagy az oka halálának. Némán pihen a temetőben s te halottak napján a hiúság vásárán kérésed életed párját. Ilyen gondolatok támadtak a lelkében és észre sem vette, mikor már kint volt á temetőben. Valahol hátul, a szegény emberek helyén, sáros utak mentén domborult áz Ilonka sírja. A világfi a sir mellé roskadt és zokogott keservesen.^ És sirt Fehérné is. — O hát mégis szerette ? Hát ha szerette, mért nem vette e 1 ? ... Fél év múlva mégis meg volt a fényes esküvő. K. l. a legmagasabb árban vásárol és vetnivaló búzát konkolyoznl illetve kitisztítás végett elvállal az ,Első Kővárvidéki Mügőzmalom és Olajgyár“ = NAGYSOMKUTON. =
