Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-07-23 / 30. szám
2 KO V ARVIDÉK 1905. julius hó 23. Ugyancsak a kórházi-bizottság javaslata értelmében, az élelmiszerek drágaságára való tekintettel 1 korona 80 fillérben kéri megállapítani a napi ápolási dijakat. (Tnzoltó-vditságdij kivetés.) A tárgysorozat következő pontja az 1905. évi tüzoltó-váltságdij kivetésének megállapítása és annak hitelesítésére két tag kiküldése volt. Községi jegyző előterjesztésére a közgyűlés az 1905. évi kivetést 686 korona folyó évi előírással egyhangúlag megállapította és annak hitelesítésével Buttyán Péter és Zsurzse Mojsza képviselőtestületi tagokat bízta meg. Ezek után gyors egymásutánban tárgyalta le a közgyűlés a tárgysorozat következő pontjait. Tudomásul vette a községi elöljáróságnak a Berszó-patakon készült új hid és a Vizköz-utczán 6 méterrel meghosszabbított hídról tett jelentését. Az ezekkel kapcsolatos financiális ügyek elbírálásával a kiküldött bizottságot bízta meg. Kiutalványozta a nagykároly—som- kuti vasút részvényeiért még fennálló 42 korona 34 fillér tartozást. A községi dűlő és vicinális utak felügyeletével egyhangúlag ifj. Buttyán János, Buttyán Péter, Drágos Gábor és Pap Tódor tanácsosokat bízta meg. A község részére érkező hivatalos levelek és értékek átvételével Barna Benő községi jegyzőt, akadályoztatása esetén Buttyán János községi pénztárnokot; a magánfelek személyazonosságának igazolásával Buttyán János községi bírót bízta meg. Elfogadta a járási orvos és a kórházi bizottság által helyesnek talált járvány- kórháztervet és utasította a községi elöljáróságot, hogy hívja fel a vállalkozókat a bemutatott terv alapján költségvetés készítésre és ajánlattételre. Elutasította Szalavitz Sámuelt azon- kérelmével, hogy a vágóhíd bérösszegéből 100 korona engedtessék el évenként javára. Sajnálattal vette tudomásul Dr. 01- savszky Gyula ügyvéd, tűzoltó főparancsnoki állásáról benyújtott lemondását, valamint Máthé Athanász alparancs- nok lemondását is. A főparancsnokság elfogadására gróf Teleki Jenő tb. szolga- birót határozta felkérni. A tárgysorozat utolsó pontja Fatul Mariska, Maries Indréné illetőségének tárgyalása volt. Illetőségét a közgyűlés Nagysomkut községre vonatkozólag nem ismerte el. Ezzel aztán berekesztetett az évi rendes őszi közgyűlés. A hosszú tárgysorozat dacára alig tartott 3/4 óra hosszáig. Zür-zavar keleten. Ami néhány hét óta Oroszországban történik, az egy darab világhistória. Nem nehéz az Oroszországban lejátszódó események mélyére hatolni. Évszázados elégületlenség gonoszul izgatja ott a kedélyeket, a modern műveltség átjárta már a rabságban tartott emberek millióit, az orosz intelligencia miben sem áll mögötte a francia vagy angol értelmiségnek s igy kétszeres sulylyal nehezedik rá a zsarnoki uralom béklyója. A forradalomban része van a legfelforgatóbb elemeknek épen úgy, mint a liberális érzelmű, vagyonos polgárságnak. Papok, gyárosok, milliomosok és proletárok anarkista bombavetőkkel szövetkezve támadják a régi rendet, a mely mindenki előtt egyformán utálatos. A Knyaz Potemkin kalandja valóban párját ritkítja a világhistóriában. Egy csatahajó, a hatalomnak ez a rettenetes eszköze, egyszeribe a felforgatok kezeibe' került, a cár hadserege fellázadt urai ellen. A forradalmak történetében egyedül áll ez az eset, amely egyúttal élénk világot vet a szentnek nevezett Oroszország népeinek mélységes elkeseredésére, amely már átjárt minden népréteget. Ahol a szoldateszka legkonzervatívabb elemei, a matrózok között ütötte fel fejét a forradalom hétfejü sárkánya, ott valóban buknia kell annak a rendszernek, amely ellen az arisztokrata épen úgy lázong, mint az utolsó gyárimunkás. Hihetetlen borzalmas események színhelye az orosz birodalom most. Sok tekintetben még borzalmasabbak, mint a mandzsuriai csatatéren történt események. Elemi erővel tört ki a nagy Oroszország számos városában és falujában a népnek évtizedek óta forrongó elégületlensége s békés polgárok, ifjak — mindmegannyi fúriái a forradalomnak, — mentek neki a halálnak. Megismétlődtek a nagy francia forradalom eseményei, megannyi változatával. Odesszában egy éjszaka folyamán hétezer embert mészároltak le és nem készült statisztika arról, hogy e szerencsétlen áldozatokon kívül még hány ezer áldozata van a forradalmi mészárosoknak. És ki tudná előre megjósolni, hogy hány emberéletet fog még kioltani a szabadság vágya, amely ellenállhatatlanul tör ki az orosz szivekből. Soha még nem volt oly nyomorúságos értéke az emberi életnek, mint most a fehér cár birodalmában. Nap-nap után százak és ezrek vetik magukat a szuronyok és sortüzek elé, — családapák, fiák, még asszonyok is. Még csak nem is a szabadságért küzdenek, keservesen szerzett uj életének minden feltétele odalesz. Visszaesik oda, ahonnan ember- feletti küzdelemmel sikerült magát kiszabadítani. És kitudja, sikerül-e majd még egyszer ? Lesz-e ereje újra kezdeni? Mi lesz a szüleivel? Nem segítheti őket és mekkora szomorúságot és szégyent hoz rájuk, ha megint a tolonckocsi közvetíti a viszontlátást, a kétségbeesés erejével és gyorsaságával határozta el, hogy a végsőig nem hagyja magát. Védelmezi a szüleit, a munkáját, a becsületét, a megélhetését. Futásnak eredt. A detektív utána s mikor közelébe ért, vastag botjával úgy suhintott a munkás fejére, hogy az vértől boritva összeesett. De csakhamar magához tért s mikor a detektív' rátérdelt hogy ártalmatlanná tegye, valahogy előragadta zsebkését s egész erővel a rendőr karjába döfte kétszer. A detektív inkább ijedtségében, mint fájdalmában eleresztette és a saját bajával kezdett foglalkozni. A munkás felugrott és újra futni kezdett. A vámsorompónál ott állott a finánc, ki látta az előbbi küzdelmet. Kirántotta kardját és meg- szurta vele a munkást, ki zsebkésével a fináncot is megsebesítve, tovább futott. Fáradt és ijedt tekintete elé biztatólag és reményt keltve mosolygott a zöld mezőség, ahol a katonák szoktak gyakorlatozni. A mező szélén sötétlik az erdő, rejtelmes homályossággal nézve ki a síkságra. Az üldözött munkás fejéből és karjából patakzott a vér, de ő ezt nem látta, sebének fájdalmát nem érezte. Csak egyet látott, egyet érzett, hogy Kispest felé az ut szabad, hogy megmenekült a gyalázattól. Holnap munkába mehet szüleit segélyezheti, tovább is megmaradhat becsületes embernek. A gyakorlótér felöl egy katona jött. Vele szemben egy kiáltozó finánc mutogat egy véresen futó ember után, ki közte és a katona közt szalad a gyakorlótér felé. A katona se habozott soká, kirántotta bajonettjét és megragadta a munkást. Az védekezni próbált, de a kimerültség minden erejétől megfosztotta. Némán, lihegve esett a katona karjaiba, ki átadta az előre siető rendőrnek. Hatóság elleni erőszak miatt került a törvény elé. Súlyos bűn; súlyosabb, mint a lopás. Lopni szükségből is lehet, de a hatóságot csak az elvetemült és megátalkodott ember támadja meg. Az ügyésznek is ez volt a nézete. Elmondta, mint sülyedt ez az ember fokról-fokra. Először lopott, becsukták s mikor kiszabadult, ahelyett, hogy becsületes munkához fogott volna, újra lopott. Megint elitélték s ime már hatósági erőszak miatt áll itt. Késsel támadt a hatóság emberére. Közveszélyes alakká züllött, ki a gyilkosságtól sem riad vissza, hiszen puszta véletlenség, hogy már most nem gyilkosság módjával terhelten áll itt. A vádlott védőbeszédül elmondta az élet- történetét. A bíróság könnyezett, aztán - tekintettel az enyhítő körülményre, 8 hónapra Ítélte a vádlottat. Egyúttal a törvényszék elnöke a lelkére kötötte, hogy most már aztán igyekezzék megjavulni. Ki fogadna munkára, kit előbb arra kell megtanítani, hogyan fogja kezébe a szerszámot ? Egy ideig úgy élt otthon tétlenül szegény szülei terhére. Hamar belátta azonban, hogy igy nem folytathatja. Fogta a vándorbotot és ment. Bejárta az ország nagyobb városait munkát keresve. Kapott is itt-ott egy-két napra valót, de állandó munkához jutni nem tudott. Budapest felé indult újra, hátha valami gyárba bejuthat. A váci-uton kapott munkát. Már hónapokat töltött ott. Később a gyár vezetősége azt is megtudta, hogy Budapestről ki van tiltva. Mivel azonban igen rendes és szorgalmas munkás volt, nem bocsájtották el, hanem megmondták neki, hogy legyen nyugodtan, náluk mindig lesz munkája. A szegény ember alig tudott hová lenni örömében, hogy végre mégis sikerült neki a becsület útjára visszatérni és azon most már meg is maradhat. Ruhát szerez- getett be magának és időnként szüleinek is küldött segítséget. Szombaton mindig hazament s vasárnapjait vagy olvasgatva, vagy egyéb hasznos szórakozással töltötte. Szilárdul hitte, hogy most már nem sülyedni, de emelkedni fog. Csakhogy nem azért van a rendőrség, hogy megengedje állani azt, aki egyszer - bárha véletlenül is, vagy odakényszeritve lejtőre jutott. Ott az a jelszó, hogy: le - egészen a fenékig. Vissza nincsen ut. A rendőrség mintha abban látná legfőbb feladatát, hogy a lejtőt minél síkosabbá tegye, hogy a szerencsétlen, aki rája tévedt, azon meg ne állhasson. Kispesten lakott, mert a kitiltás miatt bent a városban még se mert lakni. Minden este gyalog járt haza a népligeten keresztül, hogy a villamospénzt is megtakarítsa. Egy este nagy ráziát tartott a rendőrség A népligetet rendőrök lepték el s mindenbokrot átkutattak. Ott ballagott haza a mi emberünk. Ruhája olajos, piszkos volt, mint amilyen a gyári munkásoké szokott lenni. Gondtalanul ballagott a gyalog utón, mikor valaki rá kiáltott: — Megálljon csak! A kiáltás sajátságos parancsoló hangja meglepte. Odanézett s egy urat látott feléje sietni. Rögtön felismerte. De az is őt. Detektiv volt. Egy pillanat alatt átvillant agyán mindaz a veszedelem, amely fenyegette. Ha elfogják, elveszíti a munkáját. Megélhetése, becsülete,
