Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-07-09 / 28. szám
II. évfolyam. Magysomkut, 1905. julius 9. 28. szám. Egész évre ..... 8 Fél évre ......................4 Bl őflaietésl ár : K Negyed évre Egy szám ára 20 fillér Szerkesztő: Unnia Héttő. Főmunkatárs: Borgida József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. sí MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Gazdáink veszedelme. Nagysomkut, julius 8. Most, amikor a színes virágoktól, a selymes zöld mezőktől tarkított föld, a mosolygó napfény, a mindent betöltő illatár arra késztetnék a gazdát, hogy leboruljon a fenséges természet ölén, amikor szemei örömmel tapasztalhatják, miként vált a verejtékkel megmunkált földben gondos munkával elvetett piciny magból messze elterülő, ringó kalásztenger, kukorica-erdő, meg sok-sok más növény ... és amikor ezeket telhetetlen gyönyörűséggel szemléli, térdei önkéntelenül megcsuklanak, feje meghajlik, ajkai pedig hálát rebegnek a Mindenhatónak: e hálaimát és azt a fenségesen harmonikus gondolatot megzavarja a napszámosok csúnya önzése, telhetetlen kapzsisága. A gazda küzd, fárad, dolgozik. Félő remegéssel kéri Istenét, hogy fáradtságos munkájára áldást hintsen: Adjon jó időt, bőséges magot a terményeknek. Az Ur kegyes és meghallgatja szolgája, szívből eredő imáját. Szárazság, rozsda, sáskajárás elkerülik veszedelmeikkel a gazdát. Reménykedik, hogy - szép lett munkájának gyümölcse. És mit lát? Ellene fordulnak azok, akiket éltet, akiknek kenyeret ad: -— a napszámosok. Nem sztrájkról beszélek. A mi vidékünkön az nem ütheti fel veszedelmes fejét. A munkaadók méltányolni tudják itt a munkás helyzetét. Megadják bérét, amint megérdemli. Élnek és élni segitik azokat is. Nem viszik torzsalkodásig, vagy épen kenyértörésig a dolgot. Megélnek egymással b£kés egyetértésben. Az- az — éltek. Régebben tudniillik. Most sem fognak ugyan fegyvert egymás ellen. A törvény elébe sem viszik egymást. Hallgatnak. És mig a gazda e hallgatás közepette kétségbeesve számolgatja, hogy — sehogysem jöhet ki, nem élhet meg semmiképen; addig a napszámos megelégedetten dörzsölgeti tenyerét, hogy a napszámot ime 3 koronára fel tudta srófolni. Elszomorító jelenség ez! Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy a napszámosnak nem kell megfizetni a munkáját. Dehogy is nem! Hiszen el- ! ismerjük mi is, hogy fáradságos, nehéz munkát végez. A bére kijár érte. Az megilleti őt méltán. De csakis a — bére. Nem annak épen kétszerese. Mert az a kétszeres bérfizetés tönkre teszi a gazdát. Meg aztán nem élünk abban az időben, amikor ily magas volna a napszámbér. Az, hogy ínség — volt: nem ok. Volt — igaz — de elmúlott. És ha volt, volt ínséges tengeri, volt ínséges munka elég. Még sok is. Tehettek is el maguknak olcsó tengerit. Most már nincs ínség, j Nincs szükség ínséges tengerire sem. És nincs értelme ez alapon kétszeres munkabért zsarolni a gazdától. Mert ez a két- i szeres munkabér — különösen a kisebb gazdákat — könnyen tönkre teheti. Dolgozik, munkál majd és a betakarítás azt a szomorú eredményt fogja elébe tárni, hogy — semmit sem keresett. Szántott» vetett és aratott a — napszámosoknak. A föld megmunkálásához, a gazdáiA „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCÁJA. Az ember*) Te vagy a zsarnokság is, ember És a szabadság újra te. Amaz a sőtétlelkü próza, Ez a szivek költészete. Mig önérdek lesz a világon, A zsarnok ki nem vész soha. fíe él hitünk: elűzi egykor A lelkek lángzó ostora. Kinek terheli az a lelkét, Hogy érte annyi vér folyott, Megtöltvén hulla-tömegekkel A véghetetlen vér folyót? A lelked számol érte, ember, Mert az ég hozzánk oly kegyes, Hanem az ember ennyi kegyre — Bizony, bizony — nem érdemes. —- Miként támadtak a Cézárok? Hogy tárna,dtak a zsarnokok, Hogy egy-egy fékevesztett ember Millió mást tiporhatott? *) Mutatvány szerzőnek sajtó alatt levő Haza és szerelem eimü verskötetéből. A gyáva ember vakhitén csak; Oda dobták — lám — magukat A zsarnok bálvány-szekerének S elgázoltatták magukat. Föl, ember! Mutasd meg, hogy végre Megbirkózót mindannyival, Ki most korbácsol és read, mint Állatszeliditő rivall. Tépd össze a békót, bilincset, Mit a zsarnok reád rakott És üdvözöljed üdvözölve A fölkelő, szabad napot! Taksonyi József. Rz utolsó Nyárádyak. — Irta: Pakots József. — I. Nagy volt a tekintélye a Nyárády-familiának a vármegyénkben. Az igaz, hogy belőle is került ki minden valamire vaió embere a megyének. A família eszétől, az alispántól kezdve a família poétájáig, az aljegyzőig, minden Nyárády a megye szolgálatában állott. Valamikor, labancverő időkben a fringiát forgathatták úgy a kuruc Nyárádyak, miként az unokák most a pennájukat. Igazi, vérbeli urak voltak ezek a Nyárády ivadékok, mulatás, vidám férfiak, kik örökös dinom-dánomban élték le az életüket. Az ambituson ősi Nyárády-kuriák három megye füstös képű cigányának adtak néha szállást és bizony- j bizony a szomszéd vármegyék gavallér urainak ! is csak a Nyárádyakhoz kellett bekopogtatniok, ha néha-napján úgy Isten igazában ki akarták i magukat vigadni. Nagy is volt a népszerűsége a mulatós famíliának. A megyénket már csak úgy hitták fönt a központban is, hogy: a Nyárádyak megyéje. De hát a kurucvérü família rá is szolgált az elismerésre. Valóságos legendák kerengtek a Nyárádyak hivatalbéli pontosságáról, szigorú rendszeretetéről. Virtust tudtak abból csinálni, hogy átdorbézolt éjszakák, hajnalba nyúló vigaszságok után rideg, merev arccal rendezzék az aktáikat és intézzék a vármegye ügyes-bajos dolgait. Ritka megye is volt a mienk, valamelyes restanciát még fehér holló gyanánt sem lehetett fogni. Hanem hát valahogyan változtak az idők. Mintha már az igazság istenasszonya kezében is máskép billenne a mérleg mint hajdanán... Az igazi tehetségek elzüllennek, vagy tudja Isten, megbénítják őket. A Nyárády família, mely gyökereit oly szilárdul belevágta a megyénk talajába, mintha pusztulna. A stréberek odatolakodnak mindenhová, belefurakodnak még a közigazgatásba is. Ott fenn a központban mintha elvesztették volna az emberek a tisztánlátásukat. Mindenféle pity-poty emberek ülnek bele a hivatalokba. A Nyárády famíliának már csak az emléke él még. Nem is igen beszélnek mifelénk már
