Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-06-18 / 25. szám
2 1905. junius hó 18. KOVARVIDÉK ben valánk. Csak keveseknek jut a taposó malom körbefutó lováénál külömb sors az anyagiak terén, t. i. a gyarapodás, vagyongyűjtés lehetősége. így van ez nálunk, de igy az egész világon. Azonban Amerika hazánktól messze esik. Es az ott- elbukottak siránkozása nem hangzik át a száz mértföldeken. A kit kudarczok érnek oda át, a ki ott sem több szerencsével próbálkozik mint itthon dolgozott, a ki tehát kénytelen belátni csalódását, az olyan ember nem kürtöli világgá szerencsétlen sorsát. Némán, most már csakugyan összes reményeitől megfosztva, valóságos állati megadással huzza az ilyen igáját; nem törődik az itthon hagyattokkal, senkivel és semmivel. Vagy pedig egyszerűen eltűnik — az ölvasztókemenczékben, a honnan ime, évek óta nem jutott fülünkhöz egyetlen panaszos sóhaj vagy kétségbeesett kiáltás sem. Mert a halál néma. Másféle hírek azonban szárnyra kelnek Amerika földjéről. Olyanok, a melyek mesés keresetről, anyagi jólétről, élére hányt megtakarított tőkéről és tudja Isten, mi minden jóról zengnek himnuszokat. Azt senki sem vizsgálja, hogy e hírek közül hánynak forrása ered az olcsó munka erőre spekuláló vállalatok ügynökeinek irodájából? Azt sem kutatja senki, mert nem is lehetséges, hogy Amerikában kint élő, a milliót is meghaladó honfitársaink közül hányán adhatnak hirt boldogulásukról. Egy százaléka e nagy tömegnek 10.000 lélekre megy. Tartok tőle, hogy ennél több ott sem ért el az itthoninál különb _ sorsot. Tehát száz közül egy! Es mégis mennek a vakok és álmodozók százezrei. Pedig, ha látni tudnának és gondolkozni, ebben a mi sokszor lesajnált szegény országunkban: észrevehetnék azt az egyet a száz közül, a ki gyarapszik, sőt jólétbe emelkedik. Akkor azt is láthatnák, hogy a többi kilenczven- kilencz közül itt egy sem ég porrá olvasztó kemenczékben, itt senkit sem lehet csakúgy üzleti szempontból eltenni lábalok Sőt azt is láthatnák, hogy lassan bár, de megindult a fejlődés, a mely megfogja hozni a második, a harmadik és tizedik százalék boldogulását is. Hát menjenek! Mi, a kik itthon maradunk, mert úgy érezzük, hogy e főidőn kívül „nincsen száriunkra hely“, a kiket a hűtlenek fajunkban, nemzeti erőnkben t meggyengitenek: Isten áldását kérjük rájuk, hiszen nem tudják, mit cselekednek. De azt ne várjak tőlünk, hogy tettüket magasztaljuk, példájukat követendőnek ítéljük, emléküket túlságosan tiszteljük. Mert gonosz ember az, a ki egy tál ; lencséért elcseréli hazáját. R vizköz-utcza hídja. A község képviselő-testületéhez pár hónappal ezelőtt egy sok aláírással ellátott kérvényt nyújtottak. Az aláírók a kérvényben azt mondották el, hogy a Berszó- patak nagyban akadályozza a közlekedést a Vizköz-utczán. Csak gyalogátjáró van ugyanis a Berszó-patak azon részén. A község jármű-forgalma pedig az utóbbi idők alatt sokat emelkedett azon az utczán. Ilyen körülmények között a patak azon részén egy hid építése volna szükséges. Elpanaszolták, hogy a fentebb levő hídhoz való kerülés mennyi időt rabol el j tőlük. Azon erős érvet is^felhozták, hogy „Az idő náluk is pénz“. És kérték a képviselő-testületet: ne kívánja anyagi károsodásukat; engedélyezze azt, hogy a Berszó-patak vizköz-utczai részén egy szekérrel átjárható hid építtessék. A képviselő-testület a beadott kérvényt érdemileg vizsgálat tárgyává tette. A kérvényezők kívánságát méltányosnak ismerte el. És ehhez képest ama hid felépítésére Sándor Vilmos mérnök úr által készített terv alapján 770 koronát szavazott meg. Ezzel az ügy lényegileg el lett intézve. A hídépítést vállalatba adták. A hid már kész is van, wt lehetne adni rendeltetésének. De csak „lehetne“. Mert nem — lehet. Nem lehet pedig, mert abban a bizonyos kérvényben kérvényezők olyan kijelentést tettek, hogy azon esetben, ha a képviselő- testület kérésüket méltányosnak ismerve el, a hid épitését megszavazza, a szükséges földmunkákat ők, az érdekeltek végezik el. íme: a kérvénnyel szemben elvállalt kötelességének eleget tett a község. Megszavazta a hid felépítéséhez szükséges 770 koronát. Elkészíttette a hidat. És most nem adhatja át a közforgalomnak, mert azok, kik maguk vallották, hogy e hidra égető szükségük van, nem tesznek eleget a kérvénnyel is körülirt kötelezettségüknek. Mert nem akarják a földmunkát elvégezni. És csodálatos: a kérvényben 14 egyén vallotta érdekeltnek ez ügyben magát, ma az érdekeltek száma csak — kető. A képviselő-testület azonban annak idején az érdekeltek nagy számára való tekintettel szavazta meg azt a tetemes költséget. Két emberért nem tette volna^ meg. Ketten tehetnek egy kis kerülést. És, ha igy fejlődtek a körülmények: helyesebben tenné a képviselő- testület, ha a már kész hidat olyan helyre szállíttatna, ahol nagyobb szükség volna rá. Ahol esetleg újabb költséget kímélhetne. népünnepély. Nagysomkut, junins 18. Ma egy hete ment végbe a népkert megnyitása ünnepség kíséretében. Népünnepnek hirdette a rendezőség és pedig joggal, amennyiben a somkuti társadalom minden rétege képviselve volt ott meglehetős számmal. gúnyos mosoly vonult végig, mintha azt mondaná : becsapom az embereket, a világot, az Istent ..........Midőn kimondotta azt a szót, mely ör ökre lebilincseli egy férfihez, kinek nevét fogja viselni, midőn megesküszik, hogy azt a nevet tiszteletben tartja, hogy annak a névnek, mint feleség, tisztelője lesz; akkor láttam meg- villani szemeiben az ördögiességet, — a kaczér- ságot .... Hah! .... Be szerettem volna beléfojtani a lelket..........Meg voltam győződve, ho gy megcsalja atyámat, hogy rutul megcsalja! Szívből gyűlölöm azt az asszonyt! Néhány hét múlott el az esküvő óta. A mézeshetek tartama alatt - látom - atyám mily szeretettel, lelkének egész melegével csüng nején, akit bálványozni volna képes, kiért tán lelkiüdvét is eladná. És az asszony, a női ál- arczot felvett démon, hogy játszotta, hogy színlelte a viszontszeretetet. Soh’sem kívántam magamnak tulvilági erőt, csak ez alkalommal. Szerettem volna leikébe mutatni, meggyőzni atyámat e kétszínűségről, azon rossz szándékról, amit leolvastam e nő arczárói, tetteiről. Nem volt hatalmamban s maradt minden a maga hazug egyhangúságában, tehetetlen hitében, rajongó szeretetében. Elhatároztam, vigyázni fogok atyám házának becsületére s alkalomadtán rávezetem az öreget az igazságra s leránthatom a leplet a tolakodóról, a kinek szeretet-imitálása a szemtelenség határáig ért. Bíztam, reméltem abban, hogy nem fog késni soká. Napról-napra érzem, hogy még jobban gyűlölöm. Úgy látszik, sejt valamit atyám neje. Úgy lászik, érzi, hogy gyűlölöm. Ha rávetem fürkésző tekintetemet, ijedten fordítja el arczát s nagy bűnösöknél tapasztalható félelemmel párosult izgatottság vesz erőt rajta. Semmi sem kerüli el figyelmemet. Hét hónapja, hogy hűséget esküdött annak a férfiúnak, ki a férjek példányképe s most, két hónap után, még nem meri megszegni hűségi esküjét; tudja, hogy nyomában vagyok, hogy kérlelhetetlen hóhérja lennék. De csodálatos, magam is átalakuláson megyek keresztül. Azelőtt szabad, jólelkü voltam, most megmételyezett a gyűlölet, vágyom a leleplezésre, azon pillanatra, midőn arczába hajithatom azt a sarat, mit lábbal taposok. Ez az öreg, jó atyám, hisz rendületlenül, szeret vakon. Keresi az alkalmat, az eszközt, hogy kedvében^ járjon nejének, hogy az lássa: miként szereti. És az asszony lágyan simul hozzá, mint a macska gazdájához, _ lefegyverezi egy mosolylyal, csókkal ............O, hogy miért nem le hetek biró, tulvilági'biró .... * Reggel volt, nyolcz óra. Az ebédlőben vártam, hogy együtt költsük el kávénkat. Vártam. A rendes idő már elmúlott és még mindig nem jöttek. Oly idegenül éreztem magam, valami szorongó érzés vett erőt rajtam. Féltem valamitől, mert ma még nem láttam atyám nejét. Féltem, hogy ez egyszer kisiklik kezeim és őrző tekintetem alól, hogy felhasználja az őrizetlen pillanatokat. Nem tudtam elkölteni kávémat. Félórai várakozás után felálottam, hogy felkeressem hozzámtartozóimat s megtudjam elmaradásuk okát, midőn belépett atyám s tudtomra adta, hogy neje gyöngélkedik s kért, keresném fel. E kijelentésre megnyugodtam és átmentem atyám nejének szobájába. A kereveten ült. Biztatására mellé ültem s hallgattam fecsegését. Oly gyönyörűen tudott beszélni s én úgy örültem, először, hogy atyámnak ily kedves felesége van. Majd felállott, kezeit vállamra téve, erősen szemeim közé nézve kérdezte:- Szeretett e már életében? Összerázkódtam e kérdésre. Oly készületlenül talált, oly váratlanul jött, hogy nem tudtam rá választ adni. Hallgattam, l pedig mosolyogva paskoita arczom mindkét felét, mintha hallgatásom, érthető válasz lett volna. Újra mellém ült a kerevetre, karját nyakamba akasztotta, tüzes fekete szemeivel szúrón nézett szemeim közé. De nem állottam sokáig tekintetét. Szabadulni akartam az ölelő karoktól, de valami láthatatlan erő nem engedett, ő pedig csengő hangján beszélt, beszélt .... Szavai alatt nem tudtam uralkodni magamon, megragadtam s szorítottam magamhoz, mindjobban, midőn már lehelletét éreztem, vettem észre mit teszek, de ő megcsókolt és ez oly jól esett, vágytam több után, ittasan, lázasan Majd ruhája vállán megcsúszott, meglátva előtűnő mezítelen karját, megragadtam miként egy őrült, ő pedig átkarolt, nyakamat még mindig fogva, súgta felém szerelmes szavait. * Aznap délután történt. Gondolataimba mélyedve ültem Íróasztalom mellett, midőn atyám
