Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-01-03 / 1. szám
2 K <3 V A R'VI D E K 190$. Január 3. ' r ”j Alakítsunk egyetlen általános segítő- egyletet s ez aztán gyakorolja a jótékony- j ságot úgy, hogy abban semmi más tekintet ne vezérelje, mint az, hogy a valódi nyomoron segítsen. Ennek közveett haszna lesz az, hogy mig egyrészt minden ínséges segélyt kap, társadalmunk tagjai közeli érintkezésbe kerülve megismerik egymást megbecsülni. Csirája lesz ez egy egységes társadalomnak. Elmúlt egy év, tekintsünk vissza, nézzük meg. mit tettünk e téren! Semmit. Ne fájjon tehát érette szivünk. Üdvözöljük az uj évet azzal a szilárd elhatározással, hogy a mit az általános jótékonyság, az egységes társadalom megteremtése érdekében elmulasztottunk, pótolni fogjuk a most ránk köszöntött uj évben. Kurucz. A társadalmi tevékenység. (B.) Van nekünk magyaroknak egy régi, öröklött szokásunk. Öreg hiba ugyan, de azért úgy vagyunk vele, mint a nomád arab a lovával: egyre nyargalunk rajta s a hetedik meny min den üdvéért sem tudnánk lemondani róla. No, de hiszen ez a természetünkben van. Szeretünk tervezni. aztán hangoztatjuk büszkén a szépenhangzó jelszavakat, miközben a képzelet mérföldekkel megelőzi a célokat miután elméletb en minden készen áll — valójában nem tettünk és nem teszünk semmit. Pedig hej, be sok tennivaló is akadna! Ám azért ne érjen bennünket védj a bajokat tudjuk s a társadalom helyi yel-közzel meg is próbálkozott velük. Hogy végül mégis abba maradt, hát éppen ez a valami, a mi hibánk. Kishi- tüek vagyunk s huzamosabb ideig nem tudunk egy eszme mellett kitartani Tervezgetve eltörpül előttünk minden akadály, a gyakorlatban pedig a legkisebb nehézség is leküzdhetetlen gát, amely elcsüggeszt. ha valamivel szebben csinálta volná, már nem is ! volna olyan jó. Tovább ment. Belegázolt a tóparti pázsitba, amitől egészen vizos lett a cipője és a köpenye széle. Rigók felelgettek egymásnak az ágak között. Fölnézett, kereste őket. És a gályákról egy hüs esőcsepp épp az ajkára hullott. — Beh szeretsz engem, Isten! — mondta áhítattal. íme a te csókod. Nagy labdaiózsa-boluok fehér lettek útjába, a levelek se igen látszottak a virágtól.-— A nyár hava ez. Hó, fehér rezgő/ illatos, de szép! Belefáradt a sok látnivalóba és alig tudta követni őket az érzéseivel. — A fűzfák mindig szomorúak. Valami fáj nekik. Lenéznek a vízbe és. sírnak. Úgy kellene, hogy egyszer nekik is legyen megváltásuk. Emelnék fel a fejüket és néznék a napot. De nekik nem szabad. Elért a virágokhoz és sokáig ott kóválygott körülöttük. Az óriási liliomok nem tetszettek neki. Valami mást keresett. Rózsát, sok rózsát, pirosat, fehéret — de nem talált. Hirtelen sajátságos szó: ongást érzett a szivében. Haza kellene már menni. Félötre jár. Fél ötre. — Még messze a város. Hazamégy és leveti a sáros cipőit, a nedves szegélyű ruháját és átöltözik. Mibe ? Valami szép, puha tapintású, simuló, bibliai kékszinii ruhát kívánt magának. Nem selymet, nem olyat, amiben lágyan, melegen, őszintén és asszonyosan oda omolhat valakinek a lába elé. . . . De ne bántson engem ! Föl ne emeljen. Csak tegye a fcwét a fejemre és hagyja ott. — A kezét. , Tessék visszagondolni az elmúlt évek társadalmi mozgalmainak bármelyikére, akadt-e vájjon csak egy is, amelyet lelkiismeretesen, gyökeresen végrehajtottunk volna? Pedig volt közöttük sok szép eszme is, fontosságra nemzetre kihatok és ma ott tartunk velük, hogy emlegetésük szinte unalmas, mert tárgyuk agyoncsépelt, helyesebben „kimentek a divatból.“ De lehet-e azon társadalomból valami, amely a cselekvésre, az alkotásra képtelen ? Ha a társadalom közönyös, ha mindent felülről vár: gyámság alá helyezi önmagát. A társadalom és társadalmi élet erőtlensége pedig a nemzet gyengeségének is jele. És hogy mégis igy állunk, mutatják az egyes emberek törekvései is akik a társadalom életre valóságában nem bízván’ özönével tódulnak az állam szűk keblére. Ez már maga is szomorú jelenség, de még inkább az, a melyből ez is fakadt, a társadalom tehetetlensége. Nálunk az állami hivatal is életcél, még pedig a legkeresettebbek egyike, boldog, aki éléi heti azt. Ne az emberekben keressük a hibát, az államhivatalnokok többnyire igen tiszteletreméltó emberek, köztük nem egy más körü'mények között is igen hasznos tagja lehetne a társadalomnak. Egyedül a társadalom hibás, ferde helyzetével, mely egyébként a megélhetési módot nagyon kétségesen nyújtja. Európa más, hasonló kultúrájú államában, ahol az élet erős, de több lehetőségű, az államhivatalnokot keresni kell, mert a népek idegenkednek a lekötött és meghatározott keretű pályától. Kisszeiü dolog bár ez, az egész társadalom életét tekintve, de jellemző anrak tehetetlenségére Hiányzik az életerős actió, mely életet, mozgást teremt. Meit az egyesek nagyszabású adakozását még korántsem pótolják magát a társadalmat. A társadalom viszont nem kíván az egyesektől adakozásokat, csupán csak érzést és egy kis jóakaratot. Vegyük csak például az ipar kérdését, amely a legismertebb is. Iparunk nincs, legalább nem valami számbavehető, ez közismert dolog. Úgy szintén az is, hogy mindenekre, de különösen az államra felette áldásos lenne az erős ipar. Természetesen már az olyan, a mely közöttünk keletkezik, közöttünk nő, a honi ipar Mert a más fajta ialán elég erős is, emennek hátrányára, de Most már nagyon gondolt a puha, fehér, haj- i lós uijakra. Es nyomásukat érezte a nyakán és a vibrálásukat a hajában. — Ne, ne, nem akarom 1 — susogta kipirulva, Aztán, amilyen gyorsan csak tudott, sietett hazafelé. Csakugyan ott volt már. Ült egy alacsony zsöllyében, nyugodtan, mint egy szobor. A homlokába hulló fekete haj árnyékot vetett a szemeire, valami sajátos árnyékot, amelytől az azok még nagyobbaknak, fényesebbeknek látszottak. — Itt van,— susogta a szolgáló az asszony fülébe és menten hozzálátott az öltöztetéséhez. — Már megint sietett, — vetette a szemére gondoskodó hangon. — Hogy kimelegedett! A bolyhos törülközővel dörzsölgette a vállait, hátát, a két karját. Fehér patyolatot, frisset adott rá. Szalagokat 1 bogozott, kapcsokat illesztett egymásba. A hullámos haján is elrendezett egy' pár fürtöt. — Nem árt, ha a myrrha közé egy kis * rózsavizet öntök? Mostanában úgyse akarta soha. De a két kezére jó lesz. Meghüsül. Most úgy ég, mint a tűz. — Mari, mari, mit akarsz velem ? — Csak ne féljen 1 A szája egész fehér. Mi- j nek remeg? Csak nem eszi meg 1 . , . indult be- | felé — ho_zzá. Útközben megfogózott a bútorokba, az ajtó függönyébe. Mégis mosolygott, mikor rá- I nyitotta az ajtót. Éviké asszony ! A zengő hang megbátoiitotta kissé. — Eljött ? — kérdezte. — Talán nem várt engem? Bizonyára nem j várt. Nem is sejthette, hogy jövök. Nem mondtam. Nem hivott, nem bir azokkal a tulajdonokkal. A hazai ipar jegelfajultabb alakjában sem ronthat, mert az országhoz kötve tartja a tőkét ha csak nem hoz, el nem vesz. A pénznek ped:g meg van az a tulajdonsága, hogy osszilíálódik, terjed mindenfelé. Ha van erős iparunk, erősebbé és jómódúvá lesz munkásosztályunk is s a sok panasz helyett, áldásos tevékenység indul- Miért nincs hát, mikor csak rajtunk áll, mikor csak szerény támogatásunktól függ? Pedig — méltóztassanak csak visz- szaemlékezni — úgy tudjuk, volt már szó ilyen mozgalomról. Sőt talán akkor sem túlozunk, ha azt állítjuk, nagy haraggal indult. Az elviselhetet len élet nehézségeiről panaszkodnak. Hát miér nincs meg ? Ma zőgazda állam vagyunk ugyan, löldmive lés s állattenyésztés jövedelmező forrásaink, de azért nem szabad megvetni az ipart sem- Ez a vér, ez a lüktető elem, a mely útját egyengeti az erkölcsi és anyagi haladásnak. Európa leghatalmasabb államai is ezen utón értek el hata'mukat Mert ma már az ipar az erő, a melylyel épugy lehet újabb területeket szerezni, mint megvédeni és erőssé tenni a régit. Németország, a mely ma már elsőrangú tényezője a világiparnak és keres kedelemnek, alig egy századdal ezelőtt még gondolni sem mert a positióra, melyet ma elfoglal. A nagy Egyesült Államok ugyanilyen helyzetben volt. De előre vitte őket az akarat és az — akaru udás. Védvámokkal állták útját a külföldinek s erőssé lévén otthon, hódítani indultak a küllőidre. Íme a példák. Nálunk azonban egészeb máskép állt a helyzet; sohasem volt önálló és határozott társadalmi politikánk, Az első, aki be- átta a hibát a Széchenyi eszméit megvaiósitani akaró nemzetgazdász, Kossuth volt s Deák Ferenc is csodálattal és bizva nézett emberfeletti munkájára. A „védegyletiben izgatott, buzdított és lelkesített a szent célért, a hazai ipar megteremtéséért. Volt is eredménye a munkának. Megfogadta a hazafiatlanság gunyjával illetett nép, hogy csak magyart visel magyar gyártmányt vásárol. — Es az 1343-8. években aránylag kétszer olyan eres volt iparunk, mint most. A példa tehát megvan, .tessék tetté változtatni. Egyesületben élünk mi is, nincs ember, ki nem mozogna egy meghatározott körben. Tartunk ■— Nem hivtam — mondta az asszony. De vártam. Minek erről beszélni? Ha eljött, úgy is tudja, hogy vártam. Es milyen régóta ! — Es mindég engem csak engem? — Csak ? Igen. De más jött Azt a mást szerettem. Elmondjak róla minden Meghallgat? Vagy talán el se hinné ? Az a másik soha sem volt olyan egészen itt, mint a hogy én akartam volna. Nem is lehetett. Árnyék volt. Valakinek az előre küldött árnyéka. — Az enyém? — susogta a férfi és sötét piros ajkai körül kivillantak a fehér fogai. A szeme körül egy kis ránc támadt, valami titkos hatalom nak az arca rajzolt vonása. — Jövök és rátaposok az árnyékomra. E akarja, hogy nagy, nagy világosság legyen ? Nagy meleg fény, akarja ? — Akarom — mondta az asszony s a ké szeme imádattal tapadt meg a férfiú sápadt, felhe vült arcán, —• Már álmodtam is erről, óh sokat! Ha tudná 1 így volt minden, mint most a valóságban. Csak jött, csak megfogta a kezem és kérdezte : kell fény ? En azt mondtam : kell. Akkor aztán. — Akkor ? — Semmi. Fölébredtem. —- Ezt értem — mondta a férfi. — Az ember akkor ébred fel mindig, mikor valami súlyos lépést kellene tennie. Toronyra mászik és mire a tetejére feljutna — leesik, azaz hogy felébred. Nagy kincsei talál valahol. Az övé, csak ki kell érte nyújtania a kezét. De mire hozzáérne — felébred. Ez azonbancsak- álom. Most itt vagyok. Es mielőtt még felébredhetne, én megragadom a kezét és nem engedem, hogy esz ’ méljen. (Vége köv,)
