Evangélikus Felsőleányiskola, Kőszeg, 1904
8 mit köszenhet az istenfélő hű édes anyai szivnek, arról meggyőződhetünk, ha műveit olvassuk, a melyekben mindenütt fölcsillámlik a mélységes családi érzés, a megnyugvás, az istenfélelem. Nincsen olyan puszta Ínség, Hogy magának benne, A halandó egy tenyérnyi Zöld virányi ne lelne ; És ha azt a szél behordta Sivatag fövénnyel : Megsiratja ... de tovább megy Örökös reménnyel. így vigasztalja, magát nehéz napjaiban, „Enyhülés“ cimü költeményében ; fiát pedig oly szépen oktatja : Kis kacsóid összetéve szépen : Imádkozzál édes gyermekem. Ez a lelkűiét visszautal arra a csendes hajlékra, a melyben gyermekéveit töltötte, hol istenfélő szülő a bibliából tanította olvasni a fogékony lelkű fiút. Édes anyák, ti adtok jóltevőket, hősöket, verejtékben izzadó hű napszámosokat a hazának, az emberiségnek ! Oh mi szép, mi szent hivatás! És hogy annál szentebbnek tűnjék fel előttünk mindenha : egy földi anyának gondjaira bizza a mennyei Atya a világ Megváltóját. S mindenkor nagy lesz előttünk Mária édes anyai szeretetével, megszentelt fájdalmával, a mellyel fiát és Üdvözítőjét kiséri : a „mater dolorosa.“ Csak egy feladatot ismer s ezt e szóval fejezi ki. „Imhol az Urnák szolgáló leánya!“ Meghajol az isteni kegyelem előtt, bár nem érti. Szivébe zárja, elméjében forgatja, a mit tapasztal, bár mind megannyi csodás titok előtte. Megnyugszik, midőn Jézus a szenvedés útjára lép, bár anyai szive vérzik is ; de szentebb előtte a nagy munka, a mely Jézusra vár. És van ereje Jézust elkísérni a Golgotára, van ereje hozzá a gyenge nőnek, bár az ő szivét is általjárja az éles tőr: mert édes anya, a ki szeret, aki hisz abban az élő erős Istenben, a kinek Ígéretei meg nem csalnak, aki előtt nincs semmi lehetetlen dolog. Mária nem tagadja meg, a mit egykor zengett: „A hatalmas Isten én velem nagyságos dolgokat cselekedett:
