Evangélikus Felsőleányiskola, Kőszeg, 1899
11 rendszeretetet, szerénységet, jóakaratot, kötelességhűséget tanuljon a növendék. Tisztetek hű betöltéséért édes jutalom vár: a jólnevelt gyermekek szivéből visszasugárzó szeretet, a családok, az egyház, a társadalom hálája. Ezek után átadom rendeltetésének dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerületünk által emelt ezen leánynevelő-intézetet. Őrködjék felette az Úrnak gondviselő keze, vezesse általa megvalósulásra a szülők és az egyház óhaját. Legyen megáldva, megszentelve feladatával ezen intézet az Atyának, Fiúnak és a Szentlélek istennek nevében. Amen ! — Nehéz volt most ilyen ékesszólás, ilyen aranyszájú szónok után az intézet igazgatónőjének szót emelni, ő csak kevés szerény szóban megköszönte mély hálával a tantestület nevében is ama bizalmat, a melylyel őt /s kartársait az egyházkerület megválasztatásuk által kitüntette. Átveszi a főtisztelendő Püspök úr kezéből az intézet anyagi és szellemi vezetését; felhívja kartársait egyetértésre, kitartásra és szorgalomra, kéri az egyházkerületet, a szülők további érdeklődését, támogatását, szeretetét és végre az intézet összegyűlt növendékeihez is intéz néhány jóakaratú, meleg szót. Ezek után nagyságos Berecz Antal, a vallás- és közoktatásügyi miniszteri biztos úr, meghatottsággal veszi át a szót s kivaló örömének ad kifejezést, hogv egv ilyen szép és magasztos ünnepélyen részt, vehetett, t. i. az első ág. hitv. ev. felsőbb leányiskola felavatási és megnyitási ünnepélyén. Hisz ngys. Bereez Antal úr volt a felsőbb leányiskolák alapítója, tanrendszerének kezdeményezője s most, a mint. beszédjében megjegyzi: örömmel tapasztalhatja, hogy az eszme mindig szélesebi) kört hódít magának s mindenütt szép eredménynyel, ezéljának megfelelőleg. Karének zárta be a beszédek sorát; „Maradj meg kegyelmeddel“ fenséges egyházi dal a jelenlevők meghatottságát esak emelte. Végre az emelvényre lépett nagytiszteletű Poszvék Sándor, a soproni ág. hitv. ev. theolog. akadémia nagvérdemű, tudós igazgatója, ki szíve egész meleg érzését s nemes lelke gyengédségét beleöntötte abba a remek, mélyen vallásos fohászba, a melylyel a leánynevelő-intézet felavatási és. megnyitási ünnepélyét befejezte. A befejező fohász így hangzik : Ünneplő gyülekezet! összefoglalva szivünk minden érzelmeit egy buzgó fohászban imádkozzunk e képen : Világosság Atyja, Atyánk a Jézus Krisztusban ! Magasztaljuk a te szent nevedet.. Tőled száll alá „minden jó adomány és tökéletes ajándék“ és mi gyenge, gyarló fiaid hálaáldozatul esak szivünk meleg dobbanását szentelhetjük neked. Ég és föld harmatcsepp és napfény a te jóvoltodat hirdeti. De minden áldásodnál drágább a te szentigéd, melyet üdvözítő evangéliomodban lábaink szövétnekéül, ösvényünk világául rendelél. Szivünk mélyéből mondunk neked hálát, kegyes Istenünk és Atyánk. Te áldád meg buzgó igyekezetünket, Te erősítéd a munkás kezeket, Te koronázád meg jó sikerrel fáradozásunkat, áll a hajlék, melyet neved dicsőségének emeltünk , , . Ha „Te nem építed vala
