Evangélikus Leánygimnázium, Kőszeg, 1937
7 Az itt szóbanforgó feladatot az alábbiakban körvonalazta. „Az élő nyelvek oktatását is sokkal gyakorlatibb alapra kívánjuk helyezni. Ez a kérdés nehéz probléma elé fogja állítani a Tanácsot, mert a nyelvtanítás gyakorlati irányú reformja többé nem halasztható. Bármily tiszteletreméltó elméleti elgondolás és célkitűzés alapján folyt légyen eddig a nyelvtanítás középiskoláinkban, az út melyen járt, a módszer, melyet követett és az eszközök, melyeket felhasznált, nyilvánvalóan tévesek. Az élő nyelvek oktatásában a latin nyelv és az anyanyelv tanításának ott helyén való, de a modern nyelvek tanításában helytelen sablonja szerint járunk el. Gyakorlati nyelvismeret helyett az illető nyelvet anyanyelvűnkként tanító nemzetek tanulmányi rendjéből kölcsönzött grammatikai, irodalmi, kultúrális ismereteket s ennek megfelelő, de a magyar gyermek számára nehéz, unalmas, sőt gyötrelmes olvasmányokat adunk. Pedig a magyar középiskolában az élő nyelvtanítás célja csak gyakorlati lehet: a nyelvkészség és nyelvismeret megalapozása, fejlesztése és gyarapítása. Ha a felsőbb fokon, a nyelvet már meglehetősen ismerő és használó tanulók olvasmányait az illető nyelven írt jelesebb írók műveiből és a nyelvet beszélő nemzet kultúráját ismertető olvasmányokból választjuk is ki, az irodalmi, történeti, művelődési ismeretek rendszeres közlése nem a nyelvoktatás, hanem a megfelelő szaktárgyak oktatásának körébe tartozik. A praktikus nyelvtanítás, ha ettől a helyén nem való ballaszttól megszabadul, nemcsak a kívánt gyakorlati célt fogja elérni, vagy legalább megközelíteni, hanem a túlterhelés egyik legfőbb okát is kiküszöböli.“ Ugyanezen a gyűlésen gróf Teleki Pál a közoktatási tanács elnöke a következőket mondotta: „Izolált kis nemzet vagyunk a tarka Európa kellős közepén. Helyzetünk adott. Meg kell ezt érteni és meg kell magunkat értetni. Arra kell törekednünk, hogy ifjúságunk jobban tanulja a nyelveket, főleg azoknak az életben és praktikus vagy tudományos munkájukban való használatát. Ez nem az iskola kérdése, hanem az életé. A sok teendő közül ezt azért emelem ki, mert itt látjuk a legnagyobb hiányokat, sőt nemzeti érvényesülésünk, szellemi, sőt anyagi versenyképességünk szempontjából egyenesen veszedelmet. Azt hiszem túlsókat akarunk és ezért érünk el a kelleténél sokkal kevesebbet.“ Átérezve ezeknek a nyilatkozatoknak jelentőségét, mindenekelőtt azt a kérdést vetjük fel: melyek a modern nyelvek tanításában azok a „helytelen sablonok“, amelyek miatt, a miniszter megállapítása szerint, az iskolai tanítás nem képes a kellő gyakorlati eredményeket elérni? Magának a miniszternek utalása szerint az egyik sablon a latin nyelvnek tanításából vétetett át. A másik pedig az anyanyelv elsajátításának téves analógiájából és az élő nyelveket saját anyanyelvűkként tanító idegen nemzetek elméleti célkitűzéseinek átvételéből származik. Vázoljuk fel ennek a két ellentétes irányú tanítási eljárásnak jellegzetes vonásait. Az ellentétek kiemelése kedvéért szélsőséges vonalakkal rajzoljuk
