Evangélikus Leánygimnázium, Kőszeg, 1926
4 majd mind sűrűbben gépkocsik, repülőgépek, harckocsik roncsai, épületek romjai, a pályatest mellett lezuhant mozdonyok, teherkocsik hevernek. Amilyen érdeklődéssel néztük most a tovavonult vérzivatar e maradványait, olyan közömbösen, a megszokás közönyével mentünk el mellettük később és csak akkor figyeltünk fel, ha a magunk szerelvénye, járműve robbant, ami éppen alig volt elkerülhető a mindenfelé aknákat termő vidéken s ha előbb nem, akkor történt meg a katonával, mikor hazafelé igyekezett leszerelésre, mint ahogy velem is történt. Hogy lengyel földről ukrán területre érkeztünk, az állomásoknak a német mellett olvasható cyrill-betűs feliratai mutatják. Itt már magyar és román őrségek cirkálnak a vasút mentén. 15-én futottunk be Kiev személypályaudvarára. Ennek hatalmas, modern stílusú épülete középen kupolában magasodik ki, homlokzatán fenn a szovjetcsillag a sarlóval, kalapáccsal és kalásszal. Időnk megengedi, hogy megnézzük a várost. Mint a legtöbb orosz nagyváros, magaslaton épült. Széles utcáival, emeletes házaival mindenesetre az európai nagyváros képét mutatja, de mér szemet szúr a főútvonalak egyenetlen, primitív kövezete. A Szovjet építette újabb propaganda-középületek hatalmas arányúak, de a lakóházak belseje, udvara vigasztalanul sötét és szennyes. Az emberek rendkívül rosszul, kopottan öltözöttek, de azért a nők majd kivétel nélkül festik magukat. Tovább kelet felé. Konotopban búcsút kell mondanunk a Máv. személykocsijainak és északkeleti irányban utazunk tovább, most már nyitott teherkocsikon az augusztusban szokatlanul hideg hajnalokon. Elérkezünk a szélesen hömpölygő Deszna folyóhoz s ladikokon kelünk át a felrobbantott vasúti hid vízben heverő hatalmas roncsai mellett. A túlsó parton már széles nyomtávú orosz szerelvényen haladunk tovább. Hogy veszélyeztetett területen vagyunk, bizonyítja a mozdony elé „biztosításul“ kapcsolt teherkocsi. Végre augusztus 18-án egy heti utazással tagjainkban „földet érünk“ Chutor-Mihajlowszkban, századunk székhelyén. Itt érthető lerendezéssel fogadnak azok a bajtársaink, akiknek felváltására érkeztünk. Másnap egy aknatelepítésre kihelyezett szakasszal elindulunk, felkapaszkodva az élelmet és lőszert szállító vonatoszlop kocsijaira, a hírhedt brianszki erdő felé. A biztosításul szerteszáguldó lovasportyák kísérete mellett az erdőkön, homokos pusztákon át vonuló hosszú kocsikaraván képe a diókkor vadnyugati indián-történeteinek romantikáját idézi fel az emberben. A menet élén, a vasúti szerelvények teherkocsijának megfelelően, egy „civil“ orosz fogat halad, biztosításul az esetleg az úton rejtőzködő aknák veszélye ellen. így érkeztünk meg útunk céljához, Sznob-Novgorodszkaja nevű faluba. A falu jórésze földig van rombolva, égetve, megmaradt északi házsorát drótsövények és aknazárak védik; itt történetesen egy kirgiz (turkesztán) zászlóalj szolgáltatja az őrséget német parancsnokság alatt. Mintegy 3 km távolságban húzódik a titokzatos erdőség végeláthatatlan szegélye. Innen a banditák néha nappal is kimerészkednek s jól látható,
