Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1942

,33 könyvesfülkéiben, a forgalmas és ragyogó kirakatokkal hivalkodó nagyvárosi utcák könyvesboltjainak ablakában kitett könyvnek magára kell hívnia az ezergondú ember szemét, figyelmét. A reklám gyilkos versenyében nem szabad más kínálkozó földi javakkal szemben hátramaradni. Ezért kelleti a papírburkolatban gorombán és erőszakosan, rikítóan és hízelgően a könyv is magát. A komolyabb szerző és kiadó mégis ügyel arra, hogy ez a reklámburkolat is ízléses maradjon. Nem kis ügyességet kíván ez a tervezőtől. Kétségtelen, hogy az átlagember figyelmét legjobban az alakos ábrázolások vonják magukra. De ha ezek a könyvből ábrázolnak egy jelenetet, vagy a könyv főhősét állítják elénk valamilyen természetes pózban, akár fényképszürkék, akár színesek, olcsó, vásári hatást keltenek. Az alakos címképek csak akkor ízlésesek, ha a stilizált alakkal csak jelképesen utalnak a tartalomra. Ilyen pl. az idei könyvnapi könyvek közül Ádám Jenő „A skálától a szimfóniáig" című könyvének fedőlapja. Még közelebb jutnak ezek a színes burkolatok a művészethez, anélkül, hogy a reklámcéltól eltávolodnának, ha alak nélkül, tárgy-szimbolikával utalnak a tartalomra. E nemben pompás az „Egri csillagok" új, könyvnapi kiadásának borító-papírja. Sokszor az egyszínű papírlapon nemes ízléssel elhelyezett, és az alappal finoman összhangba hozott színben megjelenő címfelírás maga a dísz. Ilyen például Arany Toldi-trilógiájának mostani új kiadásán a burkolólap. Néha meg éppen a címbetűk elhelyezésének megokolt groteszksége az egyetlen dísz a reklámlapon. A könyv külsejétől befelé haladva a második-fajta kép, amivel találkozhatunk, az exlibris. Névvel, jelmondattal, címerrel ellátott kép ez, mely az elülső tábla belső felére ragasztva a könyv tulajdonosáról nyújt felvilágosítást. Tágabb értelemben a tulajdonost jelző, képnélküli, puszta felírást is exlibrisnek hívják, ha egyformán sokszorosított alakban többször jelenik meg. Ilyen a már említett Assurbanipal-féle is. Csak tágabb értelemben exlibris a köny.vtáblán kívül levő címer, vagy a név befűzésével teljessé tett jelmondat is (utóbbiakat super-exlibriseknek hívják). A régi kéziratos könyvek kötéseinél az ilyen külső-címeres exlibris a leggyakoribb, néha ötvösművű, zománcos kivitelben, néha kézi aranyozással, néha csak vaknyomással. Gyönyörű ötvösművű, zománccal és drágakövekkel díszített címer ékesítette pl. a legszebb kiállítású Corvina-kötetet, az ú. n. Wolfenbütteli Psalteriumot. Még mai kopott állapotában és csehüveges kiegészítésével is föl tudja kelteni régi dicsőségének emlékét az áhítatos szemlélőben. Név és jelmondat szerepel a hires francia könyvbarát, Grolier könyveinek elülső tábláján: Grolierii et amicorum. A könyvbarátoknál ritka-önzetlenségű, sőt könnyelműségű latin mondat azt állítja, hogy Grolier minden könyvét épúgy tartotta barátai tulajdonának, mint a saját magáénak. A XIV. században, a fametszés terjedésével kezdődik el az igazi, külön lapra sokszorosított és az elülső tábla belső felére ragasztott exlibrisek divatja. Eleinte itt is a címert használták, de legtöbbször felírással, mely a tulajdonos nevét és minden hivatalát felsorolta. Ebből fejlődőt t aztán az igazi modern exlibris. Címer-bölcsője meghatározta fejlődése útját is. Akkor művészi igazán egy exlibris-kép, ha van benne valami a címszerűségből. Az értelmes címernél a címerkép mindig kifejez valamit annak egyéniségéből, élettörténetéből vagy legalább külsőségeiből, aki a címert készíttette vagy kapta. Ilyen kapcsolatnak az exlibris-kép és az azt használó könyvbarát között is kell lennie. A jó címer ért ahhoz is, hogy