Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1942

iô ereklyéjét hordozta (nem lehetetlen, hogy éppen ennek maradványa az esztergomi kincstár staurothekája, ékköves ereklyetáblája). Kuriózumként később is készítettek kevésbbé ékes ötvös-táblákat. Ilyenek nálunk pl. a győri székesegyház XVIII. sz.-i barokkdíszű ezüstdomborműves lapokkal borított, francia nyelvű Rákóczi-imakönyve és a brassói Sz. Miklós templom aranyozott ezüsttáblás görög-román nyelvű evangéliumos-könyve szintén a XVIII. sz.-ból, bár ez áttört-művűnek is felfogható. A kötések egyszerűsödésének első állomását az áttört-művű táblák alkotják. Fa-, bársony-, vagy bőralapra olyan domborműves vagy vésett ezüst, aranytáblákat erősítettek, amelyeken az egyes díszítések, néha csipkeszerű sűrűségben, ki voltak vágva. Még egyszerűbbek voltak az ű.n. veretes-kötések. Itt már a táblákat csak a négy sarkon és középütt díszítette arany-, ezüst-, réz-dombormű vagy véset. A bizánci-román stílusú ötvöstáblák után az áttört-művű és a veretes-kötések a gótika stílusában készültek. A hazai veretes-kötésekböl néhány szép példány fennmaradt. Ilyen pl. a Selmecbánya régi városi- és bányajogát tartalmazó késő-gót, vörösbársonyba kötött, ezüst-domborművű veretekkel ellátott könyv és a győri székesegyház bőrtáblás, bronzveretes óriás-antifonaléja. Mindkettő a XV. sz.-ból. Veretes bársony- és bőr-kötéseket később is elég gyakran készítettek, egészen a mult század hirhedt díszalbumaiig, de a gótika finom stílusosságát ezek már utol nem érték. Az eddig felsorolt kötés-formákkal együtt szinte a középkor elejétől divatban voltak az egyszerű bőrkötések is. Legtöbbször vékony falemezre húzták rá a megfelelően kicserzett disznó- vagy borjúbőrt, de egyéb háziállatok és vadak bőrét is. A renaissance és a könyvnyomtatás beköszöntéséig ezeket a bőrtáblákat leggyakrabban vaknyomással, metszéssel és poncolással díszítették. A vaknyomást vaknak a renaissance aranyozott nyomású díszítő-technikájával való összehasonlítás miatt nevezték. ' Ez a díszítésmód abban állott, hogy apró, különbözőképen összerakható mintavasakat, egész könyvtáblanagyságú, vésett nyomódúcokat vagy folyamatos mintacsíkokat vonó görgetőket melegen rányomtak a kifeszített bőrre. Az érintett helyeken aztán mélyebb és sötétebb-színű (vak) lett a bőr. A metszést, domborítást és poncolást többnyire együtt alkalmazták : a bőrön éles szerszámmal bemetszették a díszítésminta rajzát, a rajz mellett a hátteret sűrű, apró pontocskák beütögetésével eltérő-felületűvé tették (poncolás), a bemetszett mintákat sokszor hátulról ú. n. trébeléssel kidomborították. Ezeknek a középkori bőrkötéseknek (készítőikről barátkötéseknek is hívják őket) érdekes jellegzetessége még gerincük kiemelkedő bordázata. Ilyen kötés már hazai viszonylatban is több maradt ránk. Később, a XVI—XVIII. sz.-ban is igen gyakran alkalmazták. De a bibliofilek a renaissance-től fogva már másfajta táblákért lelkesedtek: az aranyozott-nyomású díszítésekkel ellátottakért. A XV. sz-ban keleti hatásra, velencei közvetítéssel Flórenc urai, a Mediciek újfajta kötést kezdtek meghonosítani: oldalt keskenyebb, fölül és alul szélesebb szalagfonatos keret vett körül egy késő-gót középdíszt vagy arabeszk-mezőt. A mintákat vaknyomással vitték a táblákra, ' de aranyozott vagy más színű pontocskákkal elevenítették a fonatos mustrákat. Ez az ú. n. Medici-kötés. (Ilyenek vannak Vitéz János megmaradt könyvei között is.) Innen az igazi aranynyomású kötésekhez a Corvinák alkotják az átmenetet. Ezeknek egyrésze ugyan még ezüstveretes bársony vagy selyemkötés, másik része azonban aranyozott nyomású bőrkötés. A