Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939

66 nemzetiségi csoportok is jönnek majd. Éppen ezért szükséges, hogy a magyar ifjúság ne a régi hibás szemszögből nézze ezt a kérdést, hanem ezen a téren is tisztában legyen az új idők új követelményeivel. Természetesen a szépirodalom sem vonult ki azért az önképzőköri gyűlések műsoráról. Sőt nemcsak a magyar, hanem a külföldi szépírók is helyet találtak összejöveteleinken. A nyelvhelyesség ápolása céljából minden gyűlésünkön ötperces felolvasás volt Halász Gyula Édes anyanyelvünk c. könyvéből. A kör rendezte az okt. 6-i, a márc. 15-i és a finn-ugor néprokonsági iskolai ünnepélyt is. Az 1939/40-es iskolai évre megválasztott tisztikar: ifj.\ elnök: Godál Józseí VIII. o. t., alelnök Ipkovich István VII. o. t., jegyző: Hegedűs Miklós VIII. o. t., aljegyző: Herbst Miklós VII. o. t., könyvtáros: Blazovich Ferenc VIII. o. t., pénztáros : Sípos Miklós VIII. o. t., karnagy : Dorner Antal VIII. o. t., háznagy : Vargha Attila VII. o. t. A legbuzgóbban működő tagok Godál Józseí ifj. elnök és Bruckner Tamás VIII. o. t. voltak. • A körnek járó folyóiratok : Magyar Kultúra, Élet, Láthatár (Kisebbségi kultúrszemle). Maródi Árpád, vezetőtanár. 3. 53. sz. Jurisich cserkészcsapat. A jó Isten megsegített bennünket : június 25-én este elindulhattunk, hogy megvalósíthassuk három hosszú év terveit és álmait, a borsodi tábort. Szerettük volna ugyanis, hogy a csapat tagjai necsak a Dunántúl kies vidékeit, lankás-erdős helyeit keressék fel, hanem megismerkedhessenek hazánk más szépségeivel, természeti kincseivel is. Tervünk fénypontja Aggtelek és Lillafüred volt. Táborunkat az egri szeminárium erdejében, Királd község mellett ütöttük fel. Előzőleg egy napot töltöttünk Egerben, s élveztük ennek a gyönyörű barokk városnak szépségeit. A híres uszoda kellemes vize, a sok szebbnél-szebb épület, az egri hősök dicsőségét hirdető várrom, a Bebek-bástyán Gárdonyi sírja : mind-mind olyan ellenállhatatlan erővel ragadta meg lelkünket, hogy másnap bizony fájó szívvel indultunk el Királdra. Táborozásunk idején minden kínálkozó alkalmat megragadtunk, hogy ismereteinket gyarapítsuk. Legtöbb tanulságot a királdi szénbányában tett látogatásunkból merítettünk. A felvonóból kiszállva 90 m mélységben acetilén-lámpával kezünkben végtelennek tetsző alacsony tárnákon keresztül kellett görnyedten haladnunk, mire a 80—90 cm-es szénrétegben dolgozó bányászokhoz értünk. Vájjon hány ember gondol arra a sok-sok verítékre és kemény munkára, amely l-l lapát szénhez tapad? Mi láttuk a bányászokat dolgozni, s azóta tisztelettel és hálás megbecsüléssel gondolunk rájuk ! Legkalandosabb kirándulásunk Aggtelekre vezetett. Hogy az egy