Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939

39 az iskolába hozzák. Az iskolában tanulótársai mások, mint eddigi pajtásai. A városi gyerekek eléggé egyformák, homogének, a vidékiek nem. De az iskola idővel ezeket is azzá teszi. így aztán a vidéki gyerek lassan asszimilálódik a városhoz, és elszakad a falutól, lenézi, megmosolyogja annak a népnek a munkáját, amelyből jómaga is vétetett, s amelynek egykor talán vezetője lesz. Meg kell csak nézni, milyen szégyenkezéssel fogadja egyik-másik felsős diák az iskolába nagyritkán ellátogató egyszerűbb származású vagy falusi szüleit, mert — jaj — hátha meglátják a többiek az ő fejkendős édesanyját vagy csizmás édesapját. A székely ember bármennyire is viszi az életben, mindig büszke marad arra, hogy székely. A mi diákjaink közül kevesen merik megvallani, hogy parasztszülők gyermekei, hiszen bizonyos statisztikai adatok bevallásakor egyik-másiknak alig akar a szájára jönni még ez a finomkodó szó is, hogy : kisbirtokos. Nincs nevelő, aki ne állna megszomorodott lélekkel e jelenségek előtt. Szükséges tehát a tanárnak a közbelépése s olyan irányú nevelő munkája, hogy e visszásságok megszűnjenek. Már az alsó osztályokban meg kell kezdeni ezt a munkát, mégpedig azzal, hogy bizonyos téves ismereteket és helytelen felfogásokat igyekszünk kiirtani a tanulókból. Emeljük a falusi gyerek öntudatát. Iparkodunk kisebbrendűség-érzetét legyőzni, s ugyanakkor a városi gyereknek felsőbbség-tudatát lenyesegetni. A magyar olvasmányok tárgyalásával, magyar történelemmel, földrajzzal, természetrajzzal és az osztályfőnöki órával kapcsolatban igen sokszor nyílik mód és adódik alkalom ilyen természetű kérdések tárgyalására. Beszéljünk sokszor és szeretettel a magyar faluról és annak népéről, ezzel is segítjük a helyes és alapos népismeret kialakulását. Ennek a célnak az elérésében csak a jellemző népi tulajdonságokkal foglalkozzunk, hogy ezeknek kiemelésével ránevelődjenek a tanulók a magyar népi értékek megbecsülésére. Népünk erényeit és hibáit egyformán tárjuk fel előttük, de mindig szeretettel és tárgyilagossággal. Ne essünk egyik oldalon sem túlzásba, mert az egyoldalú népimádat épen olyan káros, mint a népnek teljes lenézése. Különösen óvakodjunk attól, hogy gúnyoljuk a nép hibáit, vagy túlzottan sötét színben tüntessük fel azokat. Becsültessük meg a városi gyerekkel is a magyar gazdát, a fáradhatatlan munkást, aki jólétben és sorscsapások között is, mindig és minden áramlat ellenére istenfélő és magyar marad, s akit már azért is meg kell becsülni, mert „ezer év óta járja a magyar barázdákat". Egyik-másik alkalommal arra is rámutathatnánk, hogy ma világszerte a nép felé fordult a figyelem, mert a jövő bizonytalansága miatt minden nemzet a népben rejlő őserőt akarja felhasználni. Nálunk is a nép a nemzet legértékesebb eleme, benne nyilvánul meg legjobban a magyar őserő és regenerálódó-képesség, s ezért belőle kell kitermelődnie az új magyar középosztálynak, amely hazánkat a multak ingó pallóján