Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939

Horthy Miklós. A sírját ásó nemzet jajszava magasba sikoltott, fájdalmának és pusztulásának marcangoló önvádja még egy pillanatra eget kért, könnyhullató szomszédainak nyilt és titkos öröme mosolygott és ragyogott a nagy temetésnél. Azt hitték, hogy ezerév történelmét és kultúráját, fajszeretetét és hagyományát, minden nemzeti bűnt és szent eszmét oda lehet vetni az enyészet karjaiba, hogy mindenre ráboruljon a második ezerév köde, homálya. Szerették volna, ha a magyar nemzet a vesztett világháború után süketté, vakká és némává válik, s sorsába beletörődve fogadja ellenségeinek kegyelemdöfését. De tévedtek. Nemzetek életében sokszor előfordul, hogy a nagy nemzeti szerencsétlenségek vak mélységében elvész a nemzeti talizmán, de a sorsot fordító csillagos órák ismét visszaadják a nemzet bizalmát akkor, amikor egy fáradt nemzedéknek kell a Nemzeti Sors irányát a szebb jövő tengelyébe belezökkenteni. A gyermekeitől megfosztott Ráchel sírása zokogott az Ég felé, tantaluszi kínjában a jövendő rezgő reménysugara pirkadt fel, és látnoki szemmel az idő távlatába meredt... S ekkor jött a legendák és álmok Hőse, akinek parancsszavára megéledt a föld, meggyorsult a munka üteme, lázas tevékenységnek adta át helyét a fáradt önbizalmatlanság. A megaláztatás és kereszthordozás súlyos éveiben Mátyás egykori királyi palotájában szőtte tervét, gondolatait a nemzet legjobbjaival az a Férfi, akit a Gondviselés a tenger ezernyi veszélyéből kimentett és visszaadott fajtájának és nemzetének. Amikor a zsákmányoló hadak és az emberiesség színére átfestett bosszúeszmék napról-napra vékonyították a nemzet kenyerét, és sorozatos intézkedéseikkel szaporították a munka lehetőségeiből is kizártakat, amikor az újjáéledt nemzeti arcon ismét a gond, a nehézség, a bizonytalanság vágott mély barázdákat, amikor majdnem hatalmába kerítette a közöny Szent István koronájának ékességeit, az Országszervező a Nagy Magyarok nagy lelkével és tetterejével a nemzeti kibékülés síkjára viszi népét, s jövőbe tekintő lelkével a társadalmi béke kohójában égeti eggyé nemzeti és faji értékeinket. Az újjáépítő munka sebes lendülete zúg végig mindenütt, az elégedetlenség és társadalmi feszültség hullámai már rendes és megszokott