Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939

13 vedett, főleg a XV. kiadásban. Ekkor látták el hangjegyekkel, és más énekeskönyveknek, főleg Tárkányinak, énekeivel bővítették. A nagyszámú kiadás mind a könyv használhatóságát bizonyítja. De Fojtényi nemcsak összeállította az énekeskönyvet, hanem az énekeket vagy legalább is az énekek legnagyobb részét, ő maga írta vagy fordította latinból. Zenéhez nem értett, ezért már meglevő dallamokra szabta szövegeit. Nagyon fontos az énekek eredetének meghatározása. Fojtényi sehol sem jelzi, hogy mely énekeket írta ő maga. Naplójában csak az Égi Lantba fel nem vett énekeit gyűjtötte össze. Valamint többször említést tesz helyi védőszentek tiszteletére, felkérésre írt énekeiről. (Pl. Napló 268. 1.) Az Égi Lantban a következő csoportokat lehet megkülönböztetni elméletileg: 1. teljes egészükben máshonnan átvett vagy kissé átalakított énekek; 2. idegen nyelvből fordított énekek; 3. teljesen eredeti, saját énekei. 1. Azt, hogy melyik éneket vette át más gyűjteményből, nehéz meghatározni. Valószínű, hogy a teljesen átvett énekek azok között az énekek között vannak, amelyeknek latin eredetijét a tartalomjegyzékben nem tüntette fel. Ilyen ének tizenhárom van. Ezek közül négyet egészen biztosan nem Fojtényi írt. Ilyenek: Egek ékessége (Bozóki, 1797.); Imádunk szent Ostya (Verseghy F. 1786.); Keresztények sírjatok (Faîudi F. 1750.) és Mennyországnak királynéja (Cantus Catholici 1651.). Ide tartozik még a három litánia is. A maradék hat éneknek az Égi Lant előtt sehol sem akadni nyomára. Ezeket — mint általában állítják — maga Fojtényi írta. Ezekről alább még bővebben lesz szó. Annak, hogy ilyen kevés éneket vett át máshonnan, az lehet a magyarázata, hogy ezeket felvenni feleslegesnek tartotta, hiszen úgyis ismerték őket. Az általánosan ismert énekek csak később kerültek be az Égi Lant-ba, amikor ez már kizárólagos énekeskönyve lett a bencés tanulóifjúságnak. Az előbbi feltevést megerősíti az is, hogy gyakran utal dallamjelzésként egyéb ismert énekre. 2. Ebbe a csoportba tartozik a legtöbb. 34 olyan ének van, amelynek latin eredetijét is feltünteti. Köztük vannak a leghíresebb középkori himnusok fordításai : Áldd Szion az Üdvözítőt (Lauda Sión) ; Az ítélet szörnyű napja (Dies irae); E dicsőült testet és vért (Pange lingua) ; Krisztus anyja szívzúzottan (Stabat mater) ; Jézus, reád emlékezés (Jesu, dulcis memoria) ; Királyi zászlók (Vexilla regis) ; Mondj szívem dalt (Omni die die Mariae) ; Szent Lélek Isten (Veni Creator) ; Téged áldunk, angyaloknak étke (Adoro Te, panis angelicus) ; Téged áldunk Istenünk (Te Deum laudamus) ; Üljük meg óh hívek (Sacris solemniis) stb. A fentebbi himnusok jó részének volt már magyar fordítása Fojtényi előtt is, de csak az akkor még ismeretlen vagy nehezen hozzáférhető kódexekben. Ezeket Fojtényi nem