Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1935

25 tárgyak mellett található számok megegyeznek a szövegkönyv megfelelő szavai után álló számokkal, ami a szótanulást nagymértékben könnyebbé tette. Tanította: Tóth Pelbárt. 2. Német. A német nyelvet a köteles órákon kívül egy csoportban 10 tanuló tanulta heti 2 órában. A tanulás Kemény Ferenc: Német-magyar beszéd­gyakorlatok című könyve alapján történt. Főcélnak a beszédkészség előmoz­dítását tekintettük. A tanításnál a tanulót közvetlenül érdeklő témákat tar­tottuk szem előtt: az iskola, a ház, a lakás, a kert, a család, a rokonság, az étkezések, az emberi test, az idő, a ruházat, a betegség és egészség, az egészsép ápolása, a háziállatok, a vadállatok, a fontosabb ásványok, utazás, a közlekedési eszköszök, a levélírás voltak a beszédgyakorlatok tárgyai. Ol­vastunk és beszélgetés alakjában feldolgoztunk több könnyebb mesét és elbeszé­lést. Gyakoroltuk könnyebb magyar mondatoknak németül való kimondását. A tanulók nagyobb része az év vége felé kielégítő haladást tudott felmutatni mind a szókincsben, mind pedig a beszédkészségben. Tanította: Piivár Máté. b) A zenekar 25 tagból állt; ezek a következő tanulók: I hegedű' Arató Frigyes VIII., Erős László VIII., Kotsis István VII., Garamvölgyi Albert VI., Szilvás Rudolf VI., Dorner Antal IV., Ferenchalmy Eberhard IV., Klei­ninger József I.; Obligat II hegedű: Deák Lajos VII., Hegedűs János VI., Kollmann Vilmos V., Kemény Sándor IV., Pintér József III., Varga Pál II., Eger Ferenc I., Szekér István ; Gordonka : Pulay Endre VI., Gordon : Gerecs István VI, Tárogató : Dorner Ferenc VII., Klarinét : Hegedűs Miklós IV. ; Ütőszerek : Kertai László VII, Pomogyi József II. ; Zongora: Schreiner Frigyes V., Stúr Lajos II. ; Harmonium : Szájbely József VI. A zenekar a következő műveket adta elő : Zsaskovzky : Járjatok be minden... induló; Chopin : Gyászinduló ; Beethoven: Isten dicsősége ; Náray: Szt. Imre dal ; Ketélbey : Ünnepi induló ; Krégcsy : Vértanuk dala, (Az ének­karral.) ; Kováts F. : A honvéd álma, ábránd : Liszt Ferenc : Az egyház ala­pítása és Ünnepi dal, az énekkarral együtt; Liszt Ferenc: Alleluja, Quintett kiséret a gyermekkarhoz ; Meyerbeer G. : Koronázási induló ; Bánfy : A csár­dában; Bevilaqua —Borsódy B. : Régi magyar diákdalok. Zenét tanultak Kováts Ferenc intézeti karnagynál: 16 hegedűt, 1 gor­donkát, 2 gordant, 1 Klarinétét, 1 Tárogatót. — Máshol tanultak hegedűt 3, zongorát 18, orgonát 2. — Zenét tanult összesen 44 tanuló. 14. Enek és zene. a) Énektanítás. A gimnáziumi énekkar szép hagyományokra tekint vissza. Ez évben 125 tagból állott (szólamonkint: szoprán 37, alt 26, tenor 19, basszus 43.) Heti 2 órában foglalkoztunk a régi és új zenének, különösen az egyházi zenekultúrának nagy értékeivel. A világi kar­énekek megtanulásával pedig a hazai szerzők remekműveit, első sorban Liszt Ferenc alkotásait mutattuk be e patinás iskolaváros műértő közönségének. Az ének- és zenekar szereplésének kiemelkedőbb alkalmai voltak : minden hónap első vasárnapja és ünnepe a bencés templomban a tanulók szentmiséjén, okt. 6., Mindenszentek napján d. u. a temetői gyászünnepély, dec. 8., dec. 7., 8. és 15. az In nomine Patris c. és fényesen sikerült ókeresztény iskola-

Next

/
Oldalképek
Tartalom