Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1935

7 és mekkora testi kínzásokkal sanyargatta magát. Én Mór, aki Isten irgalmából (kegyelméből) most pécsi püspök vagyok, gyermekkoromban láttam ugyan a jó embert, de hogy milyen volt az ő életmódja, azt nem látásból, hanem hallomásból tudtam meg. Az említett Benedek szerzetes, aki többször meg­fordult a Szent Márton püspök tiszteletére emelt kolostorunkban, maga beszélte el nekem az ő tiszteletreméltó életéről a következőket. II. Miután tiszteletreméltó András a remeteség magányába vonult, állan­dóan böjtölt, ami nagy testi fáradsággal, de a lelkiélet megerősödésével járt. Három napig tartózkodott mindennemű ételtől, annak szeretetéért, aki emberré lett az emberekért és negyven napig böjtölt. Midőn pedig elérkezett a nagy­böjt ideje, Zozimus apát szerzetesi életének példájára, aki szerzeteseivel együtt 45 szem datolyával húzta ki a nagyböjtöt, Fülöp apáttól akinek kezéből vette a szerzetesi öltönyt, 40 diót kapott és avval megelégedve örömmel várta a szent föltámadás napját. Ugyanakkor pedig és egyéb napokon, habár az étkezés nemcsak a test fölüdítésére nem volt elég, hanem még a lelkét is elgyöngítette, mindazáltal — az imádság idejét kivéve — sohasem hagyta abba a munkát, hanem fejszét ragadva az erdőnek egy magányos helyére ment dolgozni. Midőn egy napon a megerőltető munkától és a szigorú böjttől elbágyadt testtel­lélekkel szinte félholtan feküdt ott, egy gyönyörű tekintetű és angyali arcú ifjú ment hozzá és kocsira téve cellájába vitte őt. Midőn az elragadtatás elmultával magához térve megtudta, hogy mit művelt vele Isten irgalmassága, elmondta azt föntemlített tanítványának Benedeknek, akinek elbeszéléséből tudom ezeket, de megeskette őt, hogy halála előtt senkinek se szóljon erről a dologról. III. A napi munka után pedig olyan éjjeli pihenést nyújtott a testének, mely inkább kínnak és gyötrelemnek, mint nyugalomnak volt nevezhető. T. i. sövénnyel font körül egy laposra faragott cserfatörzsef és köröskörül hegyes náddal tűzdelte át a sövényt. Maga pedig a fatörzsön ülve ilyen ülőhelyet használt tagjainak pihentetésére, úgyhogy akármerre dőlt álmosságtól elbágyadt teste, a hegyes nádaktól erősen megsebezve fölébredt. Ezenkívül fából készült koronát is tett a fejére és négy követ akasztott rá négyfelől: így elszenderedve akármerre hajtotta fejét, a kő megütötte. O boldog András jutalma, boldog és örök élet, százszoros ékességű korona, mely az égben kipótolja azt, amit oly nehezen vásárolt meg itt a földön ! Hallatlan neme a hitvallásnak, mely még drágábbá teszi az igéret országát ! Az étel, a pihenés nem rabolhatta el hiú édességével az örök életet s a gonoszlélek nem találhatott módot az ő meg­ejtésére. — (A bollandisták szövegében itt a IV. cap. kezdődik.) Amiket eddig írtam, tanítványának Benedeknek elbeszéléséből tudtam meg, aki atyja halála után elhatározta, hogy ugyanazon a helyen lakik. Midőn mestere példájára három évig szigorú életet folytatott, rablók|vetődtek arra s mivel sok pénzt gyanítottak nála, a Vág folyó partjára hurcolva megölték és a vízbe dobták. Sokáig keresték a holttestét, de nem találták. Egy egész évig láttak a Vág folyó partján ülni egy sast, mely mintha lesett volna valamire. Általa bizo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom