Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1934
641 12. Az egészségi állapot általában kielégítő volt. Kőszeg városának erdőkoszorús háttere, a téli sportok, az internátusok egészséges fekvése és az iskolának fenyősorokkal szegélyezett tágas és alpesi jellegű környéke modern iskolapalotánk tanulóinak egészségét nagyban előmozdította. A hivatalos orvosi szemlét Pallay József dr. városi tisztifőorvos úr nov. 27. és májús 23-án tartotta meg. Ez kiterjedt a szem- és tüdővizsgálatra és kielégítő eredménnyel végződött. Kőszeg iskoláiban elég sűrűen előforduló u. n. duzznyak esetek az orvosi gyógykezelés után nagyban javultak és azzal a reménynyel kecsegtetnek, hogy gondos törődéssel teljesen megszüntethetők. A szinte évenkint megismétlődő náthaláz miatt egyszerre 140 tanuló volt fekvőbeteg. Felsőbb intézkedésre e miatt az előadások márc. 9—16.-ig szüneteltek. 13. Rendkívüli tárgyak, a) A gyorsírásnak, mint rendkívüli tárgynak tanítása 11 tanulóval indult meg, de év végére csak 6-an maradtak, a VIII. o-ból 4, a Vl.-ból 2. Az eredmény a tavalyi mögött messze elmaradt. A tavalyi 150 szótaggal szemben csak 110-ig jutottunk. Ennek oka egyrészt az, hogy kevesebb ambició és önállóság, találékonyság volt tapasztalható, másrészt az, hogy sokkal kevesebb óra állott rendelkezésre. Március és április hónapokban mindössze 5 óránk volt. A tanítás anyaga a beszédírás volt. Iparkodtunk szellemébe hatolni. Minden órán volt diktálás, a hibákat gondosan megbeszéltük. Részt vettünk május 12-én a szombathelyi kerületi versenyen. A beszédírók közül 4, az V.-esek közül szintén 4. A beszédírók közül Rónay Frigyes VII. és Weisz József VI. o.-os, az V.-esek közül Badiny Gyula, Fessier József, Varga István nyertek intézeti helyezést. Badiny Gyula könyvjutalmat nyert. b) Művészi rajz. Szept. 15-én kezdődött 20 tanulóval egy kezdőcsoportban párhuzamban a kötelező rajztanítás anyagának kellő kibővítéssel. Néhány tehetségesebb tanuló a tollrajzban és olajfestésben is szép eredményt ért el. Részt vettünk a Müller Testv. Vegyészeti Gyár által hirdetett országos ifjúsági plakátpályázoton. Díjat nyert Somló Pál VI. oszt tanuló. Az évfolyamán készült rajzokból és festményekből a szülők és érdeklődik számára rajzkiállítást rendeztünk jún. 9-től 15-ig. c) Gyógytorna. A gyengén vagy hibásan fejlődő tanuló helyesebb irányú testi fejlődésére az ú. n. gyógytorna szükséges. Amig a 12—17 éves koráig normálisan fejlődő gyermek a mai jól beváló testnevelési rendszerrel a helyes testi fejlődését, erősödését vagy arra való alkalmasságát megkapja, addig a túlgyenge vagy elpuhult gyermek részére ez a rendszer nem elég vagy megerőltető. A gyógytorna a különleges hatású és rendszerébe tartozó sokféle gyakorlatával igen alkalmas, hogy az erre rászorult tanuló testi fejlődésében hathatós segítséget nyújtson. E tanévben 14 tanulónak vált szükségessé a gyógytorna, melyet heti 2 délutáni órában végeztek. Mig az osztálytornáknál a testgyakorlási feladatot az óratervekben rászánt idő alatt csak a fejlettebb tanuló tudta elvégezni, vagy véghezvitelére bátorsága volt, addig a gyógy-