Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1931

Ugyancsak a nra. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 600 P-s segé­lyével foghattunk hozzá sportpályánk kibővítéséhez és a teniszpálya építésé­hez. Ezen összeg elégtelensége miatt helybeli diákjaink egy része vállalkozott arra, hogy Szakmáry József testnevelési tanár szakszerű vezetése mellett el­végzik a földmunkálatokat. Július első napjaiban készen is lesznek a munká­val és ifjúságunk a magakészítette pályán gyakorolhatja a teniszezésnek fínom^ nemes és egészséges sportját. 11. A zeneszertár az ez évben tanult ének- és zeneművek kottáival gyarapodott. Vili. Ifjúsági egyesületek. 1. A felső osztályosok Mária-kongregációja. Prézes : Kovács Tóbiás bencés tanár. Prefektus : Boronyák Oszkár VIII. o. t. I. asszisztens : Molnár Vince VIII. o. t., II. asszisztens: Varga Gyula VIII. o. t., szekretárius: Keszei Pál VII. o. t. — Tagok száma : 74. A Mária-kongregáció című folyóiratot is ugyanennyi példányban járattuk. Havonként két gyűlést tartottunk. Összejöveteleink alkalmával beszédben, szabad előadásban, felolvasásban és szavalatokban egyaránt sokszor mutattunk rá a vallásos buzgóság, a gyakorlati katolikus élet, a testvéri szeretet, az egymáson való segítés, a szociális gondolkodás és cselekvés, különösen pedig a minden téren kiemelkedő fontosságú és óriási nevelő hatású példaadás szükségességére. — Nem egy esetben foglalkoztunk az egyes külföldi orszá­gokban már szépen virágzó Actio Catholica mozgalmával is. Május szombatjain pedig a szép hagyományokhoz ragaszkodva a Boldog­ságos Szűz iránt való gyermeki hódolatunk és tiszteletünk jeléül májusi ájtatos­ságot tartottunk. Ezen ünnepi alkalmakra Csernák Szaniszló és Gálos Lázár tanár urak, valamint Szombath József káplán úr voltak szívesek beszédet vállalni. Mindhármuknak ezúton is hálás köszönetet mondunk szíves közre­működésükért. Ezen évben tagfelvételt nem tartottunk. Kovács Tóbiás prézes. 2. A Czuczor-önképzőkör vezető tanára Tóth Pelbárt volt. Tiszti­kara a következőképpen alakult meg : Elnök : Óra Kálmán VIII. o. t., alelnök: Horváth Gyula VII. o. t„ jegyző : Kecskeméthy István Vili. o. t., aljegyző : Czigli Ferenc VII. o. t., könyvtáros : Pócza Ernő VIII. o. t., pénztáros : Csit-

Next

/
Oldalképek
Tartalom