Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1930

Ii A buzaszentelő és a keresztjáró körmeneteken nem vettünk részt, he­lyette a díszteremben csendes misét hallgattunk, amely alatt a Mindenszentek litániáját imádkoztuk, majd a „Hallgasd meg" kezdetű éneket énekeltük. A feltámadási és a két úrnapi kormeneten testületileg vettünk részt. A nagy bencés szentek ünnepét a rájuk következő' vasárnap ünnepeltük exhortátióval és az ifjúságért felajánlott szentmisével. A szentgyónáshoz és áldozáshoz az egész ifjúság öt izben járult : Mária és Jézus nevenapjának hetében, Szent Imre napján, a lelkigyakorlatok alatt és az iskolaév végén. Ezenkívül résztvett advent vasárnapján az engesztelő áldozásban, mely­nek végzésére XI. Pius pápa a szovjet istenkáromlásainak kiengesztelésére hivta fel a katolikus világot és május 2-án a Sionhegyi magyar kápolna fel­szentelésekor a hazánk sorsának jobbra fordulásáért felajánlott sz. áldozásban. Az előadások előtt a Deus qui corda fidelium, utánuk pedig az Agimus Tibi gratias kezdetű imádságot mondottuk ; az elsőhöz majdnem minden hó­napban az egyházi évnek megfelelő más és más fohász imádságot fűztünk. Délben elimádkoztuk az Angelus deit, a húsvéti időszakban a Regina caelit. Kiemelkedő mozzanat volt e téren a nov. 2—4-ig tartott triduum, liliomos hercegünk tiszteletére. E napokon reggel nagymisét mondottunk, d. u. litánia volt szent beszéddel, melyet Nagy Balázs bold. ig., Csernák Szaniszló és Kovács Tóbiás mondottak. Hazafias nevelés. A vallásos lélek kiművelése mellett ápoltuk a haza­fiasság erényét is. A nagy nemzeti mult mellett az ifjúság élénk emlékezetében tartottuk mostani helyzetünket és annak kiinduló pontját, a világháborút. A jelen szomorú helyzetére és a jobb jövő reményére figyelmeztette az ifjúságot az előadások előtt és után elmondott „Hiszek egy Istenben" imádság ; dec. 10-én megemlékeztünk a limanovai hősökről, május 31-én az ifjúság képvisele­tileg részt vett a város rendezésében a temetőben lefolyt hősök ünnepén, megkoszorúzva sírjukat. A szomorú jelenből az okt. 6-iki és márc. 15-iki emléknapokon a hason­lóan küzdelmes és áldozatos mult erőtadó emlékére szállt vissza az ifjúság lelke. Márc. 1-én a VIII. oszt. teljes számban megjelent azon a hazafias hévtől izzó előadáson, amelyet Verseghy Kálmán dr., a Népszövetség titkára mondott a szövetség célkitűzéséről és eszközeiről. Iskolai ünnepélyek. Okt. 6-án a tizenhárom aradi hős emlékének hódoltunk a következő műsorral : 1. Harsányi : Fohász. Szavalta Riedl L. IV. o. t. 2. Zene. Előadta az ifjúsági zenekar. 3. Ünnepi beszéd, mondotta Galambos J. VIII. o. t. 4. Ábrányi : Tizenhárom. Szavalta Szovják I. VIII. o. t. 5. Zene. Előadta az ifj. zenekar. 6. Himnus. Szent Imrének, az ifjúság védőszentjének emlékére az előző iskolai évben volt műsoros előadás. Ez évben a gimnázium a Szent Imre-jubileummal kap­csolatban triduumot és színi előadást rendezett. Nov. 2—5-ig volt a triduum, nov. 8—9-én pedig a színielőadás. Előadta az ifjúság Tordai Ányos : Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom