Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1927

4 tiszta jeles eredménnyel végezte, és megkapta a magyar nyelvben tanúsított szorgalmáért a négy Eötvösdíj egyikét (10 for). Bár tanárai évről-évről változtak, ő mindvégig kitartott az elsők között, minden új tanárának kitudta érdemelni szeretetét, elismerését. 1899-ben fontos változás történt Deákiban. Gulyás Elek plébános a deáki plébániáról a kis-celli apátságba kerül és helyébe a főapát a jeles latin tudóst és költőt, Wargha Samut küldte az ősi plébániára. A fiatal diák csakhamar megnyeri az ő szeretetét is. Wargha felismerte nyelvtehetségét, sokat foglalkozott vele. Neki köszönheti alapos latin tudását, a mi első gondviselésszerű lépcsője lett hatalmasan ivelő pályájának. A VI. osztály elvégeztével a Sz. Benedek-rendbe lépett. 1901. aug. 6-án vette fel a rend ruháját és ekkor kapta a jusztinián nevet. A próbaév letelte után Pannonhalmán folytatta a gimnázium két legfelsőbb osztályának tanulmányait, mig a bizonyítványokat a győri bencésgimnáziumban kapta meg, melynek a bencésnövendékek az időben magántanulói voltak. Itt is a legelső társai között ; a csupa jeles tanuló között is messze kiemelkedett mélyen járó eszével, komoly felfogásával. Nem elégedett meg avval, hogy csak iskolai kötelességét végezte el a lehető legnagyobb szorgalommal és pontossággal : szorgalmasan dolgozott a győri bencésgimnázium Önképzőkörébe, a Zászlónkba, mindenütt mint első vive el a babért. Az érettségi után dölt el, hogy milyen tanár legyen. Volt egy bencés bátyja, Serédi Marcell, a fiatalon elhunyt jónevű fizika-tanár. Ő maga is érdeklődött e szak iránt, és így természetes, hogy testvérét óhajtotta követni. Es itt szólt be az életpályáját vezető Gondviselés másodszor az ő sorsába. Az akkori főapát, Fehér Ipoly, Rómába küldte az Anzelmianum kolostorba. Ez tulajdonképen theologiai főiskola, melynek tanárai és növendékei az egész világ minden tájáról összekerülő bencés papok és papnövendékek. Amint Pozsonyban és Pannonhalmán, itt is ki tudta magának vívni tanárainak és társainak szeretetét, megbecsülését. Főelve volt mindenkihez, mindenhez alkalmazkodni. Hozzá szoktatta magát az idegen világ szokásaihoz. Már kora hajnalban talpon volt, pontosan elvégezte a közös karimádságot, legyőzte idegenkedését a különös angol-német koszttal szemben, szívesen felszolgált az asztalnál, ha, az ottani szokás szerint, reá került a sor. Hogy környezete annyira megkedvelte, abban nagy segítségére volt kiváló nyelvismerete. Alapos latin tudásával csakhamar megszerzi tanárainak megbecsülését ; franciául, németül már otthon tudott, mire Rómába ért, az olaszt is már annyira-amennyire ismerte, ott pedig megtanulja az angolt, spanyolt, úgy hogy rövid időn belül minden nyelvű társával érintkezik, enyeleg. O a dogmatikában szerette volna magát kiképezni, de az isteni Gondviselés harmadszor is bele szólt életébe. Az egyházjog tudós tanára, Bastien Péter a jogra irányította figyelmét, és ez lett főtanulmánya. 1908-ban elnyeri a doktori cimet és már mint egyenrangú tudós áll tanára mellett. Ugyanez évben elfoglalja az Anzelmianum jogi tanszékét.