Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1923

Adatok a gimnázium történetéhez. Az idei iskolai év az első osztályba való felvételre jelentkezettek­nek felvételi vizsgálatával kezdődött. Augusztus 29 én volt az írásbeli és a szóbeli felvételi vizsgálat, mert júniusban az idő rövidsége miatt a vidékieket nem lehetett értesíteni. Augusztus 30-án és 31-én voltak a javító és pótvizsgálatok. A beírások szept. 1—4 én, a Veni Sancte szept. 5 én volt. Szeptember 6-án az igazgató felolvasta és megmagyarázta az ifjúságnak a fegyelmi szabályokat megfelelő intelmek kíséretében. Szept. 7 én rendes előadás volt. Megszakítás nélkül dec 20-ig tartottak az előadások. A karácsonyi szünet január 9 ig tartott. Évközben semmi sem akadályozott bennünket a folytonos haladásban. Az előadások június 20 ig tartottak; június 21—25-ig voltak a hivatalos összefoglalások. A magánvizsgálatok jún. 18—19-én voltak. Az érettségizők osztályvizsgálatai május 11 —16-ig folytak le, az írásbeliek pedig május 19—21-én. A szóbeli érettségi június 17. és 18-án volt. Az előző iskolai évhez viszonyítva a következő változások történ­tek a tanári karban : Az intézet kegyura, a pannonhalmi főapát el­helyezte dr. Szalay Semjént Pápára tanárnak, dr. Faludi Marcellint Tihanyba plébánosnak. Ide kerültek tanárnak Kováts Arisztid, Schaller Mátyás, Nagy Vencel. Dsida Ottó királyi főigazgató március 31., április 1., 2. és 3-án látogatta meg a/, intézetet és a vele kapcsolatos intézményeket Az intézet kegyura ezen iskolai évben május derekán tekintette meg az intézetet. Egészségi állapotok jók voltak, járvány nem volt; csak szórvá­nyosan volt a diákság közt ragályos beteg. A Czuczor-önképzökör vezető tanára dr. Szunyogh Xav. Ferenc volt. Elnöke Wernitz J. VIII., alelnök Belső Ferenc VII., főjegyző Hartmann Géza VIII. A beadott írásbeli dolgozatok történelmiek, szociálisak, irodalom ­történetiek, természettaniak, matematikaiak voltak. A gyűlések tárgyába az éneket és a zenét is belevonták a kör tagjai. Szavalókör. Az alsó négy osztály szavalóköre dr. Szunyogh X Ferenc tanár vezetése mellett 4 versenyt tartott. A szavalókat a hely­színén minden osztályból kirendelt bírálók bírálták meg. 48 tanuló szavalt, dicséretesen 20, kik közül többen jutalmat is kaptak. Zászlónk 116 példányban járt az intézetbe. A Magyar Jövő ki­adásait is terjesztette az ifjúság. Mária-kongregáció. A három alsó osztályt Nagy Vencel prézes vezette. Prefektus: Simon Béla IV., I. asszisztens Unger György IV., II. assz. Kovács Alajos IV. o. tanulók. — A felső négy osztályt Czin­graber Péter prézes vezette. Prefektus : Winlker József VIII., I. assz. Galambos Miklós, II. assz. Antal Jószef VIII. o. tanulók. — Dec. 8-án

Next

/
Oldalképek
Tartalom