Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1918-1919

6 Dr. Bárdos Rémig főapát. Szerzetesrendünk 19 hónapi árvaság után főapátot választhatott magának. A rend bizalma dr. Bárdos Rémig igazgatónkat emelte ezen kiváló méltóságba. Ipolyságon született 1868-ban, 28 éve műkö­dik a tanári pályán. Az intézet élén állt 14 évig. Személyéhez fűződik a virágos főgimnáziumi épület felépítése, berendezése. Az intézetet magas nivóra emelte és jóhirnevét az ő ügyes, öntudatos vezetésének köszöni. A város társadalmi, politikai és gazdasági fejlesztésében tevékeny részt vett, mint városi képviselő, mint egyes bizottságok tagja. A katholikus autonomia fejlesztésében és erősítésében tevékeny része volt. A háború nyomorúságaiban a népszövetség gabona ellátását vezette és sok sziv háláját megnyerte. A társadalom minden jótékony mozgalmában részt vett. A poli­tikai mozgalmak, a magyar és keresztény irányzatok megfontolt, nyu­godt szervezője volt. Kedves, finom és jóságos modoráért szerették az öregek, ifjak és gyermekek egyaránt. Az intézet végtelen hálával búcsúzik tőle és ezzal a boldogító tudattal : nem válik el tőlünk. A jó Isten áldása kisérje. Az intézet vezetésével ideiglenesen megbízta Nagy Balázst június 4.-én. A város fiu- és leányifjusága, a volt diákok, a város társadalma fényes ünnepség keretében búcsúztatta el a főgimnázium dísztermében június 13.-án. Véglegesen június 21.-én távozott el. Magas méltóságá­ban június 29.-én iktatták be Pannonhalmán. Adakozók. A főapát ajándékozott könyvet 11 tanulónak. Róth Jenő 4 tanulónak, Nagy Balázs 9 tanulónak és az érettségizetteknek, Szentkirályi Márton, Csernák Szaniszló 1—1, Horváth Simon és Ko­rányi Szevér pedig 2—2 tanulónak. A jutalom könyvek értéke 1460 K. — Wohlmuth József 400 K-t. Holler Konrád 200 K, Szerdahely Ká­roly 20 K adott ifjak jutalmazására, az önképzőköri jutalmazásra egye­sek 340 K-t ajándékoztak. Ünnepélyek. December 8.-án Kongregáció tagfelvétel alkalmából, március 15.-én hazafias, június 13.-án a főapát elbucsuzása alkalmá­ból rendezett az intézet ünnepélyt. Az ifjúsági ének és zenekart Kovács Ferenc vezette és tanította szép eredménnyel. Szertárak: 1) Tanári könyvtár : Gyarapodott 1918 szeptember óta 125 művel 250 kötetben kb. 30C0 K értékben. Állománya: 5409 mű 8271 kötetben. 2426 kötet folyóirat és 6874 értesítő. Duplumok száma í375. Összérték 63255 K. 2) Ifjúsági könyvtár: Állománya az 1919/20. év végén 3035 mű és 8 folyóirat 3434 kütet A könyvtárra for­dított összeg 10182 84 K. 3) Földrajzi és történelmi szertár: Gyarapo­dás 22 fotografia. Állománya 167 térkép, 6 földgömb, 227 szemléltető­kép. Szertárra fordított összeg 2447 K. 4) Filologiai szertár : Állománya nem gyarapodott. 5) Természetrajzi szertár: Gyarapodott stereoskóp­pal. A szertárra fordított összeg 18715 K. 6) Természettani szertár: Gyarapodott 20 darabbal 450 K értékben. A szertárra fordított összeg

Next

/
Oldalképek
Tartalom