Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1915

— 25 ­ifjúságnál. Az egyik az Élő Rózsafüzér társulat, melynek az összes kath. ifjak tagjai voltak Nagy Balázs tanár vezetésével. A másik a Mária-kongregáció, külön a felső és külön az alsó osztályosoknak. Elnök Nagy Balázs és Kádár Titusz ta­nár volt. Jelentés a Mária-kongregációról. A háború közelebb vitte az embert Istenhez : a kétkedő megtanult imádkozni, az önző áldozatot hozni, az anyagias érzésű ideális célokért lelkesülni. A világháború ezen értékes vívmányait igyekeztünk felhasználni és gyümölcsöztetni ifjuságunk lelki életének irányításában is. Főleg a Magyarok Nagyasszonya és Szent Imre pártfogása alatt álló Mária-kongregáció iparkodott kiaknázni azon nagy erkölcsi tanulságokat, melyeket az emberiség e nagy megpróbáltatása tár elénk: az Isten, önmagunk és ember­társaink iránt való szeretetünket valláserkölcsi alapra kell helyez­nünk, hogy egyéni és nemzeti életünk boldogsága biztosítva legyen. Kongregációnk a lelki vezetés eredményesebb volta érdeké­ben a felső és alsó osztályosok kettős szakaszára volt osztva. A négy felső osztály Mária-kongregációja Nagy Balázs pré­zes vezetése alatt a szept. 12,-iki első ülésén tartotta meg tiszt­újítását. A választás eredménye a következő volt: prefektus: Floch György VIII., I. asszisztens: Szácser Bálint VIII., II. asz­szisztens: Nagy Iván VIII., titkár: Lehner Károly VII., pénz­táros Kiss Antal VI., háznagy : Keglovich József VIII., könyvtáros : Halász László VII, konzultorok: Gayer János és Czapáry Miklós VIII., Horváth István és Augusztin József VIL, Berger Viktor és Bodorkós Kálmán VI., Pápai János és Puskás János V. Ugyanakkor tartotta tisztújítását az alsó osztályok Mária­kongregációja is Kádár Titusz prézes vezetése alatt. Prefektus : Kappel János IV., I. asszisztens: Molnár Béla IV., II. asszisztens : Sztanó Rezső IV., titkár; Palkovich József IV., háznagy: Vukán Ferenc IV., olvasóimádkozó : Árbocz Miklós IV., sekrestyés : Mi­letits János IV., miniszterek : Kőszegi Imre és Németh Kálmán III. Kongregációnknak 1915. dec. 8.-án tagavató ünnepe volt. A 32 új tagot Dr. Bárdos Rémig igazgató vette fel ünnepélyes sz. mise keretében. A felvétel szertartása előtt beszédet intézett az

Next

/
Oldalképek
Tartalom