Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1914

- 35 ­2.) Az érzés- és Ízlésvilágon kívül hatalmas ismeretanyag­nak kell birtokában lenni. Mindenek előtt rendszeresen és kime­rítően kell ismerni a művészet eddigi összes eredményeit, még pedig időrendben, más szóval kimerítő művészettörténeti ismere­tekre van szüksége, hogy megmondhassa valamely műtárgyról, mely időből származik, melyik művészé, vagy legalább is melyik iskoláé. A műtárgyak fejlődése két irányban halad: aesthetikai és technikai irányban. Egy műbirónak tehát ismernie kell az összes aesthetikai és technikai eredményeket, problémákat, ezeknek érté­két és irányát, hogy kitűzhesse valamely műtárgy művészettörté­nelmi értékét és helyét. Eszerint a műbirónak ismernie kell a mű­történelmet, a művészetek aesthetikáját és technikáját. * Aki a képirás terén műbiró akar lenni, az a következő mó­don járjon el: 1.) Járjon sokat képtárakba, elemezzen egyes képeket aes­thetikai és technikai szempontból, csináljon folytonos összeha­sonlítást a különböző irányú képek között és igyekezzék felis­merni azok eltérő vonásait. Ha mindezt tudatosan csinálja, lassan­kint majd bizonyos otthonosságra tesz szert a képek labirinthusá­ban, és az első belépésre ta'jékozódni tud: megállás nélkül megy el egyes képek előtt, melyek eddig tetszettek neki, viszont órákig el tud ülni egyes eddig egyszerűnek látszó problémák előtt. 2.) Habár a képtárak látogatásával minden irányban képzi magát, mégis mindig tűzzön ki magának egy célt, amelyre törek­szik. így például ha modern kiállításra megy, foglalkozhatik a képirás mai irányaival, a szinek, vonalak aesthetikájával, vagy a technikai kifejezésekkel, egyes egyéniségekkel, stb. Ellenben régi képek között iskább művészettörténelmi tanulmányokat végezzen, melyekben az egyes problémák fejlődését vizsgálhatja. Célja azon­ban mindig legyen, és ne kapkodjon egyszerre minden után. 3.) Tanulmányozásáról mindig adjon számot magának és őrizze ellen vagy egészítse ki mások kritikai ismertetésével, aes­thetikai olvasmányokkal és tanulmányokkal, melyek a festészet körébe vágnak. 4 Ha azonban egyéniségnek akar megmaradni, különös súlyt helyezzen arra, hogy első sorban maga tanulmányozzon valami y

Next

/
Oldalképek
Tartalom