Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1914
— 28 nak egész világa fűződhetik hozzá. Mindazonáltal vannak olyan dolgai és jelenségei az életnek, melyek azonos hangulatok megindítói. A temetésnél mindnyájan szomorúak, a nevetségesnél mindnyájan vidámabbak leszünk. Mégis a festő legjobban teszi, ha semmi szin alatt nem akarja rám erőszakolni az ő hangulatát, melyet a kép megfestésénél érzett. Ugyanazon, észrevevésnél nekem más lehet a hangulatom, mint az ővé, és ha elibém tárja a magáét, zavarhatja az enyémet. Épen azért ne azt mutassa be nekem, mi az ő hangulata, hanem mi inditja őt hangulatra. A legigazibb eljárás tehát az, ha a képet úgy rajzolja meg, amint azt ő megérezte. Ha benne hangulatot idézett ez az észrevevés elő, valószínűleg bennem is előidézi azt, vagy még nagyobbat is, szebbet is, a hatás tehát valószínű. Mindebből az következik, hogy a kép hangulata ne idegen, ne mondvacsinált legyen, hanem magából a kép természetéből fakadjon. íme egy két-példa : Munkácsi, hogy hangulatot adjon képeinek, leigázta az egész természetet, és minden szinét asphalttal keverte, hogy színei melegek, borongósak, misztikusok legyenek. Mennyivel más az, ha képének hangulatát magában az igaz természetben találja meg a festő. A müncheni Olaspalast-ban láttam Ritzberger Albertnak egy képét ^„Gretchen"), melynek hangulatát soha elfeledni nem tudom. Goethe Gretchenje ágya szélén ül és szomorúan néz maga elé. Az élet vidámsága, duzzadó ereje, a meleg napsugár zuhog be szobája ablakán. És amikor meglátják az ágya szélén ülő szomorú Gretchent, megijed az élet, meg a napsugár, szelíden simogatják a szomorú lány mozdulatlanságát, majd — mint eltévedt utasok — bágyadtan, fáradtan, kimerülten szivárognak alá, mint a lehulló por. A legtöbb képen ha temetést látunk, szomorúságot ábrázol előttünk minden. A nap elbújik a mogorva felhők közé, árnyékba borul az egész vidék; a fák, a növények mozdulatlanok, az em berek sötétbe öltöztek, szóval minden fekete, fekete, fekete. Ha ilyen képet látok, mindig beatus ille-vel magasztalom azt, aki ebből az árnyék-világból távozik. A festő nyilván azt akarta vásznán ábrázolni, hogy a szegény Istenben boldogult temetésén még