Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1914

— 17 — Ezen szavakhoz bővebb magyarázatot adni felesleges. Látjuk, hogy ebben az időben (XIV. sz. — XV. sz. eleje) nem a festői egyéniségek alakultak ki, hanem a festők tanítóik által kezükbe adott kaptafák és recipék szerint dolgoztak, egymást annyira másolták és utánozták, hogy mint csodák csodáját emlegették, ha valaki a céhfdfogástól eltérő módra tett egy-két önálló lépési; Ebben az időben mindenki egyformán dolgozott ; minden fej okker, fekete, Sangiovanni-fehér, verdaccio, verdettera azonos keveléke volt; szóval a képek szereplői mindig ugyanazok voltak, csak a képek által előadott mese volt más és más. Ezen kor festészetének fundamentuma tehát a mesterek tekintélye volt. Ezen alapult és ebből indult ki minden működés. II. Természet. I Maguk a festők érezték leginkább ezen helyzet tarthatatlanságát. Látták, hogy a mesterek tekintélye, szabványai és recipéi annyira fojtogatják a képirás fejlődését, hogy feltétlenül; új alapot kell kitalálniok, ha csak nem akartak ebben a fullasztó» klóros levegőben elpusztulni. Ezen uj alap saját maga kínálkozott a természet-ben. Hiszen bárhova nézünk, mindenütt egy műremeket látunk magunk előtt. A mező kárpitja, a rétek virága, szinpompája, fénye, levegője, az erdő ünnepélyessége, a messze hegyek csendes, borongós komolysága, árnyéka, az élet mozgása, lendülete mind, mind felénk tárja karját, hiv az elmerülésre, a beolvadásra, és a megittasulásra. A nagy természetnek legutolsó atomja kacajra fakad a mesterek pápaszemes recipéin, és saját magát kínálja a művésznek utánzásul és soha el nem érhető, tökéletes mintaképül. A szabványok szerint és a fullasztó levegőben nevelt nemzedék mindig megérzi és éhezi a szabad természetet. így történt ez a XV. sz, második felében is- Uj nemzedék alakul ki, amely nem azt tekinti feladatául, hogy szajkó módjára elsajátítsa tanítójának mesteiségét, hanem a tekintélyeskedő mestereket faképnél hagyva, a legtökéletesebbb mester alkotását választotta mintaképül : a változatos, káprázatos, soha nem unalmas, mindig gyönyörködtető, ezer pompájában ragyogó természetet. A festészet tehát uj bázist, uj kiinduló pontot, uj alaptörvényt kap, amely abban áll, hogy ne a mesterek tekintélye, hanem a természet legyen a festő vezetője és irányitója. Ezen alapon megindul a természet vizsgálata. A festők nagy lendülettel vetik magukat a természet tanulmányozására: annak 2