Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1906

- 23 fiúnak, hogy anyját cs nővérét újra láthassa, tőliik búcsút vegyen. Mily fájó, mily szivhez szóló lehetet az a búcsú, mely örökre szólt! Hogy hullhattak az édes, jó anyának könnyei, aki haldoklásakor szeretett fiára gondolva azt vallotta, hogy fia őt soha sem szomoritotta meg ! Az anyai szeretettől kicsalt könnyek még pilláin csillogtak, midőn nővéréhez ment búcsúzni. „Midőn őt a kolostor rácsozatai között megpillantottam — irja — még jobban sirtam. Rövid volt itt is, ott is a zokogástól megszakított beszélgetésünk; annak helyét sóhajok foglalták el." Végre a síró testvéreket erőszakos kezek szétválasztották és Rákóczinak mennie kellett messzire. Csak az utazás második napján tudatták a gyermekkel, hogy Csehországba, Neuhausba viszik tanulmányait folytatni. Az út hosszadalmát a zokogó gyermek siránkozása tette még egyhangúbbá, kísérőjének Badinyinak még fájóbbá. Végre megérkeztek a neuhausi jezsuita kollégiumba, hol a jezsuita atyák — akikre Rákóczi mindig hálásan emlékszik vissza — a legmélyebb szeretettel fogadták. Hogy sűrűn hulló könnycsepjei minél hamarább felszikkadjanak, szindarabot rendeztek az intézet növendékeivel a kis herceg tiszteletére. A könnyek már — már felszáradtak volna, midőn tudomására hozták a kegyetlen végzést, hogy hűséges tanitójának, most már egyedüli vigasztalójának is távoznia kell mellőle. Záporként hulló könnyek között kérte Rákóczi, hadd maradjon még mellette nevelője ; de mind hiába volt, A nagy lelki fájdalom, a mély bú elbágyasztotta a szegény gyermeket és mig kimerült szervezete az édes álom karjain megpihent, azalatt elrabolták tőle száműzetésében lelkének felét, Badinyit. Nagy lelki fájdalom közt telt el az első hónap, mely után Rákóczi tanulmányaihoz hozzá foghatott. Fényesen beigazolták róla a jezsuita atyák is magyar tanítóinak véleményét, meggyőződését. Szerette mindenki. Felemlíti