Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1906

— 14 — ben magának is nagy része volt. ő igaz volt és őszinte és azt gondolta, a német is az Csalódott és hozzá, nem is először. íme beteljesült Thököly balsejtelmü jóslata

: „Rabságba veti országunkat a német, mihelyt felszabadítja." Még folyt a diadalmas felszabadító hadjárat; még szedte emberáldozatát Karaffa, az eperjesi véreb, midőn I Lipót 1687-ben Pozsonyba országgyűlésre hivja össze a rendeket. Itt előterjesztette a Habsburgháznak az ország felszabadítása körül szerzett érdemeit, azt követelte, hogy mondjon le a nemzet a szabadkirályválasztás jogáról és töröljék el az aranybulla 31-ik pontját, a fegyveres ellenállás jogát. De még az sem volt elég; megváltoztatták a koronázási hitlevelet és kihagyták belőle azokat a pontokat, melyek Magyarország önállóságát biztosították. A pozsonyi országgyűlés nagy eredményei után tovább folyt a felszabadító hadjárat. Mindenütt szerencse kisérte a német fegyvereket ; a török félhold immár leáldozott ; a független Erdély guberniummá lett. Az 1699ben megkötött karloviczi béke szerint Magyarország Ternes közét és a Szeremség egy részét kivéve felszabadult a török járam alól. Csakhogy a magyar nemzetnek nem volt oka örülni a megkötött békének. A béke, a melynek megkötésénél még magyar békebiztos sem működött, semmit sem adott a nemzetnek ; azt nem a magyar, hanem a császár kötötte ; nem a magyarországi, hanem „a császári" határokat vonja meg a töröknek A felszabadított területek nem kerültek vissza ősi uraik kezére, hanem osztrák tábornokok, Kollonics pártfogoltjai, ültek be a magyar sziklavárakba. Az a boldog jövő, amelyről a török hódultság hanyatlásával elődeink bizonyára álmodoztak, csak nem következett be. A török helyett adóval szorongatta a német, a török helyett barmait elhajtotta, terményeit felemésztette a német ; legdrágább kincsét, családját most a török helyett sértegette a rut német katona. A nyomor napról-napra nőtt; az elkeseredés a raj-