Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1904

— 32 — A nevelő, aki e zsinórmértéket szem előtt tartja, az erkölcsi nevelés alanyi és tárgyi feladatát bizton eléri. Olyan életre, olyan cselekvésmódra kapatja és szoktatja növendékét, amely természetének megfelel — saját eszének, ha már élni tud vele, Ítélete szerint. A növendék egész természete érvényesülhet : a testi, az érzéki rész is ; az igaz, hogy csak az ész vezetése alatt, de hisz testi életünk ép a befolyás révén lesz műveltté, az állatokétól különbözővé. A mindenségben azt az állást foglalhatja el, mely őt eszes természeténél fogva megilleti : szükségleteinek kielégítésére és képességeinek kifejlesztésére kínálkozik a föld, a társaság, a tudomány és művészet tőkéi. Ezeken uralkodhatik, mert érette vannak, s szolgálnia nem is szabad, mert esze tiltja tőle, mivel természetével ellenkezik az aljas, fösvénységben vagy kapzsiságban vagy érzékiségben nyilatkozó szolgálat. S mégis munkása, szolgája lehet a családi, társadalmi, nemzeti közgazdaságnak, a politikai közéletnek, a nemzeti irodalomnak, általában a közműveltségnek; sőt kell is szolgálnia, mert ezzel a közműveltség tőkéinek s kezelőinek tartozik, amelyekből él, és a kiknek életét köszöni, ezzel Isten iránt foglalja el a nekijáró helyet, kit ezen felül még dicsérnie, tisztelnie, szeretnie lehet és kell, mert teremtője s azért ura. Mivel az emberi természet magában és viszonyában a mindenséghez lényege szerint mindenkor és mindenütt ugyanaz, azért e legfőbb elvből általános erkölcsi elveket lehet levezetni, amelyek elvont fogalmazásban egyetemes érvényűek és a nevelésnek is irányadó szabványai. Mindenkor és mindenütt igazság, hogy az ember mértékletes legyen. S aki ilyen elvek szerint nevelődik, jóvá lesz és erényes életre képesül, másrészt az erkölcsi rendnek i.-> híve és őre lészen. Az erkölcsi világrend ugyanis ép az eszes emberi természet morálprincipiuma útján valósul meg; mert ez a zsinórmérték az ember cselekvésében bizonyos rendet állapít meg, illetőleg a természet alkotójától megállapított rendnek megtartására vezet. Mert tudnunk kell, hogy az erkölcs, amely ezen elven épül, nem független az Istentől. Isten ugyanis minden tényleges és lehetséges létezőnek alapja. Az ő bölcsesége, gondolatai és ítéletei örökkévalók és változhatatlanok s föltétlenül vannak, akkor is, ha a nekik megfelelő valóságok tényleg sohase létesülnek is : függetlenek a teremtmények tényleges létezésétől, de nem az Isten létezésétől. Ezt mutatja az erkölcs terén erkölcsi elveink föltétlen szükségesés változhatatlansága is, amely tulajdonságok a véges és főltételes emberi természetet meghaladva a dolgok őrők és végső alapjában gyökereznek. Ebből végre az is látszik, hogy az erkölcsi elveknek, az erkölcsi rendnek megtartása az Isten külső dicsőségére az egész teremtés végső céljának betöltésére vezet, vagyis az eszes emberi természet morálprincipiuma a végső céllal is összhangzásban áll.') Az, aki mindent „mérték, szám és súly szerint rendezett", az erkölcsi világnak is megadta a torvényszerűséget, és Kant méltán mondhatta: „Két dolog kelti föl csodálkozásomat: a csillagos ég fölöttem és lelkiismeret a szava bennem." 3. Az eszes emberi természet morálprincipiuma az erkölcsi cselekvés legfőbb zsinórmértéke, általános és elvont elv, mely a ') Cathrein i. m. I. 118—233.