Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1901

- 40 -­a királyi trón zsámolyánál kérelmezze. Lipót meg is ígérte neki, hogy jogos óhaja egy-két hónap alatt teljesülni fog. Ugyanekkor a feloszlatott rend egyik nagytehetségű tagja, Nóvák Krizosztom, volt bakonybéli apát, 1786 után pedig pécs­kerületi főigazgató, az országgyűlés elé, melynek maga is tekin­télyes szónoka volt, egy föliratot terjesztett, melyben az ország­gyűléstől várja a sz. Benedek-renden elkövetett sérelem orvos­lását. Fölemlíti e fölirat, hogy a sz. Benedek-rendnek Magyar­ország területén több mint hetven apátsága volt, melyek közül a maga számára a legutóbbi időkben már csak négyet: a pannon­halmit, tihanyit, bakonybélit és dömölkit tudta megmenteni, a többi­nek jövedelme mind közcélra fordíttatott. Fölpanaszolja, hogy II, József rendelete, mely e négy apátságot is eltörölte, a benedek­rendieket, mint a haza gyermekeit, ősi örökségüktől, mint a haza polgárait, polgárjoguktól fosztotta meg, melyet pedig »a haza első atyáitól s az ország alapítóitól« nyertek. De elismeri, hogy József császár uralkodása alatt nem egyedül a szent Benedek­rend szenvedett sérelmet. Vihar volt az a tiz év, mely a nemzet fölött legutóbb elvonult s egyaránt sötétséget borított mindenre. Ez az országgyűlés pedig a felhők közül kibontakozó nap, mely a sérelmek orvoslásával hivatva van új fényt árasztani. Am ha a Karok és Rendek minden sérelmet orvosolnak, pusztán csak a sz. Benedek-renden esett sérelmet feledik, akkor a benedek­rendieket azon szerencsétlenül járt ember sorsára juttatják, kinek házát a viharban villám sújtotta, s ki a felhők elvonultával — holott minden újra örül az ég derűjének — örülni nem tud, mert csak háza füstölgő üszkeit látja. Kéri tehát az országgyűlést, hogy a rend visszaállításának ügyét maga is szorgalmazza a királynál, ki ezt különben is már megígérte. Azonban sem II. Lipót Ígérete nem vált be, sem VII. Pius, ki időközben szintén megígérte közbenjárását, nem tehetett sem­mit, sem az 1790/91-iki országgyűlésen nem kerülhetett napi rendre a sz. Benedek-rend ügye. Azon eszmék ugyanis, melyeknek II. József császár hazánk­ban előharcosa volt, Franciaországban épen ebben az időben a legnagyobb forrongást idézték elő. Megingatták, majd összezúzták a királyi trónt, s romjain köztársasági kormányformát létesítettek. S miután már otthon elvégezte véres munkáját a francia nép, európai útra indult, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméinek más országokban is híveket toborozzon. Hazánkba is átcsaptak a forradalom hullámai, s hogy rombolásuk meggátol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom