Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1898

— 11 — ségben és erényekben mindinkább gyarapodó fiában vetett reményei atyai szivét eltülték. Imre néhány nappal előbb súlyosan megbetegedett; édes atyja és anyja kimondhatatlan fájdalmára, a nemzet zokogó keserve között nov. 5.-én huszonnégy éves korá­ban elhunyt. A földi korona helyett az örök dicsőség hervadatlan koronáját nyerte, „a fertőzetlen viadalok ju­talmát." A koronázásra meghívott országnagyok a trónörö­köst a székesfehérvári sírbolt csendes megányába kisérték. Szent Imrének az Úr előtt kedves halálát a keresz­tény legenda is megdicsőíti. Szent István hangosan felzokog fia koporsójára borulva: „0 mért hagyál itt, jó fiam, szerelmem? Hogy válhatál el tőlem oly korán? Mért hervasztád el nemzeted reményeit? Te legszebb gyöngy a magyar koronán!" Es megjelent Szent Istvánnak szűz Mária s ily vigasz­talást hintett balzsamul szivébe : „Fiam, az ég meghallgatá imádat S engem küldött e honnak gyámolul. Csak lábaimhoz fuss, te, jó magyar nép, Hahogy az ég fölötted elborul." Es szűz Mária annvai áldása kárpotolja majd a nagy veszteséget, mire István : „Istvánnak már többé nincs íionfikönye; Eltölté szivét a menny vigasza; Mert bár elveszté legszebbik reményét: 0, de anyát nyert az édes haza." (Mindszenti.) Isten az ő kedves szentjét számtalan csodával dicső­itette meg: sírjánál konok bűnösök hirtelen töredelmes bűnbánatra lágyultak; betegek hirtelen meggyógyultak ; ellenségek kibékülve egymás nyakába borultak. Székes­fehérvári sírjához már korán megindult messze földről is a zarándoklat. VII Gergely pápa 1083. évben Imrét és atyját Ist­vánt a szentek sorába igtatta, mire Szent László a püs­pökök és országnagyok jelenlétében három napi böjt után igen nagy számú hivő nép kegyeletes tisztelet nyilvání­tása mellett holttestét előbbi helyéből felemeltette és a fő­oltár alatti fényes sirba helyezte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom