Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1895
-10és végre is a polgárháború megindításával önmagát nevezte ki consulnak. ’) Épen ezért, ha a 66. évi összeesküvés nem az ö consullá választását czélozta, nem is lehetett annak vezetője. De nem lehetett az összeesküvésnek megalkotója és vezetője Autronius és Sulla sem, kiktől Livius szerint az kiindult. Egyes jelek arra mutatnak, hogy a mozgalomnak nagyobb jelentősége és kiterjedése volt, hogysem az oly emberektől indulhatott volna ki, a kiknek egyedüli törekvésük a választási küzdelemben kiadott pénzük százszoros visszazerzése lehetett, t. i. adósságtörlés, a gazdagok kirablása és gazdag provincia elnyerése által. Az összeesküvés nagy kiterjedésének bizonyítékául szolgál Sallustiusnak azon adata, hogy a terv szerint Pisának egy sereggel Hispániába kellett volna menni. A Hispániával való összeköttetést azután úgy törekedtek biztosítani, hogy L. Gelliust, Pompeius legátusát, a ki a kalózok maradványainak kiirtása végett a tyrrheni tengeren állomásozott, a szövetségbe akarták vonni. 2) Ebből kitűnik, hogy a polgárháború lehetőségét, még pedig a legszélesebb katonai alapon, elejétől fogva számításba vették. Érthetetlen, hogy néhány előkelő embernek a hatalom erőszakos megszerzésére irányzott törekvése, nem politikai változások czéljából, hanem csak hogy saját hasznuk eszközeit megszerezzék, ily nagy katonai előkészületeket tett volna szükségesekké; még érthetetlenebb azonban az, hogy honnan vették volna a szükséges eszközöket Sulla és Autronius, a kiknek vagyona a választási vesztegetésekben alaposan megfogyott. De az egész összeesküvés lefolyása is érthetetlen azon föltevés mellett, hogy az egésznek czélja csak Autronius és Sulla consul- ságának visszaszerzése volt. Catilina csapatok toborzásával már deczemberben annyira gyanússá tette magát, hogy a consulok január elsején fegyveres kíséretet kaptak, és február 5-én az összeesküvés annyira bizonyossá vált, hogy Tonpiatus consul az ügyet a senatusnak adta át vizsgálatra. :i) A ’) Sali.: De eon. Cat. c. 36, 1. 3) Dio C. 1. 36. 44, 2) Appián.: Bell. Mithr. e. 95.
