Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1894
— 28 — 1700. jan. 30. reggeli 8 órakor tűz támadt, mely a városnak nagy részét, a jezsuiták templomát, házát s iskoláját hamuvá égette ; 1) az iskola tanulósága szétoszlott egy időre ; mikor nagyjában elkészült az iskola s márcz. 1-én ismét megnyílott, egy jezsuita tanította a kevés megmaradt poétát s az alsó két osztályt, az első osztályt egy tanuló tanította ; a következő évben a rhetorok osztálya egészen hiányzott. 2) Időközben felépült a collegium is egészen ; a jezsuitákat ezen építkezésükben Kollonich bíbornok, Telekesy püspök, Vasvármegye s Matusek prépost segitette. 3) A várossal való viszony ezen időben ingadozott ; hol panaszkodnak a városnál a collegium ellen, hol meg kedveskednek neki némi kedvezményekkel. A Rákóczy-idők zivatarja megviselte a várost s nem hagyta nyugton a collegiumot sem. 1705. decz. 8-án Rákóczy hadai megostromolják s el is foglalják a várost ; az utána következő időkben a jóllétében már azelőtt megfogyatkozott város szinte a véginségre jut ;*) később hol a fejedelem, hol a király emberei tanyáznak benne. 1708. szept. 23-án egy kis kurucz csapat robog a városba s körülveszi a collegiumot ; vezére néhányadmagával bemegy a házba s az akkortájt a királyhoz pártolt Bezerédy kurucz vezérnek hír szerint a házban elrejtett kincseit követeli a jezsuitáktól ; s midőn ezek mit sem akarnak tudni ilyen kincsről, a kurucz tiszt méregbe jön s megparancsolja, hogy fogják el s kötözzék meg a jezsuitákat. Az erre támadt nagy zajban megjelenik a háznak egy régi jóakarója s oly erélyesen száll szembe a kurucz tiszttel, hogy az abbanhagyva minden erőszakoskodást eltávozott. Másnap aztán nem tudni mi uton-módon elintézték az ügyet. 5) 1710. szept. 23-án Balogh Ádám kurucz vezér ismét megtámadta s fölgyuji) Pl. F. 42. V. J. 1700. febr. 1. Névkönyv. — 2) Névkönyv. — 3) Chernel: Kőszeg város jelene s múltja. II, 70. — 4) V. J. 1706. jan. 14; febr. 18. „kamarásnak maron semmi kölesige nincsen" „egyetlen egy pénze sincsen knmarás uramnak" ; apr. 25. „láttyák és experiállyák magok és az egész Város fogyatkozásával maidan ezen Városnak utolsó sorsra és pusztulására közelítő, sött már benne lévő szerencsétlensághit, a kiis csupán aï egyenetleqiigh roiát." — 5) Pl. F. 49.