Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1888

a nevelés-tanítás mezején kiváló tekintettel a tanuló-kor főbb hibáira. »Erényeink és bűneink azon fának hajtásai, melyből faragták bölcsőnket. Aki felnőtt korában megbizhatlan, rágalmazó, gyermekkorában bizonyára sokat fecsegett : de csevegése kedves volt lelkünknek és nem fékezők. Az ingatag engedetlen volt : de szerettük és engedtük kedvét töltenie. Aki nem érzi a külömbséget az »enyém« s a »tied« között, irigy volt vagy nyalakodó : de rösteltük a fáradtságot, hogy kicsinységekért megzavarjuk a házi békét s nem feddettük. Aki kezét felebarátja ellen emeli, azt magunk tanítottuk a boszuállásra még akkor, amidőn beszélni sem tudott; ha elesett s megütötte magát, vesszőt adtunk a kezébe, hogy verje meg a földet, adja vissza az okozott fájdalmat. Később toporzékolt mérgében és verekedő volt; azután .... De erről jobb hallgatni.« — Császár Árpád. Meggyőződésem, hogy soraim tartalma a nevelés-tanítás terén működők előtt részint tapasztalásból, részint szakmunkákból ismeretes. És hogy mégis ezzel foglalkozom, kiment a tárgy fontossága, nem különben a szavak igaz volta : hogy a benyomás annál mélyebb, minél többször ismétlődik ; továbbá azon czélom, hogy a szülők s a gyermekek egyéb környezete is, kik nem kis mértékben szintén részt vesznek a neveléstanítás szép, de sokszor terhes és nehéz munkájában (ars artium), megismerkedjenek e helyen a nevelés néhány elvével és