Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1887

9 tanítják —, gyengébbeknek ennél jóval több időre, sőt egész évre van szükségük, míg annyira viszik, hogy a betűket megismerjék. Mindennek az az oka, hogy a tanító semmit sem mond arról, miért tanulják a fiuk ezeket a jegyeket s nem nyújt segédkezet arra, hogyan kell azokat helyesen kiejteni. Rámutat a jegyre és megnevezi, mire a fiúval utána mondatja. 2. A tanítás második fokán az alphabetumot a hangzókkal összekapcsolva tanulják. Az alphabetum minden jegyét sorban összekötik a hangzókkal ; ezeknek a jegyeknek a nevét a tanító előmondja, mi alatt rámutat a jegyre, a gyermek utánozza tanítóját gépiesen, mert legcsekélyebb utmutatást sem nyer az iránt, mikép kell azokat a hangokat helyesen kiejteni, s miért kell neki ezt a sok nevet megtanulni. 3. A tanítás 3-ik fokán megtanulják a betűk azon sorrendjét, melyet a görögben is találunk s mely szerint azoknak határozott számértékük is van. — Ez az egész módszer nem egyéb, mint a sillabizálás legrégibb módja. Az olvasni tanuló kiejti a betűt névszerint, a mely név a semi nyelvekben, minő az arabs is, alig emlékeztet arra a hangra melyet jelel, azután összekapcsolják azokat és ezen összekapcsolás után végre kimondják azt a hangcsoportot, melyet az összekapcsolt jegyek jelentenek. Hogy ez elvetni való eljárás, azt nem szükséges bizonyítani; azonban érdekes megemlíteni, hogy — Radloff szerint — a fentebb emiitett mohamedan népiskolákban a gyermekek 2 évig csupán csak a betűk nevét tanulják és csak a második év végén kezdi a jobb tehetségű is megérteni, hogy az a betű, melynek nevét hosszú fáradság után megtanulta, egy hangot jelel; s így hosszú kerülőn, a betű nevének megtanulásán át jutott a hang megismeréséhez. II. Ezen módszertől különbözik a betűztetés azon módja mely néhány évtizeddel ezelőtt még nálunk is általános volt, s azért sok előtt nem ismeretlen. Miben áll ez? A gyermeknek megmutatták a betűt, megmondták a nevét, s gyakori rámutatás és előmondás utján iparkodtak a gyermek emlékezetébe vésni annak alakját és nevét; körülbelül a következő sorrendben. Először az abc-t tanulta a gyermek; a consonansokat természetesen nem tisztán, hangjuk szerint, hanem egy vocalissal megtoldva, vagyis ugy, a mint azokat megnevezzük. Tehát : bé, ezé, dé, ef, há s a t. Miután a betűket igy mind megismerték a tanulók, tovább haladtak és arra tanították őket, hogy a consonansokat a vocalisokkal összekapcsolni tudják. Itt is először elmondták a betű nevét, utána a vocalist, s végre a kettő kapcsolásából keletkezett hangot. Pl. a nyilt szótagok olvastatása igy történt: bé-a ba, bé-i bi, bé-o bo, bé-u bu s a t. a zárt szótagoké igy: bé-a-bé bab, bé-o-er bor, bé-a-el bal s a t.