Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1884

Az itélo tehetség nevelése. Tavai ugyan e helyen a nevelésről, s különösen a házi nevelésről adtam elé szerény nézeteimet s ott azon ígéretet tet­tem. hogy az iskolai és társadalmi nevelésről egy más alkalom­mal fogok szólni. Az alkalom most itt volna ezen Ígéretem be­váltására. de jobban meggondolva a dolgot, azon meggyőződésre jutottam, hogy egy - az iskolai nevelésről szóló — értekezés inkább szakférfiaknak való. s azért a tisztelt szülők nagy részét tán ke­vésbé érdekelné, meg ez sokkal szakszerűbb és tudományosabb fejtegetést is igényelne, mint nekem ezélom és szándékom. Meg­vallom továbbá, hogv eredeti tervem megváltoztatására lényeges befolyással volt azon körülmény is, hogy boldogult igazgatónk iratai közt érdekes - az itélő tehetség nevelésére vonatkozó —jegy­zetekre találtam, a melyeket épen korszerűségeknél fogva, nagy kárnak tartottam volna a feledésnek átengedni. E jegyzeteket tehát fejtegetéseimben felhasználva, a gyer­mek egyik kiváló és fontos tehetségének — az itélő tehetségnek — neveléséről akarok röviden szólani. Uton útfélen hangzik a panasz — külömben naponkint tapasztaljuk az életben is — hogy korunk az itélethozásban el­hamarkodott és fölüleletes, gyermekeink az iskolában pedig, vagy abszolúte nem tudnak egy jóravaló Ítéletet megalkotni, vagy ez ítélet is oly hiányos és hézagos, hogy kijavítása sok idejébe és fáradságába kerül a tanárnak. Sajátságos, hogy a gyermek isme­retekkel teletömve kerül ki az oskolából, s midőn ezen ismere­teket összefüggésbe kellene hoznia egymással, ezek felett Ítéle­teket alkotnia : ' ebben oly ügyetlen- és nehézkesnek, hogy ne

Next

/
Oldalképek
Tartalom