Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1881

12 (Inst. Orat. YI. 3. 107.). —- Kerüli a műszavakat, valamint az elvont fogalmak gyakori használatát. A szónoki beszédekben a körmondatok nagy szerepet játszanak. Liviusnál nem hiányzanak ugyan a rövidebb mondatok sem, de azért a hosszabb körmondatoknak gyönyörű példáit is számtalanszor nyújtja; s e tekintetben a gyönyörködtető változatosság stilusának szépségéhez tartozik. Néhány rövidebb mondat után ugyanis a hosszabb körmondatoknak eszmékben gazdag sora következik, de azért megtartja .a kellő mértéket s igv természetes marad. A szavakban nem pazarló, de nem is fösvény; kerül minden túlzást s a helyes középúton marad. Általában a közbeszőtt beszédekben remekel, melyek a dolgot kellemesen megvilágítják s amelyeken az események halmazában elfáradt olvasó megpihenhet. S hogy Livius uj történelmi stílusával a latin nyelv tökéletesítésénél közreműködött, bizonyos. *) Föllengző eléadásának magasztossága kedves, 2) mely egy pillanatig sem feledi el feladatának komolyságát; nyelve világos, mely semmi határozatlant sem tűr s nem fárasztja a figyelmet. Mesteri eléadásában egyszerű csín uralkodik, mely a gondolatnak bájt, az érzelmeknek élénkséget kölcsönöz ; az írásának módjában elömlő összhangzat pedig a történelmet a költészet összes szépségeivel halmozza el. A körülmények megválasztásában gondos ; minden ujabb olvasás alkalmával uj meg uj szépségek fedezhetők föl benne. 3) „Világos, természetes, változatos és kellemes, csak néha nagyon is hosszú mondatok ; egyszerű és élőszavak, nem elvontak, nem műkifejezések, nem elavultak, a modern és közhasználatos nyelvből valók, melyeket mindenki megért, de melyek az elbeszélés domboruságának néha mégis rovására vannak ; nagyszerű, fényes, merész kifejezések elragadó ékesszólással, — ilyen Liviusnak, valamint minden jeles szónoknak a stílusa" — mondja Bartal. 1) Bernliardy, 609. 1. 2) Niebuhr, Sehol. I. 52: „besondere Achtung verdient das liebenswürdige Geniüth des Livius, es ist über das ganze eine Freundlichkeit, eine Heiterkeit verbreitet, die beim Lesen wohl thut. 3) Cantu Caesar, 4. kot. 392. 1.