Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1876

30 V e g y t a n. Második félév. Het. 4 óra. Egyszerű és összetett testek. Vegytörvények. vegyszámtan. A természetben vagy a közéletben előforduló érdekesebb szervetlen és szerves anyagoknak tiizetesb tárgyalása lehetőleg az egyfaju sorok alapján, kísérletekkel felvilágosítva. Havonkint egy vegyszámtani iskolai dolgozat. K. k. Bierbauer L. „Vegytana." Rajz. Het, 4 óra. Szabadkézi rajz. Nagyobb fejminták, egész emberi alakok teljes árnyékolással fehér és fekete krétával szürke alapon, ékítmények főszminták után. Test gyakorlat. Het, 2 óra. Mint a III. osztályban. E rendes kötelezett tantárgyakon kívül a gymnasiumi ifjúságra nézve még a műének viszonylagosan kötelezett vala, hogy néhány fontos okból fölmentést nyert tanulót kivéve, mindnyájan heti 2 órában az egyházi és vi­lági műénekben oktatva lőnek. Mint szabad tantárgy adatott elő a f r a rí c z i a nyelv és pedig 2—2 heti órában a haladók és kezdők számára. Részt vett ez oktatásban 14 ha­ladó és 12 kezdő. Kézi könyvül használtatott Dr. Otto Emil után javítva for­dított Rayé Lajos „Nyelvtana," és Vasvári László „Olvasókönyve." II àdaicïi a g^namíg Icrlénqléfoez. Az 1876—7-ki tanév szeptemberhó 2-4n vette kezdetét, a melyet au­gusztus 29-én a tanari testületnek a leczketerv, tantárgyak felosztása, órarend és az « gyes tantárgyakban követendő módszer megállapítása végett a „Kö­zéptanodai Rendtartás" értelmében tartott értekezlete előzött meg. A tauulók bejegyzése, a fölvételi- és javító vizsgálatok augusztus 30, 31. és sz^p emberho három els5 napján történtek. Aprilho 14-én Dr. Kruesz Krizosztom, pannonhalmi Főapát Ur 0 Mél­tósága tanintézetünket jelenlétével megtisztelni kegyeskedett. Ft. Dr Kádas Rudolf, kir. Tanácsos és győri tankerületi Főigazgató Ur 0 Nagysága e tanév folytán is szerencséltet? látogatásával intézetünket, és megvizsgálván iz egyes osztályokat, a szorgalmasokat kitartásra, az elmara­dottakat nagyobb szorgalomra serkenté. A hivatalos látogatás után a tanári testületet tanácskozmányra hivta össze, hogy vele a tanügyet érdeklő észre­vételeit és tanácsait közölje. A gymnasinmi ifjúság naponkint — a téli zordon időszakot kivéve — sz. misét, vasárnapokon pedig sz. beszédet hallgatott, délután pedig letenyére gyűlt össze ; húsvét előtt megtartotta a lelki gyakorlatokat, jelen volt az

Next

/
Oldalképek
Tartalom