Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám

1927-11-10 / 254. szám

Békéscsaba, 1927 november 10 KffrSwltfék 3 Telmányi hangversenye Békéscsabán Telmányi Emil, a világhírű hegedű­művész f. bő 19-én az Aurora-kör rendezésében jótékonycélu diszhang­versenyt ad Békéscsabán. A hang­verseny fővédnökségét dr. Kovacsics Dezső főispán, Beliczey Géza gazd. főtanácsos, felsőházi tag, dr. Berthóty István polgármester és dr. Korniss Géza kulturtanácsos, az Aurora kor elnCke vállalták. Telmányit felesleges a békéscsabai közönségnek bemutatni, minden zene­kedvéltnek élénk emlékezetében van tavalyi Beethoven hangversenye, ami­kor is Dohnányi Errővol együtt sze­repelt a városi r.zinbázban. A beléptidijak éppen a művész kivánságára alacsonyan állapíttattak meg, hogy a legszélesebb rétegeknek is alkalom cyüjéte ennek a* Isten áldotta művésznek meghallgatására. A mtisor, melyet a művész ed, olyan Razdag, hogy a világvárosos legnagyobb koncert termeiben sem hallottunk ennál különbet, Beetho­ven, Bach, Cbopin, Schumann sze­repelnek a műsoron s a hangver­seny nagy eseménye a ma élő leg­nagyobb magyar zeneszerzőnek, Doh­nányi Ernőnek „Ruralia Huogarlca" című nagy mflve lesz, mely nagy szerű műalkotás még edd g nem s*e­repelt hangverseny műsorán. Ajánla­tos, hogy a zenebarátok idejében biztositsák maguknak megszokott he lyeiket. A jegyek árusítása a szokott helyen. HÍREK — Mindenki elővételben igyek­szik biztosítani jegyét a békés­csabai róm. kath. Leányklub f. hó 13.-1 szenzációs szépségű színházi előadására! — Az erzsébethelyi áll. elemi népiskolánál a léli ismeretterjesztő előadások folyő hó 10 én (csütörtö­kön) este 7s6 órakor kezdődnek. As előadások minden héten csütörtökön és pénteken este V26 órakor lesz­nek. Az előadásokat vetített képek élénkítik. Beléptidij nincs. Minden felnőtt érdeklődőt szivesea lát a Rendezőség. — Balesetek, özv. Lindenberger istvánné Ecsedi-utca 2. szám alatti 72 éves gyulai lakos a közpenti ártézikutról vizet akart vinni s köz ben a nedves és sáros lépcsőzeten megcsúszott s jobbkarját eltörte. — Borsy Erzsébet 23 éves szarvasi hajadon hajsütőgépje feldőlt s a szét­fröccsenő lángok a leány haját meg­gyújtották, miközben fején és karján égési sebeket szenvedett. — Szeles Mihály 29 éves gyulai lakos, miköz­ben a József szanatórium egyik nyári pihenőjét kátránypapirral fedte, a létráról leesett. — ózv. Rákóczi Antalné csorrási lakos, napszámosnő, férje sírjának takarítása közben az ujját megszúrta és vérmérgezést ka­pott. Mindnyájukat kórházi ápolás alá vették. — A KANSz felkéri a választ­mány tagjait, bogy f. hó 10 én d. u. 6 órakor a Rudolf reálgimnázium természettani termében az ügy fon­tosságára tekintettel megjelenni szí­veskedjenek. Vezetőség. — Felakasztotta magát egy gyulai bőrkereskedő. Vidó György közbectülésben állott gyulai bőrke­reskedő súlyos anyagi viszonyok közé jutott s emiatti elkeseredésében felakasztotta magát. Amire rátaláltak, már halott volt. — Endrőd országos vásárt ka­pott. A kereskedelemügyi miniszter Eodrőd község részére engedélyezte, hogy évenkint november hó 23-án országos állat- és kirakodóvásárt tartson. Ha november 23 ika nem szombati napra esnék, akkor ezt a a határnapot megelőző szombaton, ha pedig a szombati határnap ke resztény ünnepnapra esik, akkor a november 23 at megelőző legköze­lebbi hétköznapon tartják meg az országos vásárt. — Közszemlén a Zsíros-ucai hid tervrajza. Békéscsaba város által a Zsíros-utcában létesítendő gyalog­járó hid építése tárgyában kelt ter­veknek és műszaki leírásoknak f. évi november hó 12-től számított 15 napra Békéscsaba városánál köz­szemlére kitételét rendelte el az al­ispán, mely idő alatt a műszaki ter­vekre felszólamlások adhatók be Bé­késcsaba város polgármesteréhez. — Tetanuszt kapott egy mun­kásasszony. Krajcsovics Mária 48 éves orosházi illetőségű munkás asszony Gyulaváriból hazafelé menet a paradicsommajori töltésről lecsu szőtt és térdét meghorzsolta. Más­napra nagyon beteg lett. Kórházba szállították, ahol kitűnt hogy teta­nuszmérgezést kapott. Állapota re­ménytelen, — Autóösszeütközés a gyulai Kossuth Lajos-utcán. Gyuláról je­lentik : Kedden a délelőtti órákban a József Szanatórium autója a Város­ház-utcáról a Kossuth Lajos-utca felé hajtott, amikor szembejött vele egy békési bérautó. A két autó egymás­nak szaladt. Szemtanuk állitása sze­rint az összeütközést az idézte elő, hogy a békési autó fordulójelt adott, azonban nem ment tovább, hanem a jobbra adott fordulójel ellenében visszahúzott az ut baloldalára, még pedig a szanatórium autója elé. így aztán az összeütközés elkerülhetet­len volt. Utas egyik autón sem volt. A soffőröknek sem történt bajuk. A békési autónak egy kereke és ten­gelye össz^ört, * Kiadó egy szépen bútorozott killönbejáratu utcai szoba úriember részére december elsejére, valamint egy újonnan épült egy szoba, konyha, kamra és fáskamrából álló lakás. Ugyanitt eladó egy nagy szabó asztal, az alja szekrény, fiókos miihely székek, egy Singer varrógép, egy jó üveges ajtó egy dupla ablak. IV, Garay utca 14. szám. — „Tündérujjak" az egyetlen magyar késimunkaujság, amely nevé hez méltó módon a kézimunka min­den ágazatát a legszebben és leg teljesebben öleli fel. Színvonala ma­gas, tartalma dus, gazdag, változatos és gyönyörködtető Hölgyeknek nél­külöihetetlen. Megjelenik minden hónap elején. Szerkesztik: Szegedy Ha és Bartha Emma. Előfizetés egész évre 14 pengő 40 fillér, félévre 7 pengő 20 fillér, negyedévre 3 pengő 60 fillér, egyes szám ára 1 pengő 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal Badapest, IV., Szervita-tér 8. — Talált tárgyak. A m. kir. állami rendőrség békéscsabai kapi­tánysága közli az érdekeltekkel, hogy az alábbi talált tárgyakat őrzi : 1 ezüst medaillon, 1 vasvilla, 1 női ezüst óra, 1 gyöngyökből késsült olvasó, pénz két esetben, 2 drb kulcs, 1 papircsomagban pánz, 1 autókerék, 1 nyaksál, l bőrpénztárca a Máv. állomáson, 1 csomagban gyufa és szappan, 1 szőr tarisznya, 2 zsák zöldpaprika, 1 bőrtárca pénz zel. A talált tárgyakat az igazolt tu­lajdonosok a rendőrkapitányság 5. számú hivatali helyiségében vehe­tik át. — Népművelési előadás. Az Ujkigyósi-utcai ág. er. (Gálik féle) iskolában f. hő 10-én, azaz ma d. u 3 órakor vetített képekkel kisért népsüvelési előadást tartanak. Ér­deklődőket szívesen látnak. Belépő­díj nincs. — Elitéltek egy volt polgári Iskolai tanárt. Róth Árpád volt gyulai polgári iskolai tanárt, aki Csige Varga Antalt tettleg inzultálta, a járásbíróság 7 napi fogházra itélte. Itt emiitjük meg, hogy a törvény­szék jóváhagyta a Csete—Csige pe­rekben hozott elsőfokú ítéleteket s ezek szerint Csigét felmentette a rá­galmazás vádja alól, míg Csete Jó­zsef gyulai polgármester 64 pengő pénzbüntetését helybenhagyta, — Stafétafutás Kondoroson. A kondorost Levente Egyesület elnö­kének, Pokorny Tibornak a veze tésével rendezi meg vasárnap 13 án d. e. kegyeleti stafétáját a külteleki csapatok bevonásával. A négy vi­lágtáj felől érkező csapatok koszo­rút helyeznek a Hősök szobrára az átkos Trianon elleni tiltakozás jeléü'. A zobor előtt ünnepség is lesz, amelynek műsora alkalmi beszéd­ből, énekből és szavalatokból áll. A csapatok 5 5 3'5 és 2'5 km. nyi távról érkeznek. — Maróczy Géza sakkmester Gyulán. A gyulai Erkel Ferenc Sak­körnek illusztris vendége lesz novem­ber 12-én, szombaton. Maróczy Géza, a világszerte ismert magyar sakk­mester fog szimultán versenyt tar­tani a Komló éttermében este fél 9 órai kezdettel és csak természetes, hogy nemcsak Gyulán, hanem az egész megyében általános nagy ér­deklődés nyilvánul meg. A mester legutóbb Amerika nagyobb városai­ban tartott szimultán versenyen fé­nyes eredményeket ért el és a nem­zetközi sajtó minden orgánuma elis­merőleg nyilatkozott szellemes és öt­letes játékáról. A vezetőség ezúton kéri a tagokat, valamint mindazokat, akik a szimultánon részt óhajtanak venni, hogy azt Bakos József alel­nöknél mielőbb jelentsék be. Érdek­lődőket és sakkbarátokat szívesen lát a vezetőség. > a?t Mkésczaftal flék/dnaft felea/éae alapján Zürichben a magyar pengőt 90'85-el jegyezték Valutáit I Angol Iont 27-90 «00 szokol 16-94 100 Dinár 10-06 100 íollár 569-90 00 Fr. frank 22-55 100 Lei 100 Líra 100 Márka 100 Schill. 100 Sv. fr. :*56 31-25 136-25 80-75 110-25 CabODadrfllt 77 kg. tiszavidéki 29 80—29 95 8 kg. tlszavidéki ?9 kg. tissavidéki! 80 kg. tiszavidéki io% s \rpa ffinger* ^Srárpa Repce .ab íorpe (ölaa 30-20—3U 35 30 40 -30 50 30 55—30-65 27-1C—2725 25 25—25-75 24 25—24-50 26-50-28 5 J 48 00—50 00 24-25—24 50 17-50—17 75 23 00—24 10 fereacudroal meríémvámtí Maradvány 659, érkezett 440, eladva 360. Árak: Piatal könnyű 142—162, nehéz 1-62—1-68 Békéscsabai terményáraié Nov. 9. Buza Árpa Szemestengeri ó u] Csövestengeri Zab Tökmag 27-50—28-50 24-50—25 50 23 00—23 50 20 50—21 00 1600—16 50 21-00-21-20 47*00—48-00 * Fotó-cikkek! Lemezek, papirok, vegyszerek és ai ösazes kellékek Wénich Lajos drogériájában, Szent István-tér 16. Csabai anyakönyvi birek Születések: Darabos András leánya Judit, Bo­gár Perenc fia Perenc, Garai Pál leánya Judit, Szpisják György le­ánya Terézia, Laczó András fia András, Kovács Pál fia és leánya halvaszületett, Turkircz Gyula le­ánya Margit, Illés Mária leánya Ju­lianna, Hrabovszkl Pál leánya Etelka, Bulyovszki Ádám leánya Magdolna, Horváth József fia József, Marik Ádám fia Ádám, Ancsin János fia Pál, Laczó András fia Pál, Gregus Mátyás fia Mátyás. Házasságot kötöttek: Stefanik János és Hrabovszki Ilo­na, Andó Mihály és Bohus Krajo Judit, Pehér Mihály és Zsíros Ilona, Blelik János és Slcz Zsófia, Zaho­ran János és Sipiczky Kolárovszki Mária, Pelegyi Mátyás és Szolár Mária, Stefányik György és Kovács Judit, Zsilinszki Pál és Bencsik Ju­dit, Kovács Pál és Andó Ilona, Le­pény János és Benyó Dorottya, Be­nyó Mihály és Knyihár Ilona, Szo­bek János és Csepregi Ilona, Ko­vács Pál és Sipiczki Kolárovszki Ju­dit, Bohus János és Galli Zsugán Ilona. Such Mihály és Vraukó Ju­dit, Dolog Mihály és Gyurkó Er­zsébet, Gyurkó János és Baukó Mária, Bohus Katolya György és Bottá Judit, Sicz Mihály és Vichnal Mária, Prekepa Pál és Aradszki Ilona, Andó Mihály és Liker Judit, Szaszák Mihály és Balangó Judit, Petrovszki Márton György és Lau­ilnyecz Ilona, Petrovszki Imre és Barto'ák Katalin, Szabó János és Szász Dorottya, Krízsán György és Petrovszki Mária, Pábián János és Gajdács Ilona, Dudás Pál és Mala­tinszki Mária, Kovács György és Balázs Ilona, Lezsák Győző és Her­czeg Éva. Halálozások: Zelenyánszki Pál 14 éves szívszél­hűdés. Kovács Pálné 25 éves rángó­görcs. özv. Antóni Kálmánná 72 éves aggkóri végelgyengülés. Sipiczkl Mihály 70 éves szerviszivbaj. Marik Ádám 1 napos veleszületett gyen­geség. Gomhás Gyula 1 hónapos tüdőgyulladás. Óvatosság éppen a leginkább is­mert készítmények vá­sárlásánál ajánlatos. Ezért vásárlásánál, mindenki védekezzék az utánza­tok ellen és ügyeljen arra, hogy tényleg a valódi tablettákat kap­ja-e, az eredeti csoma­golásban az „cJfafete •űdw"-védjeggyeL Kérdezze meg orvosát. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom